Budapest utcáin járva a választások napjának estéjén, érzékeltem a feszült, de reményteli várakozást, majd megtapasztaltam azt a mindent elárasztó örömöt, amivel az emberek fogadták a választási eredményeket: a belváros utcáit elárasztva énekeltek, táncoltak, autóikkal tülköltek, zászlókat lengettek, és felszabadultan kiáltották: „Vége van!” Mintha egy hatalmas lánc esett volna le az egész magyar társadalomról, ezt lehetett érezni azon az éjszakán, olybá tűnt, egy vértelen de valóságos forradalom zajlott le április 12-én Magyarországon.

Mi történt, és mit érthettek ebből a határon túli magyarok, akik nem élték és nem élik a magyarországi honfitársak mindennapjait? Számukra, számunkra felfoghatatlannak tűnhettek az eredmények, sokan nem érzékelték azt, hogy mi lehet a baj a magyar társadalomban, hiszen az a kormány, amelyik annyit segít a határon túli magyarságnak, az nyilván segíti anyaországbeli honfitársait is. A határon túli magyarok ugyanúgy elhitték a magyar kormány propaganda gépezetének üzeneteit, mint ahogy állítólag a Fidesz vezérkar hitt a saját maguk által gyártott közvélemény-kutatásoknak, amelyek még az urnazárás pillanatában is azt az információt közölték, hogy a Fidesz megnyeri a választásokat.

Ebből az következik, hogy a Fidesz bukásának egyik oka az, hogy elzárta magát a valóságtól, és az általa felépített médiagépezettel a magyar népet is megpróbálta bezárni egy a kormányzat érdekében kreált virtuális világba, amelynek a valósággal a lehető legkevesebb legyen az érintkezési pontja. Ezt a határon túli magyarsággal meg is lehetett tenni, de a magyarországi mindennapokat megélő magyar emberekkel már nem. Emiatt a Fidesz nem egyszerűen megfáradt, hanem hiteltelenné vált, és elvesztette a kommunikációs képességét a magyar társadalom széles rétegeivel. Mindent elhitt magának, semmit nem hitt el másoknak, így nem hallotta meg a magyar társadalom segélykiáltásait sem egészen április 12-ig, csakhogy az a nap már nem a segélykiáltások, hanem az ítélet napja volt.

A Fidesz bukásához, illetve a Tisza ilyen méretű taroláshoz szükség volt arra is, hogy a széles néptömegek el tudják hinni azt, hogy ez a rendszer demokratikus úton leváltható. Ez volt a legnehezebb, mert a Fidesz kezében volt minden: a gazdasági erőtér, a központilag irányított propagandagépezet, a pártérdekeknek alávetett állami intézmények. És ott volt a korábbi kétharmados választási győzelmek sorozata, ami mind azt vetítette előre, hogy a Fidesz soha nem üthető ki a hatalomból.

De a történelmet nem csak a precíz tervek és kalkulációk írják, hanem a teljességgel váratlan események is. Magyarországon a kegyelmi botrány és az azt követően a Fideszből kicsekkolt Magyar Péter felbukkanása hatottak fekete hattyú effektusként, amelyek megrengették a betonbiztosnak hitt magyarországi politikai felépítményt, és a valóságot meghamisító politikai narratívák falát. Több mint 3 millió magyar ember szavazott a változásra, a becsontosodott rendszer lebontására, a valóság visszaállítására az irányított tévképzetek és a politikai vágyálmok helyére. Ez az akarat vitte az urnák elé az embereket, soha ennyien nem voksoltak még magyarországi választásokon 1989 óta, és egy magyar párt sem kapott még annyi szavazatot a rendszerváltás óta, mint most a Tisza.

Mindez azt is jelzi, hogy a várakozás is hatalmas a kormányra segített új erővel szemben. Az persze még a jövő zenéje, hogy a Tisza és Magyar Péter hogyan tudnak eleget tenni ennek az elvárásnak, annál is inkább, mert Magyarország nagyon nehéz helyzetbe lavírozta magát az elmúlt hosszú évek során. De ez most egy kegyelmi állapot, ekkora támogatottság és felhatalmazás mellett kell meghozni gyorsan a legfontosabb intézkedéseket, ismét európai pályára kell állítani Magyarországot, hogy a társadalom érzékelje, hogy mindaz, amit a Tisza a kampányban mondott, az nem csak mézesmadzag volt, hanem valódi szándék és akarat. A határon túli magyar közösségek pedig abban reménykedhetnek, hogy az új magyar kormány valóban nem fogja elengedni a kezüket, és hogy ez így lesz, annak máris mutatkoznak a jelei, hiszen Magyar Péter tárgyalásokat kezdeményezett a határon túli magyar érdekképviseletekkel, köztük az RMDSZ-szel is. Ebben az új helyzetben maguknak a határon túl magyar képviseleteknek is fel kell nőniük a feladathoz, hitelesen kell képviselniük azt, hogy őszintén akarják az együttműködést az új magyar hatalommal. A határon túli magyar politikumnak, meg a külhoni magyarságnak általában nemcsak követelnie kell az empátiát az anyaország részéről, de ő maga is empatikusan kell viseltessen az anyaországi magyarság iránt, törekednie kell annak megértésére, hogy az ország lakosságának egy harmada miért szavazott a változásra. Itt a hazaárulózás, a sorosozás, a zelenszkijezés és a többi jól ismert címszó nem segít, sőt, kontraproduktív, mert egyáltalán nem szolgálja az említett megértést, sem a nemzetegyesítés ügyét.

Egy új korszak kezdődött Magyarország és az egész Kárpát-medencei magyarság számára is, és nemcsak a leendő Tisza kormányon, hanem az összes felelős magyar képviseleti szervezeten múlik az, hogy hova fog vezetni ez a sorsdöntő változás.