Írtam egy cikket. Ebben több konkrét példával igyekeztem alátámasztani azt, hogy miért súlyos probléma  az, hogy a magyar fiatalok számára nem speciális tanterv és módszertan alapján oktatják a román nyelvet. Voltak, akik úgy értelmezték azt az írást, hogy a román nyelv oktatása ellen szólaltam fel, és azt akartam, hogy a magyarok ne is tanuljanak meg románul.

Lehet, hogy én vagyok a hibás abban, hogy éppen az ellenkezőjét értették abból, amit üzenni akartam. Valószínűleg az a passzus zavart meg olvasókat, hogy ma már nem perdöntő érv az, hogy annak az erdélyi magyarnak, aki boldogulni akar az életben, szükségszerűen tudnia kell románul. Mivel etekintetben néhány nap alatt semmi nem változott, most is azt  írom, hogy nem szükségszerű, hiszen ma már lehet utazni a világban mindenfelé, ahol nem használatos a román nyelv. És ezt most meg is toldom azzal, hogy Románia egyes helyein (Székelyföldön, Érmelléken például) regionális nyelvvé lehetne minősíteni a magyart, ami azt jelentené, hogy nem a magyar identitású polgár kényszerülne romántanulásra, hanem az állami intézményekben válna kötelezővé a magyar nyelvhasználat (nem fantazmagória, dél-tiroli példa), és akkor a boldogulásról szóló érv tovább gyengülne. De ez az érvelésemnek csak az egyik része volt, a másik rész viszont az, hogy annak a magyarnak, aki itthon akar maradni, hasznosítható romántudást kellene, hogy nyújtson a romániai oktatási rendszer, márpedig én épp ezt a hasznosítható tudásátadást hiányolom a román közoktatásból.

Hogy mennyire hiányzik ez, arra választ adnak az előző cikk megjelenése óta ismertté vált idei évi végleges érettségi eredmények. Átnéztem a Tanügyminisztérium honlapján a magyar tannyelvű iskolák érettségi adatait, amelyeket az alábbi táblázatban összesítettem. Valószínüleg van benne néhány számtévesztés, de törekedtem arra, hogy az adatok megközelítsék a száz százalékos pontosságot. Az adatsorhoz igyekszem minél kevesebb kommentárt fűzni, beszéljenek a pőre számok arról, hogy a romániai közoktatásban a magyar tannyelvű iskolákban milyen méretű problémát generál a nem differenciált románoktatás. Az alábbi táblázatban látható számsorokból üvölt az, hogy a magyar tannyelvű iskolákban nagyon sok tanuló alig, vagy egyáltalán nem sajátítja el a román nyelvet. Ráadásul ez a táblázat csak a bukási adatokat tartalmazza, de nem ad tájékoztatást azoknak a magyar érettségizőknek a tömegéről, akiknek sikerült az érettségijük, de románból ötöst, vagy hatost kaptak, ami szintén azt jelzi, hogy egy bizonyos vizsgakritérium alapján elértek ugyan egy minimális szintet, de ami távolról sem jelenti azt, hogy a gyakorlatban rendelkeznek román nyelvi kommunikációs készséggel. És az is ismert jelenség, hogy a diákok egy része különórákra jár, vagyis önmagában véve még a magyar diákok által szerzett jó román érettségi jegy sem bizonyítja azt, hogy legalább az ő esetükben megfelelő illetve hatékony lenne a románoktatás az iskolában. És akkor már említsük meg a magolósokat is, akik bevágják az elemzéseket, írnak egy jó dolgozatot románból, az érettségi után meg minden bemagolt anyagot elfelejtenek, és románul csak nem tudnak rendesen beszélni, de legalább szereztek egy jó jegyet az érettségin.

A táblázatban a Románból buktak jelzésű oszlopsorban két szám is látható: az első azt mutatja, hány diák bukott meg az adott iskolában románból, a zárójelben lévő szám pedig azt, hogy ezek közül a diákok közül hányan buktak meg más tantárgyakból is a román mellett. Sok olyan tanuló van, aki nem csak románból, hanem más tárgy(ak)ból is megbukott, ezért adja magát a gyors és könnyű következtetés, hogy azok mind buta, lusta, léha kölykök. Persze, vannak ilyenek is köztük, de ha a román nyelvet másképp, a magyar fiatalok számára könnyebben érthető módon tanítanák, és az érettségin nem ugyanolyan elvárásokat támasztanának velük szemben, mint a román tanulókkal szemben, akkor eleve több esélyük lenne a román nyelv elsajátítására, emellett több idő, energia maradna a többi tantárgy tanulására is. Ily módon lenne esély arra, hogy sok tanuló, aki most buta bukónak van elkönyvelve, átmenjen az érettségin. Egyáltalán nem kegyességet kunyerálok a magyar diákok javára, elvégre a Romániában angolból, franciából, németből, stb. érettségiző tanulókkal szemben sem ugyanaz az elvárás, mint egy angliai angol, egy franciaországi francia, vagy épp egy németországi német diákkal szemben, akik otthon anyanyelvi érettségi vizsgát tesznek. Ezért méltánytalan, hogy egy magyar diákkal szemben ugyanazok a román nyelvismereti elvárások, mint egy romániai román diákkal szemben. És még csak azt sem mondom, hogy feltétlenül kevesebb elvárást kellene támasztani, hanem csak azt, hogy másfajtákat, azon egyszerű, de lényeges okból kifolyólag, hogy a magyar embereknek a román nem az anyanyelvük.

