Gondolatok a Bihar megyei önkormányzati választások nyomán

Az előrejelzések és megérzések szerint Bihar megyében a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) tarolnia kellett volna az önkormányzati választásokon azt követően, hogy Ilie Bolojan, Nagyvárad polgármestere átlovagolt a megyei tanácshoz. A számítás az lehetett, hogy ezzel a manőverrel húzza magával a pártot is, ez a taktika azonban nem vált be, mert míg Bolojan 156 ezer szavazatot kapott, addig a PNL megyei tanácsosi listája csak 142 ezer voksot gyűjtött be. De persze ez a „csak” is kényelmes négy évet fog biztosítani a liberálisoknak a megyei tanácsban az elkövetkező négy évben.

Bolojan tulajdonképpen nagyváradi bázisának köszönheti az elért sikert, hiszen itt tömörül a megye választóinak több mint az egy harmada, ugyanakkor Nagyváradon az eddigi szárnysegédje is képes volt a szavazatok hetven százalékát megszerezni. Mindenesetre Bolojan és pártja elérték a céljukat, ugyanis mind a megye, mind a megyeszékhely tanácsában megszerezték a kétharmadot, illetve a szinte kétharmadot, a megye egészét nézve azonban maradtak a négy évvel ezelőtti erőviszonyok. Ugyanaz a három párt osztozik a hatalmon – a PNL, az RMDSZ és a PSD – és nagyságrendben is körülbelül ugyanannyi polgármesteri hivatalt uralnak, mint eddig. A liberálisok negyvenhat polgármesteri tisztséget szereztek 2016-ban, most lett nekik negyvennyolc elöljárójuk, meg egy általuk támogatott független községvezető, de azt a két plusz polgármestert már a választások előtt átcsábították a PSD-től. Ebből az is következik, hogy a PNL (de a másik két párt is) ott erős, ahol eddig is az volt, Bolojan pedig, bár ő maga rengeteg szavazatot kapott, nem tudta meggyőzni azokat az embereket, akik eddig nem a PNL-re voksoltak, hogy helyi szinten ezúttal a PNL jelöltjeit szavazzák meg.

A PNL megerősödésének legfőbb oka tehát nem az, hogy a párt kiugróan jól szerepelt volna, sokkal inkább az USR-PLUS csúfos Bihar megyei bukásának tudható ez be. Arról a pártszövetségről van szó, amelyik a PNL-vel szövetkezve hozzájárult Bukarest főpolgármesterének megválasztásához, amelyik megszerezte Brassó, Temesvár, Bákó, Gyulafehérvár polgármesteri tisztségét, amelyik jelen van nagyon sok megyei tanácsban, miközben Bihar megyében nem volt képes még három százalékot sem elérni. Azokban a megyékben, ahol az USR-PLUS bejutott a megyei tanácsba – a politikai erőviszonyok tekintetében ez számít a legrelevánsabb szempontnak – ott a pártszövetség eredményeitől függően a PNL körülbelül 35-50 százalék közötti eredményt tudhat magáénak, míg Bihar megyében a gyakorlatilag nem létező USR-PLUS miatt a PNL-nek közel 57 százaléka van, ami mandátumokra átfordítva közel 65 százalékot jelent. Az USR-PLUS tehát nem tudott Bihar megyében szavazatokat elcsípni a PNL-től, holott a kampányukat figyelve egyértelműen ez volt a szándék. És ez is volt bukásuk magyarázata, ugyanis feltehetőleg visszaütött az, hogy itt az USR-PLUS nagyon erősen támadta a PNL-t, ami a választók körében visszatetszést keltett, ezért a magukat jobboldalinak mondó szavazók összezártak Bolojan és a PNL mögött. A liberálisok sikeréhez tehát az erős Nagyvárad-központú bázis mellett kellett az USR-PLUS elhibázott kampánystratégiája is.

