Nem lett érvényes, mindazonáltal több dologra rávilágít a második nekifutásra is érvénytelen referendum Nagyvárad és Szentmárton fúziójáról. Először is beigazolódott, hogy  mégiscsak jó az, ha pontosan tudjuk, hogy hányan lakjuk ezt az országot és településeinket. Ugyanis a 2011-es népszámlálás annyira kedvezőtlen adatokat hozott Romániának, hogy az elkövetkező egy évben adatvéglegesítés címszó alatt úgy felturbózták a statisztitkákat, hogy egymillióval több lakosa lett az országnak, mint amennyit valójában megszámoltak. Mondani sem kell, hogy Nagyváradnak is jutott vagy tizezerrel több lakos a véglegesítés után. Ennek a kozmetikázásnak a csapdájába estek a referendum szervezői, mert a részvételi arányokat ennek az ún. hivatalos, felsrófolt adatnak az alapján kellett kiszámolni, és ez eleve csökkentette az esélyét annak, hogy meglegyen a 30 százalék, amennyire a referendum érvényességéhez lett volna szükség.

A sikertelen referendum után sokan elkezdtek keseregni azon, hogy a kis részvétel azt bizonyítja, hogy az emberek közömbösek, nem érdekli őket semmi, pláne nem a közügyek, ezért nem mentek el szavazni.  De az adatokat másképp is lehet értelmezni, ugyanis messze a legkevesebben Biharpüspökiben voksoltak vasárnap, és feltehetőleg nem csak azért, mert többségében még mindig magyarok laknak ott, és mert a magyar pártok sem buzdították őket részvételre. A távolmaradásnak oka lehet az is, hogy nagyon jól felmérték a saját érdekeiket, és úgy okoskodtak, hogy ha Váradszentmárton egyesül a várossal, akkor az elkövetkező évtizedekben minden fejlesztési forrás (a városközpont rehabilitációján kívül) Szentmártonba fog irányulni, így Biharpüspöki továbbra is várhatja, míg oda is eljut egy-egy komolyabb városi beruházás. Vagyis a távolmaradás nem egyszerűen csak a közömbösségnek, hanem sokak esetében épp a tudatos mérlegelésnek tudható be.

És persze ez is egy olyan választás volt, melynek kapcsán felmerül a magyar kérdés: az tiszta sor, hogy sem az RMDSZ, sem az EMNP nem szerette volna, hogy érvényes legyen a referendum, és mindkét párt a maga taktikáját követve igyekezett is a magyarok tudtára adni ezt. Az ugyan szerintem nem releváns érv (még ha igaz is), hogy Váradszentmárton fúziójával csökkenne a magyarok aránya a városban, hiszen ha nem sikerül megállítani a magyarok masszív elvándorlását, akkor az arány- és térvesztést nem lehet megállítani, de még lassítani sem pusztán azzal, hogy Váradszentmárton önálló település marad. Ilie Bolojan polgármester annak idején abban reménykedhetett, hogy az RMDSZ beemelésével a város vezetésébe elősegíti majd a fúzió sikerét, mert hatalmi pozícióból az RMDSZ, ha mellette nem is, de legalább a fúzió ellen sem kampányol. Ez így is volt az első körben, viszont az a referendum olyan csúfosan megbukott, hogy nyilvánvalóvá vált: az esélyek a lehető legkisebbre csökkennek, ha nem sikerül a váradi magyarokat is rábírni arra, hogy elmenjenek szavazni. Mivel azonban az RMDSZ-t nem lehetett rávenni semmilyen a referendummal kapcsolatos akcióra, gondolt egyet a városvezetés, és felkérte Jenei Imrét, hogy magyarul szólítsa meg a váradi magyarokat. Ami viszont ebből kisült, az inkább volt egy a referendumot reklámozók szempontjából kontraproduktív kisebbfajta botrány, semmint a referendum érvényességének esélyét növelő kampányfogás. Az történt ugyanis, hogy elképesztő ostobaságokat kezdtek el írogatni a videóhoz az emberek, ilyeneket, hogy egy romániai népszavazáson miért magyarul szólít meg bárki is választópolgárokat, vagy: az a tény, hogy magyarul hívnak embereket szavazni, olyan felháborító, hogy a kommentelő maga azon gondolkozik, hogy egyáltalán elmenjen-e voksolni, de olyan komment is volt, hogy Jenei Imre ezzel a magyar szövegelésével foltot ejtett egyébként dicsértes karrierjén. Nem csoda, ha ezek után a referendum kampányának irányítói gyorsan eltüntették a videot az online térből, hiszen az egyébként akár jószándékúnak is tekinthető kezdeményezésből egy – sajnos megszokott módon – primitív adok-kapok lett. Ez az eset is megvilágítja azt, miért ignorálták a váradi magyarok ezt a kezdeményezést: hiába a sok szép ígéret, ha az ígérgetők teljesen hiteltelenek, amit ráadásul csakis maguknak köszönhetnek. Ugyanis az a tény, hogy a romániai, és ezen belül a nagyváradi közgondolkodás még huszonöt évvel a szabadságunk kivívása után is ilyen szinten áll, az nem kis, sőt, talán a legnagyobb mértékben a politikai vezetőknek tudható be, akik nemhogy nem sajátították el és nem propagálták a köztudatban a kölcsönös tiszetelet elvét és az ehhez társuló hozzáállást, hanem fenntartották azt az paradigmát, hogy Románia a románoké, és minden kisebbség csak a románok kegye folytán juthat jogokhoz. Meg aztán milyen pompás érv a kudarcos referendum szervezőinek az, hogy tulajdonképpen a magyarok miatt bukott meg a fúzió?! Mindez csak azt támasztja alá, hogy a politikai elit az elmúlt több mint két évtizedben nem szolgált rá a magyar közösség bizalmára, amelyik ezért kezeli gyanúval az összes a hatalom irányából érkező kezdeményezést, és ezért is könnyű elhitetni vele azt, hogy Várad és Szentmárton fúziójának egyik célja az lenne, hogy csökkenjen az így megnagyobbodott városban a magyarok számaránya.