Azt találtam írni itt, hogy valójában nem is az a kérdés, hogy kire szavazzanak az erdélyi magyarok az államfőválasztás második fordulójában, hanem az, hogy az érdekeik mennyire esnek egybe az RMDSZ érdekeivel, meg az, hogy az RMDSZ mennyire képviseli az erdélyi magyarok érdekeit. A november 16-iki választás eredménye minden korábbinál világosabban ki fogja fejezni a romániai magyarok válaszát ezekre a kérdésekre. A jóslat bevált: az a tény, hogy az RMDSZ formálisan nem, de tevőlegesen Pontat támogatta a második forduló előtt, ezzel szemben az erdélyi magyarok gyakorlatilag egy emberként szavaztak Iohannisra, a lehető legvilágosabban bizonyítja azt, hogy az RMDSZ érdekei nagyon távolra kerültek az erdélyi magyarság érdekeitől, és azt, hogy a szövetség aggasztó módon eltávolodott az itt élő magyar közösségtől.

A romániai elnökválasztás második fordulójában Klaus Iohannis (kék) és Victor Ponta (piros) által megnyert megyék

Ez az eltávolodás mindenki számára nyilvánvaló volt, aki akár csak minimális szinten is használja a modern kommunikációs eszközöket.Nagyon divatos az a gondolat, hogy Iohannist az internet generáció juttatta hatalomra. Éppen ezért lehetetlen volt nem észrevenni azt a rengeteg (nem politikai megrendelésre megosztott!) kommentet, véleménnyilvánítást, hozzászólást, amelyekkel az erdélyi magyarok elárasztották az internetet ebben a kampányban, és üzenték egyértelműen: Pontára nem szavazunk! Persze, érthető, hogy a magyarok politikai opciója ellenére az RMDSZ nem szakadt el a PSD-től, amelyik teljesen bedarálta a sokkal jobb sorsra érdemes szövetséget, pontosabban annak vezetőit, akiknek az irányítása alatt az RMDSZ eljutott odáig, hogy immár nem is olyan ironikus kifejezéssel élve a PSD magyar nyelvű tagozatának szokták nevezni.

Azok, akik netán kételkednek a fentiekben, egy kis emlékeztető: 2000-ben, amikor szétesett a jobboldali pártszövetség, az RMDSZ elindította az államfőválasztáson Frunda Györgyöt, pedig ha ezt nem teszi meg, akkor a második fordulóban Iliescu nem Vadimmal, hanem feltehetőleg Isarescuval kellett volna megküzdjön, és akkor a választás végeredménye is minden bizonnyal más lett volna. Így azonban a Frunda György nevével és arcával fémjelzett RMDSZ tálcán kínálta Iliescunak az államfői tisztséget, mert nyilvánvaló volt, hogy egy Iliescu-Vadim párharcban csakis előbbi nyerhet. 2000-ben az erdélyi magyarok természetesen Iliescura szavaztak, ahogy azt az RMDSZ javasolta, de aztán következett a 2004-es elnökválasztás, amikor az RMDSZ Nastaset támogatta, viszont a magyarok inkább Basescura szavaztak. Aztán 2009-ben megismétlődött a képlet, az RMDSZ megint csak a PSD-vel, ezúttal Mircea Geoanaval masírozott, de a magyarok többsége mégis Basescura voksolt. És most itt volt a Ponta-Iohannis párharc, amelyben minden korábbinál élesebben megmutatkozott az, ami lényegében már 1990 óta világos: az erdélyi magyarság nem akar a PSD-nek kiszolgáltatott szavazógépezet lenni, nem akar egy olyan pártot helyzetbe hozni, amelyik a maga során lábbal tiporja – és ezt még büszkén vállalja is a nacionalista szavazók kedvéért! – a magyar közösség érdekeit.

Azt is szokás mondani, hogy az emberek emlékezete rövid, ez élteti a politikusoknak azt a reményét, hogy a nép hamar túlteszi magát a politikusok, pártok keltette felháborodásán. A mostani elnökválasztásnak az eredménye viszont arra utal, hogy nem feltétlenül lesz ez így ezalkalommal is, hiszen az RMDSZ túlságosan sokszor ment már szembe saját szavazóbázisának érdekeivel és értékeivel ahhoz, hogy ebben komolyan bízhasson.

Az RMDSZ-ben nagy változásra lesz szükség, ha meg akarja menteni országos pozícióit. Nem is az a legfontosabb kérdés most, hogy maradjon-e kormányon a szövetség, vagy sem, noha Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere tálcán kínálta a párt vezetőségének a kézenfekvő, ráadásul politikai és morális szempontból számukra még haszonnal is kecsegtető érvet: nem lehet kormányon lenni egy olyan párttal, amelyik tudatosan akadályozta saját állampolgárait abban, hogy éljenek szavazati jogukkal. De úgy látszik, az RMDSZ a végsőkig, és még azon túl is elmegy önmaga kompromittálásában, és nyíltan vállalja a közösséget az antidemokratikus kormánnyal, így joggal tekinthető bűnrészesnek ebben az ügyben. Visszatérve: a legfontosabb kérdés az, hogy megtörténik-e a szövetség radikális reformja, ami csakis a vezetőség cseréjével együtt képzelhető el? Ha a Maros megyei és partiumi irányítású RMDSZ- esek helyett a székelyföldi, feltehetőleg a PSD-vel nem olyan jó viszonyt ápoló magyar politikusok (például Antal Árpád, Borboly Csaba, Tamás Sándor) nem veszik át a hatalmat az RMDSZ-en belül, és a szövetség nem hagy fel a romániai hatalomhoz dörgölőzés politikai módszerével, és nem kezd el elvek mentén politizálni, akkor 2016-ban borítékolhatóan bekövetkezik az, ami az elmúlt huszonöt év romániai politikai történetében még nem történt meg: nem fog bejutni a parlamentbe.

Csakúgy mint a románok, az erdélyi magyarok is igénylik ennek a moslékos romániai politikai életnek a megváltoztatását, ezért voksoltak masszívan Iohannisra. Felmérték: ha nem lesz tisztességes, az egyezségeket betartó, a korrupt, aljas politikusokat börtönbe juttató politika és igazságszolgáltatás Romániában, akkor autonómia sem lesz. Iohannis nem az autonómia megvalósításának, hanem a tisztesség és a becsület érvényesülésének reményét jelenti a magyarok számára is. Persze, nagyon könnyen meglehet, hogy az erdélyi magyarság ebben a reményben is csalatkozni lesz kénytelen, mint ahogy annak idején Constatntinescu is csalódást okozott, csakhogy a PSD és Ponta soha nem is kínált reményt számára. Ezt pedig fel kell ismerje az a szervezet, amelyik a magyarság képviselőjének tekinti magát, vagy meg kell győzze azokat a kiket képvisel arról, hogy érdemes bizalommal viseltetni a PSD iránt. Az RMDSZ-nek egyik sem sikerült: ha azért mert képtelen volt rá, akkor sürgősen meg kell reformálni, ha azért nem, mert nem akarta, akkor megérdemli, hogy eltűnjön a süllyesztőben.