Nagyvárad háttéralkuk szorításában
Magyar apolgármestere lett Nagyváradnak. Elviekben persze jó az, ha egy önkormányzatban van magyar elöljáró is, Nagyvárad konkrét esetében azonban a felhőtlen örömöt beárnyékolja az a nem elhanyagolandó tény, hogy az RMDSZ olyan emberrel lépett hatalomra, jelesül Ilie Bolojannal, akit évek óta a magyarok ellenségének állít be, és valljuk be őszintén, nem is mindig alaptalanul.
Azt mindenki tudja, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ közötti háttéralku eredményeként cserélték ki a Szociáldemokrata Pártot (PSD) az RMDSZ-szel a város vezetésében. Ezt a cserét Ilie Bolojan az alpolgármesterváltó tanácsülésen azzal indokolta, hogy a PSD már nem tudja, vagy nem akarja biztosítani a helyi tanácsban a város fejlesztéséhez elengedhetetlenül szükséges kétharmados többséget, ezért egy új, a stabilitást biztosító többség kialakítására volt szükség, és ebben talált partnerre az RMDSZ-ben. Ugyanakkor az is zavarta a város urát, hogy a PSD-s helyi tanácsosoknak a párt megyei vezetése mondta meg azt, hogyan kell szavazni.
Csakhogy az RMDSZ-t is megyei szintről irányítják, olyannyira, hogy a szövetség városi frakciójának a részéről senki nem volt benne a háttéralku RMDSZ-es tárgyalódelegációjában, ami elég furcsa, figyelembe véve, hogy a tárgyalások eredményeként leváltottak egy váradi alpolgármestert, és tettek helyette egy másikat, RMDSZ-est. A bolojani érvelésnek (ami egyébként pompásan megfelelt az RMDSZ-nek is), és magának az egész helyzetnek az iróniáját jelzi az is, hogy a PSD eddig az RMDSZ-szel közösen buktatott meg néhányat Bolojan tervei közül, ezek egyik legjelentősebbike az volt, amikor ellenálltak annak, hogy a Körösvidéki Múzeumot a volt hadapródiskola helyett a várba költöztessék. De említhetném a Ferdinand király szobor elkészítésére vonatkozó tervezetet is, amit nemrégiben egyként – bár más-más indokokra hivatkozva – szavazott le a PSD-RMDSZ „koalíció”. Politikusi körökben forgó szóbeszéd úgy tartja, hogy a két párt, mármint s PSD és az RMDSZ megyei vezetése hangolta össze így tevékenységét, hogy valamiképpen megtépázzák a megyében is egyre erősödő váradi polgármester hatalmát.
Ezek az esetek tehát arról árulkodnak, hogy – kívülről szemlélve legalábbis – egy PNL-RMDSZ koalíció semmivel sem stabilabb, mint egy PNL-PSD koalíció, főleg ha készpénznek vesszük Ritli László Csongor RMDSZ-frakcióvezetőnek azt az állítását, miszerint azokban az ügyekben, amelyekben az elmúlt években folyamatos volt a konfliktus a szövetség és a városvezetés között, az RMDSZ álláspontja nem fog változni azok után, hogy ismét bekerült a helyi hatalomba. Bár ennek az állításnak máris ellentmondani látszik az a tény, hogy a legutóbbi tanácsülésen ismét napirendre került a Ferdinand szobor kivitelezésének a terve, de az RMDSZ ezt az alkalmat a korábbival ellentétben már nem használta ki arra, hogy javasolja egy Szent László szobor kihelyezését a főtérre, hanem szó nélkül megszavazta ugyanazt a tervezetet, amelyet valamivel korábban leszavazott.
Igaz, ez azt is jelentheti, hogy a háttérben már megszületett az egyezség egy Szent László szobor kihelyezéséről, bár Bolojannak a magyarok iránti nyitottságát ismerve ezt erősen kétlem, ráadásul az RMDSZ is hajlamos arra, hogy a hatalomba bekerülve megfeledkezzen olyan ügyekről, amelyekért ellenzékben kardoskodik. Ez a fajta politizálás az RMDSZ védjegye immár, úgyhogy gyanítom, az sem lepne meg senkit, ha ebben az új nagyváradi politikai konstellációban mégiscsak lekerülnek majd az RMDSZ ágendájáról a polgármesterrel való konfrontációt gerjesztő ügyek. És persze itt most nem is a Szent László szobor ötletére gondolok, amit lehet, hogy csak szimbolikus töltete miatt lovagolt meg az RMDSZ, illetve hogy pusztán egy alku tárgyaként használhassa, és hogy valamiért (mondjuk egy alpolgármesteri székért) cserébe, nagylelkűen lemondjon róla.
Inkább gondolhatunk a szövetség által eddig erősen ellenzett Nagyvárad-Szentmárton fúzió kérdésére, amiben az egyezség megkötése után retorikai fordulat állhat be a szövetség részéről. Mivel ez a településegyesítés rendkívül fontos célkitűzése Bolojannak, ezért valószínűtlennek tartom, hogy úgy ment volna bele az RMDSZ-szel való koalícióba, hogy előzőleg ne csikart volna ki valamiféle engedményt a szövetségtől ebben a kérdésben. És ez fordítva is igaz: elképzelhetetlennek tartom, hogy az RMDSZ a fúzió-ügyben rejlő zsarolási potenciált ne aknázta volna ki Bolojannal szemben. Persze mindez csak feltételezés, hiszen a PNL és az RMDSZ megegyezésének konkrétumairól egyetlen hitelt érdemlő információ sem került napvilágra, mindazonáltal a fentebb leírtaknak közvetett bizonyítékaként is felfoghatjuk magát a tényt, hogy az RMDSZ-nek alpolgármestere lett Nagyváradon.
Ha Ilie Bolojan ezzel az egyezséggel csak annyit elért, hogy az RMDSZ nem fog ágálni a fúzió ellen, neki már megérte. Az ő szemszögéből nézve ez lehetett az egyetlen komoly érv, ami miatt a PSD-t az RMDSZ-szel cserélte fel, hiszen a PSD a város minden fontos projektjét támogatta, és amikor nemmel szavazott, akkor – mint már írtam – általában az RMDSZ-szel együtt akasztott meg egy-egy határozat-tervezetet. Ráadásul Szentmárton és Várad egyesítését a PSD nem ellenzi, ezt a projektet ellenzékből is támogatni fogja, viszont a magyar szavazók ellenállása miatt dugába dőlhet a fúzió. Úgyhogy Bolojan számára a magyar választók meggyőzése, vagy legalábbis ellenállásuk lelohasztása volt a legsürgősebb rövidtávú célkitűzés, amit az RMDSZ hatalomba emelésével próbált elérni. Ami pedig az RMDSZ nagyváradi célkitűzéseit és konkrét terveit illeti ebben a megegyezésben, arról annyit tudunk, amennyit Huszár István újdonsült alpolgármester elmondott: „azt szeretném, hogyha a magyar közösség képviselete az elkövetkező időszakban ismét erőre kapna”.
Vagyis semmit.