Bertolt Brecht: Állítsátok meg Arturo Uit! történelmi gengszterparádé

Bertolt Brecht a huszadik század egyik legjelentősebb drámaírója, megkerülhetetlen szerző, akinek műveit folyamatosan játsszák a világ színpadain. Hogy ne menjünk messzire, a Budapesti Nemzeti Színházban jelenleg két Brecht-dráma is a repertoárban van, a Kurázsi mama és gyermekei és A kaukázusi krétakör, a bukaresti I.L. Caragiale Nemzeti Színházban pedig a Koldusopera megy. A váradi Szigligeti Színház […]

Válságban van a színház

Múlt héten tanúja voltam egy érdekes beszélgetésnek, amelyen két színházi ember vett részt, az egyikük Pozsgai Zsolt, sikeres, sokat játszott magyar drámaíró, másikuk pedig Daniel Vulcu volt, a színész, rendező, a nagyváradi Mária Királyné Színház igazgatója. Úgy beszéltek, akiknek nem csupán kenyérkereset a színház, hanem ügy, lételem is. Ezért is váltott hangjuk elkeseredőbe, amikor a […]

Egyenlőség mögé bújtatott etnikai diszkrimináció

Talán soha korábban nem derült ki ennyire hamar és ennyire egyértelműen, hogy mekkora fontossággal bírnak az önkormányzati választások, mint most, amikor Ilie Bolojan került a Bihar Megyei Tanács élére. A hatalmas választói felhatalmazás birtokában Bolojan élet és halál urának érzi magát, és ennek megfelelően is cselekszik. Alig néhány héttel hivatalba lépése után megtizedelte a Bihar […]

Lista, kultúra, tisztelet

Újra a listázások korát éljük. Embernevekkel igyekszünk igazolni téziseket, politikai döntéseket, puccsokat vagy puccskísérleteket, megvádolásokat, leszámolásokat, partvonalra tolásokat vagy épp díjazásokat, lebuktatásokat, kiebrudalásokat, csillagfelvarrásokat. A listázás felhasználási módjainak sokasága is maga egy lista, és most e divatnak hódolva én is előállok a magam lajstromával. Azért teszem ezt, mert még tart az SZFE ügy. Van egy […]

Jelenet egy kivégzésből avagy a pletyka megöl(het)i a színházat

Megy a kavarás a nagyváradi Szigligeti Színháznál. Valaki, vagy valakik erősen elkezdték fúrni Szabó K. István művészeti igazgatót. Olyannyira, hogy a srác bepipult, és ezt most már előttem, az újságíró előtt sem titkolja. Igaz, ebben az őszinteségben egyéni érdek is vezette, hiszen tőlem akarta megtudni, hogy valóban én vagyok-e az egyik szarkeverő.

Még egyszer a váradi színházról

A Bihar megyei prefektus (anyaországiak úgy is ismerhetik újabban mint Bihor)  a közigazgatási bíróságon támadta meg a megyei tanács határozatát, mely egy új magyar színház létesít Nagyváradon. A prefektus már az előző, 2011 januári tanácsi határozatot is megtámadta, amely a meglévő állami színház kettéválasztásáról szólt. Úgyhogy az alábbi, az akkori események kapcsán írt, és most megtalált bejegyzésemnek […]

Szegregáció vagy kulturális autonómia?

Van egy színházunk. Lett. Újra. A nagyváradi színjátszás történetéről többet most nem írnék, mert ez már indulásból előnytelen és igazságtalan versenyt eredményezne azok között, akik tulajdonképpen nem is versengenek, de akiket egymás ellen próbál kijátszani a helyi román sajtó, mely olyan egységes támadást intézett a román és a magyar színtársulat kettéválasztása ellen, hogy az még […]