Kezdem hinni – pedig eddig nem -, hogy beigazolódnak azok a félelmek, amelyek a magyarországi sajtó- és szólásszabadságról szóltak.

Legutóbbi bejegyzésemben megírtam, mit is gondolok Kertész Ákosnak az ő leveléről, tehát nem vádolhatom magam túlzott kertészi szimpátiával, azonban ahogy a magyar közélet túlreagálja ezt az ügyet, azmár aggasztó, mert igazolni látszik azt, hogy a hatalmon lévő magyarországi jobboldal gyakorlatilag le akarja radírozni mindazokat, akik nem egy véleményen vannak vele. Addig még nincs semmi baj, amíg hápogunk, sápitozunk, megaszongyuk, hogy mitől is annyira ocsmány az az ominózus levél, amit kár is szépíteni, ahogy a baloldal próbálja ezt megtenni egyre kevesebb meggyőződéssel. De egy dolog a jogos méltatlankodás, és más dolog visszavonni a Budapest díszpolgára címet, meg a Kossuth díjat egy olyan embertől, akinek nem a visszavonni készülő hatalom adományozta az említett díjakat.

 Minden állami kitüntetés politikai döntés kérdése, bármennyire is zengzetesnek és nemesnek hangzanak, ezek a díjak nem mások mint az éppen regnáló hatalom jutalmai az őket kiszolgáló, vagy velük egy úton haladó mindenféle alkotóknak. Egyfajta lekenyerezés ha úgy tetszik, mellyel a kormányzó pártok maguknak is akarnak egy ki plusz legitimációt szerezni, mert jelzik ezzel azt, hogy megbecsülik a nép legtehetségesebb alkotó fiait. A demokratikus politikai rendszerben a játékszabály része az, hogy mindkét oldal kitünteti a saját ideológiai-politikai holdudvarába tartozó alkotókat anélkül, hogy felülvizsgálná, hogy egy előző, egyébként demokratikus módon megválasztott hatalom kiket díjazott. A Fidesz ennek a demokratikus játékszabálynak a durva megsértésére készül azzal, hogy vissza akarja vonni a  díjakat, amelyeket nem Kertész Ákos személye kompromittál, hanem az az egyszerű tény, hogy az ország alkotó embereit a politikum jutalmazza. És mi lesz, ha netán évek múlva, mikor már nem lesz a díjak birtokában, Kertész Ákos netán bocsánatot kér a magyaroktól: akkor visszaadják majd neki a Kossuth díjat, meg a Budapest díszpolgára díjat?  Akkor alkotásai ismét méltóvá válnak a díjazásra?

A szellem embere szabadon kell gondolkozzon, különben nem is tekinthető igazán alkotónak. És ez a szabadság – mint ahogy Kertész Ákos esete is mutatja – elvihet egészen az ízléstelen ökörségig is, mert semmi sem garancia arra, hogy a szellem útja mindvégig a politikailag korrekt mezsgyén halad. Kertész Ákos ostobasága tehát egyéni ostobaság, a jelenlegi hatalom mindent elsöpörni akaró szándéka azonban rendszerhiba.

 A kétharmados többség nem tanította meg a Fideszt óvatosan bánni a hatalommal. Megkísértette az a lehetőség, hogy nem csak élhet, de vissza is élhet vele. És a kísértésnek nem tudott ellenállni. Tanulságos, hogy még egy ostoba levél is képes leleplezni a (most éppen) narancssárga hatalom természetét.