A rugalmas és a merev politizálás

A „magyar” voks sem hozott különösebb meglepetéseket Bihar megyében: az RMDSZ még őrzi egyébként harminc év óta tartott pozícióit az önkormányzatokban, bár Margitta fájdalmas veszteség a számára, és az EMNP sem tudott közelebb kerülni a bejutási küszöbhöz sem a megyében sem a nagyváradi helyi tanácsban; a hegyközcsatári polgármesteri szék csak szépségtapasz erre a kudarcra. Az RMDSZ harminc éves stabil pozíció őrzésének és az EMNP következetesen ismétlődő kudarcának, valamint az RMDSZ-szel szembeni esélytelenségének magyarázata nem, vagy nem csak az RMDSZ lépéselőnyében keresendő, hanem a két párt politizálási koncepciójában is. Ezt a két koncepciót hívjuk hajlékony és merev politizálásnak.

Stagnálás

Az RMDSZ már a rendszerváltás után elég hamar felismerte azt, hogy kisebbségben csak akkor van lehetősége bármikor is a tűz közelébe férkőzni, ha a lehető legrugalmasabban viszonyul a különböző politikai erőkhöz. Ráadásul megértette a romániai politikai élet lényegét, amely ideológiai kötöttségektől mentes, színtiszta érdekérvényesítés. Az RMDSZ hajlékonysága megnyilvánul a legmagasabb nemzetközi és országos politikai szintektől le egészen a helyi önkormányzatokig. Most nem részletezem, milyen állhatatossággal igyekszik az RMDSZ a lehető legjobb kapcsolatot ápolni minden magyarországi és romániai kormányzó párttal átlépve mindenféle olyan ideológiai, sérelmi szemponton, ami az esetleges együttműködések gátja lehet. Az tény, hogy Magyarországgal kapcsolatban ez a taktikázás nehézségekkel jár, ott ugyanis az ideológiai törésvonalak akkorák, hogy a különböző politikai aktorok valóságos árulásnak tekintik, ha az RMDSZ az ellentáborral is szóba áll. Az RMDSZ-nek ez a hajlékony, sokszor köpönyegforgató politikája gyakran kényszeríti az egymással megegyező feleket az elvek feladásával járó kompromisszumok megkötésére, az effajta politizálás tehát morális szempontból kifogásolható, de sajnos a politikában a lehető legritkábban lehet célt érni a moralitással. Az RMDSZ ezt a cinikusan realista következtetést már régen levonta, és ennek mentén is politizál. Ennek a sokak szemében erkölcstelen hajlongásnak már-már intézményes formáját építette ki és fel a szövetség. Itt van példának a következő eset, természetesen Bihar megyéből: a PNL a 2016–2020-as mandátum végére átvette az uralmat a Bihar Megyei Tanácsban, megtörve az addig irányító PSD-RMDSZ szövetség hatalmát. A prefektúrán azonban megmaradt a magyar jelenlét, az RMDSZ nemes egyszerűséggel leváltotta addigi alprefektusát, aki a PSD-s prefektussal dolgozott együtt, és ültetett a helyébe egy másik alprefektust, aki a PNL-s prefektussal van hivatva együtt dolgozni, miközben a megyei tanácsban az RMDSZ továbbra is a PSD-vel közösen igyekezett fékezni a PNL-t. Vagyis az RMDSZ-nek van megfelelő embere a PSD-vel való együttműködésre, de van külön embere a PNL-vel való együttműködésre is. A személyek cserélődnek, de a párt ugyanaz, így az RMDSZ-nek sikerült átmentenie néminemű hatalmat az új erő mellé is. A nyilvánvaló politikai részsikerek mellett azért észre kell venni azt is, hogy ez a politizálás az elmúlt harminc évben nem hozott áttörést, hanem pusztán arra volt elegendő, hogy a magyarság számbeli súlyának valamelyest érvényt szerezzen a közigazgatásban. Az idő azonban a magyarság ellen dolgozik. Az RMDSZ még elhajlonghat így egy-két évtizedig, addigra viszont annyira megfogyatkozik majd a magyarság, hogy még az ilyen taktikázásokkal sem lesz képes már a magyar érdekeket megjeleníteni a közéletben. Ezért lenne szükség komoly intézményes garanciákra ahhoz, hogy a magyarság biztonságban érezhesse magát egyre fogyatkozó kisebbségi sorsban is. Az RMDSZ tehát sikernek könyveli el a most elért eredményét, ami valójában stagnálás, de sajnos ilyen körülmények között az egy helyben toporgás a lassú elmúlás egy újabb stációjának felel meg. Fordulatra lenne szükség, amit azonban a hajlongó politika nem fog meghozni a magyarság számára.

