Szabó Dezső levele Tormay Szészilhez

A legutóbb megosztott Szabó Dezső szöveg mellett itt van egy másik – 1923-ban keletkezett nyílt levél Tormay Cécilehez –, ami jelzi, hogy a Herczeg Ferenc fejbe kólintása nem egyszeri kisiklás, hagymázos dühkitörés, hanem következetes kritika volt. Mindazonáltal ehhez a szöveghez már kell egy kis felvezetés. Ebből a fogalmazványból kiderül, hogy a sokszor idézett minden magyar […]

Minden magyar értékek átértékeléséhez

Rátaláltam véletlenül az alábbi szövegre, amit Szabó Dezső írt 1924-ben válaszul arra, hogy az akkori idők nagy magyar írófejedelme, Herczeg Ferenc írt egy cikket Ady Endre ellen (öt évvel a költő halála után). Tanulságos ezt a közel száz éve keletkezett szöveget a mai kultúrharcos új időkben újraolvasni. Minden további felvezetés fölösleges, a cikk önmagáért beszél. […]

Szeptember 14. Kétfajta kultúra felfogás

Márai Sándor 1943-44-es Naplóját olvasom. Abban találtam a következő passzust: „A csehek, a szerbek, a románok minden írójukkal, festőjükkel, szobrászukkal büszkén szaladtak a világ elé, lelkendezve mutogatták tehetségeiket. A mi külföldi követségeinken úgy fogadták a bekopogtató, vándor magyar írót, művészt, szellemi embert, mint a szolgabíró fogadja a rapportra berendelt zsellért”. Ismerős ma is ez az […]

Emeljük fel szavunkat a cenzúra ellen!

Nemrégiben a szemem elé került egy cikk a bihorstiri.ro hírportálról, arról a platformról, amelyet az egyik általam nagyra becsült újságíró kolléga szerkeszt, és aki a publicisztikájában felháborodásának adott hangot amiatt, hogy a Bihar Megyei Tanács vezetője, Pásztor Sándor napok óta nem nyújt semmiféle tájékoztatást arról, hogy mi állhat a Ryanair légitársaság azon döntése mögött, hogy […]

Az írástudók árulása

Most nem én fogok papolni, és nem is Julien Benda, aki Az írástudók árulása címmel írt egy könyvet, hanem Babits Mihály, aki ugyanilyen címmel írt maga is egy esszét, reflektálva Benda könyvére. A babitsi gondolatok megdöbbentő aktualitása késztet arra, hogy szemezgessek a szövegéből.

Ady a zseniális politikai újságíró

 Egy ideje olvasom és fordítom Ady Endre újságcikkeit. Különösen a nagyváradi évek termését tanulmányozom, és valósággal megdöbbenek azon, milyen zseniális volt újságírónak is Ady. Mindenkivel szembe mert menni, aki szerinte a maradiságot, a hazugságot, az álhazafiságot és a bigottságot képviselte. És kritikáját olyan bátor, mondhatni vakmerően vehemens hangnemben fogalmazta meg, hogy cikkeit elolvasva azon csodálkozok, […]