Jól ismert látványt nyújtott a vasárnapi államfőválasztás első fordulójának eredményeit ismertető térkép, hiszen ugyanazt mutatta, amit legalábbis 1996 óta mindig láthatunk az elnökválasztásokon: Óromániában túlnyomórészt a posztkommunista erők jelöltje nyer az első fordulóban, míg Erdélyben, a Bánságban és Partiumban a jobboldal jelöltje győz. Ez történt most is: Erdélyben (Hunyadot leszámítva) Klaus Iohannis (a székely megyékben Kelemen Hunor), Óromániában pedig Victor Ponta győzött. Ez a szabályszerűen visszatérő földrajzi szavazatmegoszlás egy kulturális törés létét bizonyítja, amit az immár közel száz éve alkalmazott román homogenizációs állampolitika sem tudott eltörölni. (Még.)

Mintha a Kárpátok két oldalán két különböző ország létezne, a mentalitások szintjén ez egyértelműen kimutatható. Erdély a nyugatabbra fekvő, fejlettebb, európaibb része az országnak, ezért vonzereje is nagyobb. Így annak dacára, hogy Moldvában és Havasalföldön, na meg Dobrudzsában több ember él, mint Erdélyben, az erdélyi mentalitás több embert tudott meggyőzni a Kárpátok túloldaláról, mint ahány erdélyit Órománia képes volt elbájolni. De az csak arra magyarázat, hogy Órománia demográfiai fölénye ellenére miért lehetett Romániának többször is jobboldali elnöke, arra azonban semmiképp sem jó ez a megállapítás, hogy Iohannis győzelmét olvassuk ki belőle. Annál is inkább, mert az ő esélyeit az első fordulóban megmutatkozó tíz százalékos hátrány mellett egy sor más tényező is kisebbíti. Kezdve e legtriviálisabbal: Iohannis olyan akcentussal beszél románul, mint egy magyar, csak persze helyesebben. Márpedig ez a több évtizedes magyarellenes politikai propaganda nyomán meglehetős befolyással lehet a román választópolgárok lelkivilágára, és ezáltal politikai opcióikra is.

A másik ok az a Szociálliberális Unió (USL) néven elhíresült szörnyűséges koalíció megalkotása, ennek köszönhető ugyanis, hogy az USL balszárnyát adó Szociáldemokrata Párt (PSD) megerősödött olyan erdélyi településeken, régiókban is, ahol az elmúlt huszonöt évben a PSD mindaddig még a lábát is alig tudta megvetni. Ezzel szemben a Kárpátokon túl az USL jobbszárnya, vagyis a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ugyanolyan gyenge középpárt maradt a PSD szövetségeseként, és főként árnyékában, mint amilyen mindig is volt ott. Ennek a tézisnek igazolásaként interpretálható az a tény, hogy Iohannis – Szeben és Fehér megyéket leszámítva – nem tudott akkora aránnyal győzni az erdélyi megyékben, mint amennyire Ponta rávert Óromániában. A nem végleges adatok szerint Ponta legalább tizenegy moldvai és havasalföldi megyében megszerezte a leadott voksok több mint ötven százalékát, míg Iohannisnak ez mindössze a két említett erdélyi megyében sikerült. Kelemen Hunor több mint ötven százalékkal hozta Hargita és Kovászna megyéket, de ez sem sok jóval kecsegtet Iohannis számára. (Erről egy kicsit lentebb).

Ponta esélyeit növeli az a tény is, hogy a két forduló között hivatalban lévő kormányfőként fel tud kínálni különböző pozíciókat az első fordulóban alul maradt jelöltek és pártjaik számára. Nem véletlenül rebesgetik máris azt, hogy Calin Popescu Tariceanu lehet a miniszterelnök jelölt, amennyiben a jelenlegi államfővé válik, hiszen ha Pontanak sikerül megszereznie azokat a szavazatokat, amelyeket az első fordulóban Tariceanu kapott, és megspékelve Dan Diaconescu szimpatizánsainak a szavazataival, szinte biztosra vehető, hogy ő lesz az államfő. Vagyis Pontának van miről alkudoznia az első fordulóban kiesettekkel, míg Iohannisnak nincs mit felkínálnia, így számára marad az ideológiai meggyőzés módszere, meg annak távoli ígérete, hogy majd egyszer, ha a politikai konjunktúra olyan lesz, az őt támogató ACL szövetség majd meghálálja a támogatást azoknak, akik a második forduló előtt kiállnak Iohannis mellett.

A két magyar párt közötti különbség is megmutatkozik a két forduló közötti időszakban. Az EMNP ideológiai alapon szögezte le már az első forduló előtt, hogy nem fogja Pontát támogatni, az RMDSZ pedig haszonelvű megfontolásból azt a jelöltet fogja támogatni, aki nagyobb eséllyel indul a második fordulóban. Tehát Pontat. Az RMDSZ-t a bosszú is motiválhatja, hiszen Ponta támogatásával fizethet vissza a PNL-nek, amiért a magát liberálisnak nevező párt a 2012-es parlamenti választások előtt kötött egyezményt felrúgva nem engedte az RMDSZ-t a kormányra, miután az USL kétharmados győzelmet aratott.

És ha már a magyar pártoknál tartunk, fel kell hívni a figyelmet arra a szomorú tényre, hogy az államfőválasztás első fordulójában Funar és Vadim összesítve több szavazatot kapott, mint Szilágyi Zsolt és Kelemen Hunor együttvéve. Márpedig az minimális elvárás lett volna, hogy a magyar jelöltek több szavazatot gyűjtsenek be, mint a két román tébolysovén őskövület. Ehhez képest Szilágyi alig több mint ötvenezer szavazatot kapott, Kelemen Hunor pedig az RMDSZ történetének leggyengébb eredményét produkálta a maga 3,5 százalékos eredményével. Ez pedig erős figyelmeztetés kell legyen az erdélyi magyar érdekképviseletek számára, még akkor is, ha jól tudjuk, hogy egy romániai államfőválasztás az itt élő magyarok számára majdhogynem semmit nem jelent. Ami persze nem jelenti azt, hogy ne lenne tétje a romániai magyarságra nézve annak, hogy ki az ország elnöke. Az egyszerű magyar embert azonban az elmúlt huszonöt év politikai tapasztalataival a háta mögött már nagyon nehéz meggyőzni arról, hogy van olyan politikus ebben az országban, aki akar is és tud is tenni valamit a polgárok érdekében. Úgy tűnik, a magyar választópolgárokat már nem lehet pusztán azzal elámítani, hogy egy adott jelölt magyar. Ha pedig ez így van, és a vasárnapi választás eredményei tendenciává válnak a jövőben, akkor az erdélyi magyar politikai érdekképviselet az országos színtéren el fog tűnni a süllyesztőben. Erről nem én szóltam, hanem a magyar választók.