Nagyvárad (magyar) fesztiválváros  

Még csak az év felén vagyunk túl, de máris annyi, főként a helyi magyarságot megszólító fesztivált bonyolítottak le ebben az évben Nagyváradon, hogy a címbe fogalt állítás nem csak, hogy jogosnak tűnik, de az eddigi történések még számvetésre is sarkallnak. És nem egyfajta újságírói pedantéria, vagy lokálpatrióta hév, hanem a lezajlott események minősége, vagy ígéretessége […]

A tanítvány túlszárnyalta a mestert

Hát, így kívánta a sors (vagy Szent László?), hogy utóbbi napjaimat Szabó Ödönnel való polemizálással töltsem, pedig nagyreményű politikusunk maga volt az, aki a Szent László Napok levédetése körüli botrány kapcsán kiadott közleményében leszögezte, hogy hétpontos álláspontjának a közreadásával a maga részéről minden vitát lezártnak tekint. De politikusról lévén szó, nem várható el tőle, hogy […]

Politikai háború egy elnevezés ürügyén

Pártérdekeket, felekezeti hovatartozást figyelmen kívül hagyva, egyszerű váradi magyarokként kijelenthetjük azt, hogy összességében igényes, jó hangulatú rendezvény lett az első nagyváradi Szent László Napok. A rendezvénysorozaton a koncertek, gyermekfoglalkozások, stb. mellett a lovagkirály kultuszát is ápolni kívánták a szervezők, és e kultusz megkerülhetetlen része László királyunknak a katolikus keresztény világban betöltött szerepe. Ez utóbbi megfontolásból […]

Az RMDSZ pontosított közleménye a Szent László Napok levédetésének ügyében

Meglehetősen nagy értetlenséget váltott ki a Szent László Napok levédetésének ügye. Pedig Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke hét pontos közleményében szögezte le a lehető legegyértelműbben az RMDSZ álláspontját. Ezek után mi értetlenkedünk, hogy még mindig vannak váradi és nem váradi magyar polgárok, akik értetlenkednek azon, hogy az RMDSZ miképp vetemedhetett arra, […]

A Szent László Napok esélyei és veszélyei

A nagyváradi Szent László Napok sikere bizonyítja, hogy ha van elég pénz igényes előadókat meghívni, és van lelkesedés a szervezők részéről, akkor az álmos Nagyváradot is fel lehet ébreszteni provinciális önelégültségéből. Pedig mi, váradi magyarok különösen szkeptikusok vagyunk az effajta dzsemborik tekintetében, mert jól ismerjük a Varadinum több mint húsz éves történetét, ami arról szól, […]