A péntek este a bukaresti Colectiv klubban a Goodbye to Gravity együttes koncertjén történt iszonyú tragédia sokként érte a romániai társadalmat, sokan gondolják most úgy, hogy a több tucatnyi áldozatot követelő rettenet után radikális változásra van szükség az országban, a társadalom megújulását, a szolidaritás erősödését, az állami intézmények hatékonyságának növelését vizionálják, de legalábbis reménylik. De ennek az optimizmusnak egyetlen reális alapja a tragédia után megmutatkozó szolidaritás, az emberek példás viselkedése lehet: özönöltek a véradók a kórházakba, a szabadnapos orvosok, aszisztensek, orvosi szakos hallgatók álltak önként szolgálatba előzetes hívás nélkül, cégek, gyógyszertárak ajánlották fel segítségüket. Nem is beszélve azokról, akik péntek este saját életüket kockáztatva, és mint kiderült, feláldozva mentették a többieket a klubból.

A radikális változást követelők azt gondolják, hogy a péntekihez hasonló tragédiák elkerülése érdekében a törvények szigorítása jelenti a megoldást. De ez nem feltétlenül van így, hiszen a törvények Romániában sok esetben már amúgy is túlságosan szigorúak, csak éppen mit sem ér ez a szigor, ha senki nem tartatja be a törvényeket. Egy működő országban az állam intézményeinek van kapacitásuk és felhatalmazásuk arra, hogy betartassák a törvényeket, de Romániának ha kapacitása lenne is erre, a felhatalmazást – értsd a feladat ellátásának felelősségét – az állami intézmények egymásra tolják, ezek után érthető, ha elsikkadnak a jogszabályokban rögzített elvárások. Meg aztán nálunk kapóra is jönnek a szigorú törvények, amiket csak nagyon nehezen lehet betartani, és így a barikád két oldalán állók, vagyis a törvények betartására és a törvények betartatására hivatottak úgy érzik, rá vannak kényszerülve arra, hogy kigyezzenek egymással, ami által egyfajta bűnös szövetség alakul ki közöttük a társadalom rovására. Ebben a kontextusban értelmezendő Klaus Iohannis elnöknek az a bemondása, miszerint a korrupció öl. Mert nem egyszerűen rossz, kusza, alkalmazhatatlan, egymásnak ellentmondó törvényekről van itt szó – azokból is van elég Romániában – hanem arról, hogy a könnyű haszonszerzés vágya, a felelősségvállalás hiánya, a kéz kezet mos mentalitás nyomán Romániában öngerjesztő folyamattá vált a sokakat már eleve csábító korrupció. Legyen világos tehát, hogy nem a Sátán, nem a felnövekvő generáció eltévelyedése, de még csak nem is a nagyhatalmak, az egyház, és főleg nem a rockzene, hanem a haszon-, és kiskapuleső magatartás meg a felelőtlenség okozta azoknak a fiataloknak a halálát, akiknek egyetlen bűne az volt, hogy hétvégén bulizni akartak.

Persze az ember igényli a bűnbak keresést, és természetes is, hogy egy ilyen rettenetes tragédia után felelősöket keres. Csakhogy ez a keresés sok esetben nevetséges ujjal mutogatássá, sárdobálássá silányul. Ha pedig a vádaskodás igénye fantáziával és a közösségi oldalak nyújtotta propagálási lehetőséggel párosul, akkor könnyűszerrel lehet terjeszteni a legordenárébb hülyeségeket is. Például azt, hogy azok a fiatalok megérdemelték a halált, ha egyszer sátánista szeánszon vettek részt, vagy azt, hogy a rockzene az ördög zenéje, de akadt a pihent agyúaknak olyan fajtája is, amelyik elkezdett általában az egyházra, konkrétan pedig az ortodox egyházra mutogatni, holott az egyházaknak semmi közük nem volt ehhez a tragédiához. Annál több köze volt hozzá a felelőtlen klubtulajdonosoknak, a korrupt, az előírások felett szemet húnyó önkormányzatoknak, az ellenőrzési feladatokkal megbízott intézmények hanyagságának, vagyis azoknak, akik nem kiszolgálják, hanem meglovagolják a társadalom igényeit.

Valójában az emberek többségének példás szolidaritása mutatta meg azt, hogy miért is működik még ez az ország: ha nem lennének a jóérzésű, az együttélés szabályait nem nyűgnek, kommunista vagy polgári csökevénynek, hanem természetesnek tekintő, ezért azokat nem kényszerből betartó emberek, akik önzetlenül nyújtanak segítséget a bajba jutottaknak, akkor Románia, a történelemnek ez a gúnyrajza gyakorlatilag perceken belül szétesne, hiszen az államot magát a korrupció, a soviniszta uszítás, a képmutatás, a kéz kezet mos axióma, a hanyagság, a felelősséghárítás, és annyi más ragály rothasztja. A román állam nem társadalomépítő tényező, hanem egyfajta rákos burjánzás, az itt élő közösségeket fertőző élősködő. Döbbenetes is, hogy még ennyi szenvedés, kín, történelmi és állami megnyomoríttatás után is van a romániai társadalomnak olyan része, amelyik képes egészségesnek, szolidárisnak megmaradni.

És a péntek esti tragédia utóélete azt mutatta meg, hogy ebben a mocsárban még van értéke a becsületnek, az önfeláldozásnak, a segítő készségnek. A romániai társadalom szolidaritása önmagától, nem állami megrendelésre működik, még ha a kormány három napos nemzeti gyászt is rendelt el, ezzel mintegy érzelmi tőkét próbálva kovácsolni magának. Az állam ugyanis nem utólagos gesztussal, hanem azzal tett volna valamit a nemzeti összetartozásért, ha az erre hivatott intézményei idejekorán ellenőrzték volna a tűzvédelmi előírások betartását a Colectiv klubban és az összes romániai szórakozóhelyen. Mivel a román állam nem végzi el a rá háruló feladatokat, ezért őszintétlen tetszelgésnek hat a vezetők gyásza, például azé a belügyminiszteré (hogy csak a legutolsó példát említsem, amelykből kiderül, hogy az állami vezetőknek az emberélet nem drága), aki néhány nappal a klubtragédia előtt exhibicionista hatalomélvezetével halálba sodort egy rendőrt. Őszintétlen annak az államnak a gyásza, melynek intézményei mindig nagyon éberek, amikor kétnyelvű táblák ellen kell fellépni, vagy amikor óriás román lobogókat kell kihelyzeni bizonyos romániai városok főtereire, viszont erősen megcsappan ez az éberség, amikor a kézenfekvő rutinfeladatok ellátásáról van szó. Szinte(?) kegyeletsértő országos gyászt elrendelnie az államnak egy olyan tragédia után, melyben ő maga is felelős. A kegyeletsértés csúcsa pedig az lesz, ha végül az fog kiderülni, hogy tulajdonképpen senki sem hibás a történtek miatt, hacsak nem azok a fiatalok, akik elmentek a rock koncertre. Pedig egy rockkoncerten nem szükségszerű meghalni. De Romániában szigorúak a törvények, és ezek közül is a legszigorúbb az, amelyik alól valahogy sosincs kibúvó: itt mindig az áldozatok fizetnek meg mindenért.