Téves alternatíva

Azt gondolhatnánk, hogy a megoldást az RMDSZ rugalmas manővereitől radikálisan eltérő merev politikai irányvonal jelentheti, amit az EMNP követ, mely azt is kommunikálja a választók felé, hogy ez az egyetlen erkölcsös, morálisan védhető politizálási mód. Az önkormányzati választásokon az EMNP által elért eredmény már önmagában véve jelzi ennek a politikának az eredménytelenségét, de a fő probléma az, hogy itt nem konjunkturális bukásról van szó, mert ebbe a politizálásba kódolva van a kudarc. Kezdjük azzal, hogy ennek a morálisnak vélt politizálásnak valójában nem erkölcsi, hanem ideológiai alapja van. Az EMNP magyarországi vonatkozásban kizárólag a Fidesszel összhangban hajlandó politizálni (legalábbis eddig így volt, de erről kicsit lentebb), és Romániában is ideológiai szempontból áll a PNL mellé a posztkommunistának kikiáltott PSD ellen.

Kudarc

Az EMNP a Fidesz itteni helytartójának képzelte magát, és ennek a hamis tudatnak a mentén viselkedett meglehetősen agresszívan, a magyarországi ideológiai csatározások üzeneteit transzponálva át az erdélyi magyar közéletbe. Hogy ennek az arroganciának csak két példáját említsem, az EMNP Bihar megyében több nyilatkozatban is keményen ledorongolta a magyar pedagógus társadalmat, legutóbb pedig az SZFE kapcsán fellángolt magyarországi ideológiai viták alapján ment neki az erdélyi magyar színházi világnak, ezzel belekeveredett egy olyan fölösleges kulturális-ideológiai adok-kapokba, amihez amúgy a pártnak vajmi kevés köze van, az ügy maga pedig az erdélyi magyar közéletben főként szakmai, nem pedig pártpolitikai és ideológiai kérdés. A párt ezzel a magyar kormánynak az utolsó utáni pillanatban tett ideológiai hűségnyilatkozattal próbált menteni valamit kilátástalan helyzetén, és már nem mérte fel, hogy nem csak az RMDSZ-t, de a különböző szakmai köröket és szervezeteket célzó támadásaival hány pedagógus, művészember, és úgy általában hány értelmiségi magyar szavazatát veszíthetik el.

Az EMNP a legutolsó pillanatig abban a téves tudatban élt, vagy legalábbis ezt kommunikálta a külvilág felé, hogy Magyarországról biztos hátországgal rendelkezik, így a kommunikáció szintjén mintha mindvégig azt közölték volna, hogy „Mi vagyunk az itteni Fidesz-párt, ez a nimbusz majd bevisz minket az önkormányzatokba”. Az EMNP-nek pont ezt a »kis Fidesz« státuszát érte megrendítő csapás, amikor a magyarországi kormányzó erők, mint már annyiszor az elmúlt évek során, most is kihátráltak mögüle, ráadásul ezúttal nyíltan megtették ezt, hiszen mind a KDNP elnöke, mind pedig a Fidesz igen magas rangú és befolyásos politikusai az RMDSZ-re való szavazásra buzdítottak úgy, hogy ezenközben az EMNP is versenyben volt. Egyébként az valóban különösen méltánytalan, hogy még a nemzetárulózás is felmerült az EMNP kapcsán, méghozzá pont egy olyan párt – a Fidesz – politikusának a részéről, mely párt annak idején bábáskodott az EMNP létrehozásánál. De ez a méltánytalanság talán ráébreszti az EMNP-t arra, hogy valójában csak eszköz a Fidesz kezében, mely pusztán az RMDSZ elleni zsaroló potenciált látja benne. Meglátjuk, hogy az EMNP, vagy újabban az Erdélyi Magyar Szövetség mennyire lesz hajlandó a továbbiakban is eljátszani a rá kiosztott kézi vezérlésű zsebpárt szerepet, vagy a mostani önkormányzati választások után megpróbál kilépni ebből a státuszból, esetleg – ez is egy lehetőség –, lévén, hogy a Fidesz jó ideje nem számol már vele politikai tényezőként, egész egyszerűen feloszlik. Bármi is lesz a jövője az EMNP-nek, a mostani önkormányzati választások, és a fent részletezett eseménysor kellő mértékben világossá teszik azt, hogy a politikában az érdekek mindig felülírják az ideológiai és morális szempontokat. Mindig el kell mondani, most is: ez nem értékítélet, hanem ténymegállapítás.

