Szabó Dezső levele Tormay Szészilhez

A legutóbb megosztott Szabó Dezső szöveg mellett itt van egy másik – 1923-ban keletkezett nyílt levél Tormay Cécilehez –, ami jelzi, hogy a Herczeg Ferenc fejbe kólintása nem egyszeri kisiklás, hagymázos dühkitörés, hanem következetes kritika volt. Mindazonáltal ehhez a szöveghez már kell egy kis felvezetés. Ebből a fogalmazványból kiderül, hogy a sokszor idézett minden magyar […]

Reform vagy halál

Azt találtam írni itt, hogy valójában nem is az a kérdés, hogy kire szavazzanak az erdélyi magyarok az államfőválasztás második fordulójában, hanem az, hogy az érdekeik mennyire esnek egybe az RMDSZ érdekeivel, meg az, hogy az RMDSZ mennyire képviseli az erdélyi magyarok érdekeit. A november 16-iki választás eredménye minden korábbinál világosabban ki fogja fejezni a […]

Magyarázatok egy kifejezésre

Egy lehetőleg nem Magyarországon élő magyar író, akit sokan tisztelünk, becsülünk, és aki azon ritka kortárs magyar írók közé tartozik, akiket talán még olvasunk is, találkozásunk alkalmával nekem szegezett egy kérdést. Olvasott egy politikai cikket az erdélyi magyar sajtóban, amelyben volt egy kifejezés, valami olyasmi, hogy »ne engedjük be a románokat«, vagy: »azt akarjátok, hogy […]

Híd-e a Most vagy mi?

A szlovákiai országgyűlési választások eredményei megint egy kis elmélkedésre késztetnek a kisebbségi életről. Gondolnám azt, hogy a kisebbségi sors egyforma mindenhol. Ha ez az alaptézis igaz, akkor a kisebbségi lét politikai vetületének is azonosnak, vagy legalábbis nagyon hasonlónak kellene lennie. Ehhez képest pedig más van Szlovákiában és megint más Romániában, holott mindkét poszttrianoni országban a […]

Románia fogyókúrán

Induljunk ki abból az alapinformációból, hogy 2002-ben Románia lakossága 21.680.974 személy volt, 2012-ben pedig a népszámlálás hivatalos lezárásáig 19.599.506 embert sikerült összeszámolni. A mostani népszámlási folyamat alatt tapasztalt baklövéseket, szervezetlenséget, fejetlenséget és felelőtlenséget figyelembe véve nyugodtan kijelenthetjük, hogy többtízezres, ha nem százezres nagyságrenddel nagyobb a valós lakosságszám.

Kertész Ákos, a náci

Minden kréteai hazudik, mondja egy krétai. A magyar genetikusan alattvaló, mondja a magyar Kertész Ákos, aki levelét megírta az Amerikai Népszavában, és amivel meglehetősen nagy botrányt kavart Magyarországon. Pedig a levél figyelmes elolvasása után rájöhetnénk, hogy az az iromány egy cseppet sem minősíti a magyarokat, ami miatt beindult a sápítozási lavina, a levél szerzőjét annál inkább.

Ady a zseniális politikai újságíró

 Egy ideje olvasom és fordítom Ady Endre újságcikkeit. Különösen a nagyváradi évek termését tanulmányozom, és valósággal megdöbbenek azon, milyen zseniális volt újságírónak is Ady. Mindenkivel szembe mert menni, aki szerinte a maradiságot, a hazugságot, az álhazafiságot és a bigottságot képviselte. És kritikáját olyan bátor, mondhatni vakmerően vehemens hangnemben fogalmazta meg, hogy cikkeit elolvasva azon csodálkozok, […]