A táblázatban megfigyelhető, hogy Brassó, Kolozs, Temes megyében, ahol a magyarság már igen erős kisebbségben van, ott az érettségi eredmények nem rosszak románból, de ez nyilván annak a közegnek tudható be, amelyben a magyar fiatalok élnek, és ahol elsajátították a román nyelvet, nem pedig annak, hogy azokban a megyékben jobbak lennének a romántanárok, mint Bihar, Szatmár, vagy a székely megyékben. Ez utóbbiakban ugyanis tömegjelenség a gyenge román érettségi eredmény, aminek oka valószínűleg az, hogy a tanulók otthon magyar nyelvi közegben élnek, román szóval szinte kizárólag csak az iskolában találkoznak, és ahelyett hogy ott a számukra megfelelő módszer szerint sajátítanák el a román nyelvet, jobbára általuk érthetetlen irodalmi szövegeket vesézgetnek ki. Az feltétlenül igaz, hogy az irodalomoktatás a művelt emberfők kinevelésének talán legfontosabb eszköze, de csak akkor, ha hatékonyan és intelligensen csinálják. Márpedig kevés az olyan magyar fiatal, aki az iskolai románórák hatására beleszeretett a román irodalomba. Persze, lehet ezt is a magyar diákok megátalkodottságára, sovinizmusára fogni, de én már túl sokszor hallottam ezt a véleményt kétes hitelű egyénektől és intézményektől ahhoz, hogy el is higgyem, már csak azért sem, mert egészen mást mond nekem erről a saját, meg annyi más ember tapasztalata.

Azok a magyarok, akik Romániában maradnak, versenyben lesznek a román fiatalokkal a munkahelyekért. Namármost szép az, ha a magyarok is tudnak értekezni Eminescu költészetéről (egyébként nem tudnak), de a társadalom, a munkaerőpiac nem ezt fogja elvárni tőlük (hacsak nem romántanárok akarnak lenni), hanem azt, hogy jó román nyelvi kommunikációs készséggel rendelkezzenek, ezért a magyar diákok számára ezt a szempontot figyelembe véve kellene oktatni a román nyelvet, hogy az az irodalmi anyag, amit megtanulnak, valóban segítse őket a kommunikációban és az életben való helytállásban. Emellett persze nagyon jó az, ha megismerkednek a román kultúrával is, viszont a magyar fiataloknak nincs (a románoknak sincs), és soha nem is lesz szükségük évszázadokkal ezelőtt a román nyelvből kikopott regionalizmusokra, kifejezésekre, emellett pedig abszurd és méltánytalan is az az általános elvárás, hogy a magyar fiataloknak, akik egyébként túlnyomórészt nem a román irodalom szakembereivé akarnak válni, ugyanolyan szinten kell értelmezniük és elemezniük a román irodalmi műveket, mint román társaiknak. Pedagógiai szempontból nehezen tartható az, hogy egy nemzeti közösség minden egyes tagjától két anyanyelvi szintű tudást követelnek meg, mikor az embernek csak egy anyanyelve van. Persze nem is pedagógiai, hanem politikai szempontot alkalmaz a román állam. Azért nehezíti eképpen a magyar diákok dolgát, hogy mintegy rávezesse őket és szüleiket arra, hogy milyen nehéz nekik magyar tannyelvű iskolába járni, ezért jobb az, ha eleve román iskolába járnak, mert akkor sokkal könnyebb lesz számukra az iskola, már csak pusztán azért is, mert megszabadulnak egy plusz tantárgy megtanulásától. És minden egyes román iskolába íratott magyar diák a román állam ideológiai célkitűzésének győzelmét szolgálja, amiről már szóltam előző írásomban.

Amíg a romániai magyaroknak azt kell lesniük, hogy mik az állam méltányos, de inkább méltánytalan elvárásai velük szemben, addig ők izzadnak azért, hogy az állam boldoguljon, ebben a konkrét esetben a magyarok asszimilálásában vagy a pálya szélére szorításukban, netán a szülőföldjükről való kiterelésükben, civilizáltabb országokban viszont az állam fáradozik azon, hogy saját állampolgárai (de még a menekültek is) boldoguljanak. A két különböző megközelítés két egymástól radikálisan különböző mentalitásról árulkodik, és én az előző, meg a mostani írásommal is azt próbáltam üzenni, hogy nem az állampolgárok az állam kiszolgálói, hanem az állam kell, hogy teljesítse azt, ami a létjogosultságát adja: hogy segítse saját állampolgárainak a boldogulását. Az érettségi adatok számomra legalábbis azt sugallják, hogy a romániai magyarok nem a román állam segítségével, hanem a román állam által eléjük gördített akadályok ellenében kénytelenek tanulni a román nyelvet. Tisztelet és megbecsülés illeti őket azért, hogy ilyen körülmények között is sokuknak – de sajnos nem elegüknek – sikerül ez.