Az EMNP-nek a romániai pártokhoz való viszonyulása sem sokkal szerencsésebb, ami szintén a párt ideológiai vétetésű politizálásának a következménye. Mint már írtam, az EMNP morálisnak beállított, de valójában ideológiai magyarázatot ad arra, hogy a PNL oldalára áll a posztkommunistának kikiáltott PSD ellen. Az persze igaz, hogy a magyar választók nagy többsége megszenvedte a kommunizmust, ezért szinte természetszerűleg antikommunista, és az is igaz, hogy a PSD az egykori kommunista párt utódpártja, csakhogy ez ma már teljesen irreleváns tény, hiszen a diktatúrát működtető politikusok, káderek a rendszerváltás után az összes létező pártba beszivárogtak (természetesen az RMDSZ-be is), továbbá a romániai pártokat a lehető legkevésbé az ideológiai szempontok különítik el egymástól. A román politika pusztán a saját tábor anyagi érdekeinek a képviseléséről szól. Romániában teljesen idegen a Magyarországon és Nyugaton tapasztalható ideológiai megosztottság. Romániában nincsenek nemzeti-internacionalista, balliberális-jobboldali törésvonalak, hiszen a rendszerváltás óta mindegyik hatalomra került párt nemzeti alapokon állt és áll, illetve itt mindegyik román párt a Román Ortodox Egyház kegyeit keresi, legyen az magát bal- vagy jobboldalinak mondó alakulat. Itt egyetlen fősodorbeli pártnak sem fáj a feje mondjuk a migránsokért vagy a szivárványos közösségért. Ha Nyugaton van Romániával szemben effajta elvárás, akkor eljátsszák a jó tanuló szerepét, itthon azonban marad minden a régiben. Most az USR-Plus az a Romániában jobboldalinak számító, a magyar politikai terminológia szerint viszont balliberális pártszövetség, amelyik itthon próbálja tematizálni, persze csak halk hangon, a nyugati politikában divatos ügyeket; de kétlem, hogy nagy sikert aratnának velük. De visszatérve az EMNP-re: a párt – a szavak szintjén legalábbis – azért kötelezte el magát a PNL mellett, mert a PSD úgymond posztkommunista párt, tehát az EMNP amolyan ideológiai, erkölcsi kérdést csinál abból, hogy nem paktál a PSD-vel, ezzel együtt mintegy felértékeli, erkölcsileg igazolja szövetségesét, a PNL-t. Viszont a fentiek alapján könnyen belátható, hogy itt egyik román párt olyan, mint a másik, a magyarság szempontjából pedig kifejezetten káros erkölcsi szempontból magasabb rendűnek beállítani a sok esetben kifejezetten magyarellenes, soviniszta PNL-t.

