Mottó: Csak azt a statisztikát hiszem el, amit én magam hamisítottam. Winston Churchill

Churchill tudta, mennyi igazság rejlik a statisztikákban, Csicsikov meg tudta, hogy jó biznisz a lélekszámmal zsonglőrködni. Ha e két jóember tudását alkalmazzuk a romániai népszámlálásra, akkor magyarázatot nyerünk arra, hogy ennyi tudás mellett, miért nem tudjuk mégis azt, hogy hányan laknak Romániában. Ugyanis a július 5-iki dátummal napvilágot látott romániai népszámlálási végeredményeket csak azok hihetik a valóságot tükrözőnek, akik nincsenek tisztában azzal, hogy milyen tétjei vannak egy ilyen számsornak, a többiek meg eleve úgy tekintenek a végeredményre, mint a különböző érdekeket szolgáló, így hát azokat az érdekeket reprezentáló adatsorra.  Lássuk, mi sül ki az eredményekről, ha én is így tekintek rájuk.

Minél több lakost

Hogy a nem végleges és a végleges népszámlálási adatok nyilvánosságra hozatala között eltelt közel másfél év nem a valóság pontos felméréséről, hanem a geopolitikai érdekeknek megfelelő adatkozmetizálásról szólt, azonnal nyilvánvalóvá vált számomra, amint megláttam, hogy az ország lakosságát 1.078.705 személlyel felduzzasztották, vagyis éppen annyival, hogy Románia népessége meghaladja a húszmillió főt. Az Európai Unióban komoly jelentősége van a tagállamok létszámának mind az európai politikai intézményekben való részvétel, mind pedig a különböző anyagi támogatások tekintetében, így hát a román politika elemi érdeke volt az, hogy az ország összlakossága ne süllyedjen a pszichológiai küszöbnek nevezett 20 millió fő alá. Amikor napvilágot láttak a nem végleges adatok, azonnal kétségbe is ejtették – egyébként joggal – a hazai politikai elitet, amelyik tipikus romániai (balkánit nem írok, mert Romániát már a Balkánhoz hasonlítani is sértés) választ adott a problémára: egyszerűen meg kell hamisítani az adatokat, Románia lakossága legyen több mint 20 millió fő! A statisztikai hivatal pedig, mint alázatos és szolgálatkész állami intézmény készséggel eleget is tett ennek a geopolitikai elvárásnak.

Már a népszámlálás idején, 2011-ben szóltak hírek arról, hogy a terepen összegyűjtött információkat kiegészítik a mindenféle állami hivataloknál lévő, az állampolgárokra vonatkozó adatokkal. Tehát már az előzetes eredmény is jócskán fel lett tupírozva, most meg a már eleve kétségesnek tűnő számsorokat duzzasztották fel még jobban. Feltehetőleg a külföldön tartózkodók adataival bűvészkedtek a statisztikusok. Ezért lett a valóságban mintegy hárommilliós külföldön tartózkodó román különítményből mindössze 727.540 személy, hogy fel lehessen tölteni az itthoni megyék lakosságszámát azoknak az embereknek az adataival, akik külföldön vannak, de akiket a román hatóságok nem ilyeténképpen tartanak számon.

Minél kevesebb magyart

Meglepődve vettem észre (de hamar rájöttem, hogy kár meglepődni), hogy a tavaly februárban ismertetett népszámlálási eredmények szerint 1.237.746 ember vallotta magát magyarnak, miközben a végleges adatok alapján 1.227.623 magyar nemzetiségű lakosa van az országnak. Vagyis papíron 10.123 emberrel csökkentették azoknak a magyaroknak a számát, akiket a számlálóbiztosok megszámoltak. És ráadásul csinálták mindezt úgy, hogy közben a lakosság száma valamilyen csoda folytán 19.042.936 személyről 20.121.641 főre emelkedett. Márpedig tízezer ember nem kevés, majdnem akkora szám ez, mint a teljes hazai szlovákság lélekszáma (hivatalosan 13.654 fő), és magasabb, mint a romániai bolgárok összlétszáma (hivatalosan 7.336 fő). A magyar lakosság létszámcsökkenése már csak azért is megmagyarázhatatlan, mert a népszámlálás során elvileg csak azoknak a személyeknek a nemzetiségi identitását írták be, akikkel, vagy akiknek családtagjaival a számlálóbiztosok a valóságban találkoztak, és azok hajlandóak voltak a nemzetiségre vonatkozó kérdésre válaszolni. Ezekhez a terepen összegyűjtött adatokhoz logikusan gondolkozva már csak hozzáadni lehet, elvenni nem, és főként akkor nem, ha utólag még növekszik is a lakosságszám.

