Pártérdekeket, felekezeti hovatartozást figyelmen kívül hagyva, egyszerű váradi magyarokként kijelenthetjük azt, hogy összességében igényes, jó hangulatú rendezvény lett az első nagyváradi Szent László Napok. A rendezvénysorozaton a koncertek, gyermekfoglalkozások, stb. mellett a lovagkirály kultuszát is ápolni kívánták a szervezők, és e kultusz megkerülhetetlen része László királyunknak a katolikus keresztény világban betöltött szerepe. Ez utóbbi megfontolásból érthetőnek tűnik az, hogy a szervezők katolikus védnökséget kívántak szerezni a rendezvénysorozatnak, és azok után, hogy a nagyváradi római katolikus püspökség elhárította a felkérést, a Szeged-csanádi római katolikus püspököt kérték fel erre, aki vállalta is e szerepkört. A rendezvény elnevezése és a katolikus védnökség alapján akár vallási eseménysorozatra is asszociálhatnánk, de a szervezők többször is nyilvánosan leszögezték, hogy nem vallási, hanem szórakoztató, fesztivál jellegű eseményről van szó. És úgy tűnik, hogy az emberek ezt megértették, valószínűtlen, hogy bárki is becsapva érezte volna magát amiatt, mert azt hitte, hogy vallásos áhítatú felsereglés a Szent László Napok.

Sajnos azonban a nagyváradi rögvalóságban nem lehet elvonatkoztatni a párt- és felekezeti érdekektől még a fesztiválok viszonylatában sem. Bizonysága ennek az a tény, hogy a Bihar megyei RMDSZ már egy hónappal a Szent László Napok lebonyolítása előtt titokban kérte az esemény levédetését az Állami Találmányi és Védjegyhivatalnál. Mivel pedig az ügy idő előtt napvilágra került, indokolni kellett ezt az enyhén szólva is furcsa eljárást. Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke elő is állt egy hét pontba sűrített közleménnyel, melynek első pontjában a nagyváradi római katolikus egyházmegye érdekeire hivatkozva magyarázta a bizonyítványt. Az érv lényege ez: mivel a rendezvény neve Szent László Napok, ezért az csakis vallásos esemény lehet, márpedig a szent király kultuszának ápolására elsősorban a nagyváradi római katolikus egyházmegye jogosult. Ezért, ha az RMDSZ megszerzi a Szent László Napok védjegyét, átadja azt a váradi püspökségnek. Ezt a magyarázatot erősítette meg, illetve hagyta jóvá az RMDSZ eljárását sajtónyilatkozatában Fodor József vikárius, de a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség által kiadott közlemény is helyteleníti a Szent László Napok elnevezést, mert a püspökség szerint a „szent” jelzővel a vallásos áhitat és tisztelet kerül kifejezésre, ezért nem helyes ha ezt a jelzőt olyan célra használják fel, ami nem bír vallásos tartalommal.

Nehéz azonban ezt a szóhasználati érvelést elfogadni, hiszen Szent László királyunk, mint ahogy Szent István királyunk neve is ebben a formában került be a köztudatba, ezeket az uralkodóinkat mindenki, még az ateisták is így nevezik, akiknek pedig eszük ágában sincs vallásos felhangot adni mondandójuknak. Ugyanez érvényes intézmények, események elnevezésére is: ha egy tanintézményt Szent László Iskolának hívnak, az nem azt jelenti, hogy ott csak vallásórát tartanak, mint ahogy mondjuk a Szent István kórházban sem (csak) utolsó kenetet adnak fel, hanem gyógyászati tevékenységet folytatnak, ami ugyebár szintén nem vallásos tartalmú tevékenység. Hogy a különböző helyeken megrendezett Szent László, Szent György stb. napokról már ne is beszéljünk. Vagyis a magyar nyelvben ha egy intézményt, vagy egy eseményt egy szentről neveznek el, az még nem implikálja automatikusan azt, hogy annak vallásos tartalommal bíró intézménynek, illetve rendezvénynek kell lennie. Ennek tükrében a püspökség kifogása a Szent László Napok elnevezésével kapcsolatban a magyar nyelv működésének teljes félreértéséről árulkodik, vagy pedig, és ez a valószínűbb, csak ürügyként szolgál arra, hogy leplezze a rendezvénnyel szembeni elzárkózás valódi okát.

Tudniillik azt, hogy amiképpen minden szentnek maga felé hajlik a keze – hogy idézzünk egy másik, távolról sem vallásos tartalmú mondatot –, olyannyira hajlik a nagyváradi római katolikus püspökség szíve az RMDSZ felé. Ebben a vonatkozásban adja magát a párhuzam a Szent László Napok és a Festum Varadinum rendezvénysorozat között, mely utóbbi keretében a nagyváradi római katolikus egyházmegye a bazilikában tartott misével és a Szent László körmenet megszervezésével mintegy közösséget vállal olyan eseményekkel, mint például iskolanapok, öregdiák találkozók, vetélkedők, stb., nem zavartatva magát amiatt, hogy szent királyunk kultuszát beleviszi egy alapvetően világi, kulturális rendezvénysorozatba.

A római katolikus püspökség álláspontja a levédetési botrányban annál is elbizonytalanítóbb, mert Szabó Ödönnek a már említett hét pontos közleményéből a legvilágosabban kiderül, hogy az RMDSZ indítéka valójában politikai: ellehetetleníteni az ellenfél kezdeményezését. A demokratikus politizálásban létezik egy határvonal csatározás és háború között, előbbi ugyanis feltételez egy minimális közös alapot, amit az ellenfelek tiszteletben tartanak a hatalomért folyó küzdelemben, míg a háború a másiknak a végleges, és minden áron való kapitulációját célozza bármiféle eszköz bevetésével. Úgy érzem, a Bihar megyei RMDSZ a levédetési akciójával a politikai csatározás helyett a háborút választotta egy vele szemben álló szervezet kezdeményezésének a lenullázására. Ilyen helyzetben a katolikus püspökség szerepe inkább volna az, hogy a feleket visszaterelje a morálisan, etikailag és vallási szempontból is elfogadhatóbb politikai csatározás terepére, mint az, hogy jóváhagyjon egy hasznos kezdeményezés lerombolását célzó politikai akciót.

Nagyon sok váradi magyarban kellemes emlékként éltek a Szent László Napok eseményei, de emiatt a botrány miatt a szép emlékeket felváltja a rossz szájíz, ami lehet, hogy akkor is megmarad az emberekben, ha az RMDSZ-nek végül nem sikerül megszerezni a Szent László Napok jogait. És ezzel az RMDSZ máris elérte politikai célját, így az övé lehet ismét a győzelem. A győzelem árát azonban nekünk, váradi magyaroknak kellett megfizetnünk.