Az EMNP választási kudarca megkíméli a pártot attól, hogy Bihar megyében a PNL-től is megkapja azt, amit Magyarországról megkapott: az elárulást. Az EMNP ugyanis Bihar megyében, és főleg Nagyváradon a politikai üzenetek szintjén évek óta nem tett mást, mint az obligát RMDSZ-kritikák mellett agyba főbe dicsérte a Bolojan adminisztráció teljesítményét abban reménykedve, hogy ezekből a sikerekből az EMNP-re is háramlik valami, lévén, hogy Zatykó Gyula, a párt alelnöke Ilie Bolojan magyarságügyi tanácsadója. Másrészt pedig naivan abban bíztak, hogy a választások után Bolojan meghálálja majd nekik ezt a hűséges kiszolgálást. Ez a két remény egymást kiegészítve vezette bukásra az EMNP-t, amelyik éveken át játszotta Bihar megyében Bolojan magyar hangjának a szerepét. Azonban a párt nem számol a választópolgárok figyelmetlenségével és nüanszok iránti közömbösségével, ami nyilván érvényes a magyar szavazókra is, akik Nagyváradon, illetve Bihar megyében csak-csak hallottak az RMDSZ-ről és Bolojanról, másokról viszont nemigen, és amikor a magyar sajtóban is magyar emberektől magyar nyelven olvassák minduntalan azt, hogy milyen remek fickó ez a Bolojan, milyen ügyesen vezeti a várost, akkor nagyon könnyen elképzelhető, hogy ez az információ a hosszú évek során azért megül bennük, és mikor eljön a választás napja, akkor nem gondolkoznak el azon, hogy ki, mi célból, milyen megfontolásból dicsérte Bolojant, hanem elmennek, és leszavaznak… Na, nem az EMNP-re, hanem Bolojanra és a PNL-re. Nagyváradon a legutóbbi népszámlálási adatok szerint él negyvenöt ezer magyar, míg a két magyar pártra a helyi tanácsosi szavazáson voksolt most vasárnap összesen tízezer ember. Az kevéssé valószínű, hogy a többi harmincöt ezer magyar mindegyike otthon maradt volna, hanem nagyon is elképzelhető, hogy akár öt-tízezres nagyságrendű azoknak a váradi magyaroknak a száma, akik román pártra szavaztak, ebben pedig szerepet játszhat az RMDSZ-ből való kiábrándulás mellett az EMNP meggondolatlan Bolojan-propagandája is.

Ami pedig a hálát illeti: Bolojan már bebizonyította, hogy írásos egyezményt is kész felrúgni, ha politikai hatalma akkora, hogy nincs szüksége más pártokkal osztozni rajta (emlékezzünk az USL-korszakra), úgyhogy nem valószínű, politikailag pedig egész egyszerűen indokolatlan lenne éppen most, amikor a nagyváradi helyi tanácsban még nagyobb kétharmados többséget szerzett, mint amekkorával a lezáruló ciklusban rendelkezett, hogy akár egy csipetnyi hatalmat is átadjon bármilyen másik pártnak vagy az EMNP-nek, ha az netán bejutott volna a helyi tanácsba. Az EMNP továbbra is jó lesz a Lenin által szabadalmaztatott »hasznos hülye« szerepkörre a PNL számára, melynek legdurvább soviniszta megnyilvánulásait is képes lesz elfogadhatóként tolmácsolni a magyar választók irányába. Ilyesmire már eddig is akadt példa. Politikai vakságról és a helyzetfelismerés teljes hiányáról árulkodik az, ahogy az EMNP próbálta annak idején elmagyarázni, hogy miért helyes az, hogy a Bihar Megyei Tanács által különböző nagyváradi intézményeknek átutalt pénzek közül a Bolojan adminisztráció a magyar iskoláknak (és csak a magyar iskoláknak!) szánt pénzt el akarta síbolni. A fentiek talán érzékeltetik, mennyire életképtelen az a párt és az a politika, amelyik magát egy ideológiai cölöphöz rögzítve, a nála mérhetetlenül nagyobb politikai erőket totálisan kiszolgálva próbál meg eredményeket elérni, mert ez oda vezet, hogy nem tudja helyesen értelmezni a politikai kontextust, amelyben tevékenykednie kell, sőt, akár azt is gondolhatja, hogy a helyzetfelismerés nem is az ő, hanem a »nagyok« feladata. A vasárnapi önkormányzati választások eredménye megmutatta: ha egy párt eredményeket akar elérni, legelsősorban önmagára számítson, mert a mai szövetségesek könnyen a holnapi ellenségekké válhatnak. Az igazi politikához önállóságra van szükség, ez az, amivel az EMNP nem rendelkezik, és ezt a hiányt nem lehet sem ideológiai, sem politikai kutyahűséggel pótolni.