 Elvégeztem ugyanezt az összehasonlítást a roma kisebbséggel is, és esetükben már működik a logika, hisz míg az előzetes adatok alapján 619.000 ezer romát számoltak össze, addig a végleges eredmény 621.600 romát említ. Bár logikusnak tűnik, mégis aggályos, hogyan állapították meg annak a közel háromezer embernek a romaságát, akiket nem értek el, hanem különféle nyilvántartások, adóbevallások, meg ki tudja még milyen források alapján számolták össze őket. A többi kisebbség lélekszámát tekintve nagyjából megegyeznek a nem végleges és a végleges adatok, kevesebb mint ezer fős eltérés van a korábbi és az újabb eredmények között. A románokat, bár jó sokan vannak, sikerült pontosan megszámolni, hisz az előzetes adatok szerint 16.870.000 román nemzetiségű román állampolgár van, a végleges adatok szerint pedig 16.792.900. Vagyis esetükben az eltérés kevesebb, mint nyolcvan fő. Úgy látszik, a románok a magukra vonatkozó információkat meglehetős precizitással gyűjtötték be, csak egyes kisebbségek létszámával bántak meglehetős hanyagsággal.

Minél kevesebb romát

A népszámlálás hivatalos végeredménye szerint 1.236.810 személynek nem ismerni a nemzetiségét. Ezzel szemben a romániai nemzetiségek arányos megoszlására vonatkozó adatot a statisztikai hivatal nem a teljes lakosságszám alapján adta meg, hanem az etnikumra vonatkozó kérdésekre választ adók száma alapján számította ki.  Így jön ki a 88 százaléknyi román. Viszont ha az ország teljes lakosságára vonatkoztatjuk a románok arányát, akkor már csak 83 százalékos eredményt kapunk. Ezt azért érdemes kiemelni, mert meglehetősen visszás nemzetállamról beszélni egy olyan országban, ahol a lakosság közel egyötöde nem a többségi nemzet tagja, illetve nincs meghatározva, hogy mely nemzetiséghez tartozik.  Az már csak az én továbbgondolásom, hogy az a plusz egymillió fő, amit hozzácsaptak a népszámlálási eredményhez – hacsak nem holt lelkekről van szó –  zömében roma nemzetiségű.

Az nagyon valószínű, hogy a népszámláláskor feltehetőleg a roma kolóniák egy (jó) része kimaradt az összeírásból, elvégre ki ismer olyan lelkiismeretes számlálóbiztost, aki eldugott, lepukkant háztömbök körüli putrikban, meg a falvak cigánysorain kutakodik emberek után. Ez a szám többszázezerre tehető, őket lehet, hogy el is akarták felejteni a népszámlálók, de miután ki lett adva az ukáz, hogy Románia lakossága legyen több húszmillió fő, hirtelen eszükbe juthattak a meg nem számolt romák. És mivel utólag már nem lehet nemzetiségre vonatkozó adatokat bevinni a népszámlálásba, ezért a meg nem számolt romák gyakorlatilag azok között szerepelnek, akiknek a nemzetisége nem ismert. Ezzel magyarázható az alacsonynak mondható, és a román érdekeket is híven tükröző 621 ezres létszám. Igaz, szinte minden kommentátor azonnal hozzá is teszi, hogy valószínűleg a romák ennél azért sokkal többen vannak Romániában, illetve, hogy ők az egyetlen nemzetiség az országban, melynek lélekszáma nőtt az elmúlt tíz évben.

Masszív megyefelduzzasztás

Azt is érdekes megfigyelni, hogy mely megyék lakosságát duzzasztották fel az előzetes eredmények ismertetése óta eltelt időszakban. Volt ugyanis egy sejtésem, ami nem meglepő módon be is igazolódott: a Hargita és Kovászna megyei végleges adatok különböznek a legkevésbé az előzetes eredményektől. Kovászna ebben a tekintetben országos első, ugyanis mindössze 3.916 személlyel többen szerepelnek a végleges elszámolásban a nem végleges adatokhoz képest, Hargita a második helyezett 5.898 plusz személlyel, a harmadik pedig Szilágy megye a maga 6.489 plusz emberével. Ez két dolgot jelenthet: vagy azt, hogy ezekben a megyékben eleve jól megszervezték és aránylag tisztességesen levezették a népszámlálást, vagy azt, hogy nem volt érdek, netán nem volt szabad utólag feltupírozni ezekben a megyékben a számadatokat. De az is lehet, hogy mindezek együtt és egyszerre érvényesek.

A másik végletet természetesen Bukarest képezi, ahol még 205.440 embert írtak hozzá az eredetileg megszámoltakhoz. Etekintetben kiemelkedő eredményt produkált még Konstanca megye, ahol a végeredmény tanúsága szerint 53.403 emberrel több lakos lett, mint amennyiről a nem hivatalos végeredmény hírt adott. Ez azt jelenti, hogy a hivatalosan 684.082 fős megyében a lakosság közel nyolc százalékához nem jutottak el a számlálóbiztosok! Ráadásul Konstanca megyéből a hivatalos végeredmények szerint csak 19.042 személy tartózkodik  huzamosabb ideje külföldön. Úgy tűnik, hogy Iasi megyében sem voltak valami ügybuzgók a számlálóbiztosok annak idején, hiszen ott 48.795 embert felejtettek el megszámolni, így kénytelenek voltak a statisztikusok kipótolni a hiányt. A számlálóbiztosok mentségére legyen mondva, hogy állítólag abból a megyéből 34.938 személy tartózkodik huzamosabb ideje külföldön. Az alábbi táblázatból kiderül, hogy melyik megyében mennyivel kerekítették fel a számokat, így szükségtelen a további felsorolás, de egy-két apróságra azért még fel szeretném hívni a figyelmet. Lehetne gondolni azt, hogy Hargita és Kovászna megyékben azért sikerült jobban a népszámlálás, mert a lakosságszámot tekintve az ország legkisebb megyéi közé tartoznak. Ennek a gondolatnak ellentmond az a tény, hogy a szintén kis lélekszámú, 200 ezres nagyságrendű Tulcea megyében 11.621 emberrel pótolták ki a tavaly februárban közölt adatokat. Azzal sem érdemes érvelni, hogy az országban sok nagy megye és sok nehezen megközelíthető hely van, ami szintén megnehezítette a népszámlálók dolgát. Elég csak ránézni Ilfov teljesítményére. Ebben a megyének is alig nevezhető, Bukarest környéki kistérségben sikerült 24.497 személyt kihagyni a népszámlálásból. Bár az is elképzelhető, hogy nem kifelejtésről, hanem hozzáköltésről van szó. És még egy adalék: megyénként (Bukarestet is beleszámítva) átlagban 25.600 személyt írtak hozzá a megszámolt lakossághoz, ha viszont leszámítjuk a három legjobban  dolgozó megyét – Hargitát, Kovásznát és Szilágyot – akkor átlagban 27.200 személlyel bővült a megyék lakossága. Ez egy kissé túlságosan is szembetűnő.

Számháború a régióközpontokért

A megyéknek is elemi érdekükben állt minél magasabbra srófolni a lakosságszámot, főleg most, amikor a régiósítás veszélye fenyeget minden közigazgatási egységet, és amikor a megyék és megyeszékhelyek zöme régióközpont akar lenni. Ahhoz, hogy egy megye régióközpont lehessen, valamilyen érvet kell felhozni, mivel pedig az infrastruktúra, a gazdasági, kulturális élet nem hogy fejlődik, de éppen hogy pang szinte mindenhol az országban, mi marad más érvként mint az, hogy „mi vagyunk többen, mi kell legyünk a régióközpont!” És mivel ebben az országban senki nem zavartatja magát a valóság tényeitől, ha a látszat kedvező, így a megyék a népszámlálást is arra használták fel, hogy minél több lakost tudjanak kimutatni, függetlenül attól, hogy mi a valós helyzet.

Ezt a feltételezésemet támasztja alá az a tény is, hogy éppen abban az öt megyében nem érte el a tízezret a lakoshozzáírás – Hargita, Kovászna, Szilágy, Gorj, Beszterce –, amelyek szóba se jönnek régióközpontként, ezzel szemben azokban a megyékben, amelyeknek a legnagyobb esélyük van régióközponttá válni, valóságos számháború indult meg, hogy minél több lakost tudjanak felmutatni Liviu Dragnea úrnak, a régiósítás tótumfaktumának. Ezzel magyarázható szerintem az, hogy a régiókozponttá válás legesélyesebbjeinek tartott Temes, Brassó, Kolozs, Iasi, Konstanca, Dolj, Bákó megyékben minimum harmincezer emberrel gyarapodott a lakosságszám a nem végleges adatokhoz képest. Ha ez a sejtésem igaz, akkor Galac, Prahova és Bihar megyék is reménykedhetnek még régióközpont-státuszban, mert igen aktívak voltak, hisz mindegyik megyében legalább 25 ezerrel több lakos lett, na, nem az anyák, hanem a statisztikusok jóvoltából.

Táblázat: Hány személlyel lett több minden megyében a népszámlálási adatok véglegesítése után:

pirossal kiemelve a 25 ezernél nagyobb hozzáírások, aláhúzva a 10 ezernél kisebb hozzáírások a lakosságszámhoz