A hidegháború befejezése, a Szovjetunió összeomlása magával rántotta a világot hatalmi érdekszférákra osztó imperializmus világképét és megágyazott egy új világrendnek; ez lett a globalizmus, melyet hegemón erőként az Egyesült Államok uralt. Az évtizedek előre haladásával azonban Kína nagyon megerősödött és Oroszország is helyrejött a szovjet birodalom bukása utáni sokkból, majd az ún. Globális Dél országai is egyre jelentősebb tényezőkké váltak a globális játszmában. Amint Kína elég erősnek érezte magát az Egyesült Államokhoz viszonyítva, azonnal elkezdett kacérkodni az érdekszférák gondolatával, Oroszország pedig soha nem is mondott le róla, csak pihentette az összeomlást követő mintegy évtizedes orosz káoszban. Vlagyimir Putyin nem is csinál titkot birodalmi törekvéseiből, jól ismert az az álláspontja, miszerint a huszadik század legnagyobb geopolitikai katasztrófája a Szovjetunió összeomlása volt, és nap mint nap tapasztaljuk, hogy Putyin a volt szovjet birodalom visszaépítésén dolgozik, melynek érdekszférájába tartozónak tekinti Európának minimum a keleti felét, vágyálmaiban pedig az egészet.

Mindezek harminc-harmincöt éve jól nyomon követhető folyamatok, az viszont teljesen váratlan fordulat, hogy az Egyesült Államok lemond a világ globális erejének szerepköréről és Donald Trump irányítása alatt visszatér a szűkebb kiterjedésű érdekszférák politikájához. Valójában ezt jelenti Amerika jelenlegi izolacionista külpolitikája: Trump kiegészítette a Monroe-elvet, amit ő bájosan csak Donroe elvnek nevezett el, és ebben leszögezi, hogy a nyugati félteke az USA kizárólagos felségterülete, ott szó szerint azt csinál, amit akar. Donald Trump nem ismeri el a nemzetközi jogot, mint játékszabályt, őt nem korlátozhatja semmilyen külső tényező a saját cselekedeteiben és a saját érdekszférájában. A cselekvési képesség növelését célozza a visszalépés a világhegemón szerepkörből, mert az az erő, amelyik az egész világ fölött uralkodik, nem tehet meg bármit, amit csak akar, mert egy meggondolatlan lépés a Föld egyik pontján súlyos következményekkel járhat a világ másik pontján, melynek rendje eddig szintén az USA felelőssége volt, amit vállalt is. Az érdekszférákra osztott Földön azonban mindegyik irányító hatalom csak a maga területéért felelős. Trump világpolitikai fordulata a világ csendőre szerepkörből már első ciklusában megmutatkozott, hiszen még ő döntötte el az afganisztáni kivonulást, amit aztán a Biden-kormányzatnak kellett végrehajtania. A második ciklusában pedig ezt a törekvést már nyíltan ki is mondja Trump és a mögötte álló apparátus nemcsak a most kiadott és nagy feltűnést keltő új nemzetstratégiai dokumentumban, hanem a konkrét cselekedeteivel is.

Az Izrael melletti kiállás még beleillett a világhegemón szerepbe, de az ukrajnai háború lezárásának módja már az új gondolkodást jelzi. Trump minél hamarabb le akarja zárni azt a háborút, legfőképpen azért, mert tehertétel számára ez az ügy, mely túl sok energiát és forrást von el az Egyesült Államoktól, és azért, mert egyre kevesebbet akar vállalni eddigi legfőbb szövetségeséért, Európáért. Én nem ismerek példát a világtörténelemben – ettől még lehet, hogy van – amikor az egyik szövetséges hatalom semmilyen előzmény nélkül hátat fordít a másik szövetségesnek, mint teszi azt az Egyesült Államok legszorosabb szövetségeseivel: az eddig testvérállamként vele gyakorlatilag szimbiózisban élő Kanadával, amelyet Trump az USA 51. tagállamává akar lefokozni, illetve az Európai Unióval, amelyet gyakorlatilag tagállamokra akar szétbontani. A hegemónból az érdekszférákhoz visszatérő USA politikájának legbeszédesebb példája az, ami Grönland ügyében történik. A Trump adminisztráció azt híreszteli, hogy Grönlandra biztonságpolitikai szempontból elengedhetetlen szüksége van az USA-nak, mert a terület eddigi tulajdonosa, Dánia a múltban nem végezte jól a dolgát, és nem látta el a sziget és a térség biztonságát. Csakhogy Dánia NATO-szövetséges ország, mely a múltban is megengedte amerikai támaszpont létesítését Grönlandon, és aligha lenne az Egyesült Államoknak olyan biztonságpolitikai kérése, amelyet Dánia – ismétlem, NATO szövetségesként – ne teljesítene készséggel. Nem is beszélve a Grönland körüli nemzetközi vizekről, amelyek biztonságossá tétele eleve nem dán, hanem nemzetközi hatáskör, amit a NATO szintén el tudna látni. Az együttműködéshez azonban értelemszerűen megegyezésre, és a szövetségesek közötti tiszteletre van szükség, és ez az, amit Trump már nem akar megadni Európának: a tiszteletet, illetve a megegyezésekből származó kölcsönös felelősségvállalást. Ezért akarja tehát Grönlandot bekebelezni, hogy ott aztán is azt csinálhasson, amit akar semmiféle megkötöttség és másokra való tekintet nélkül. Ha valóban az országát akarná védeni, akkor NATO-szövetségeseivel összehangoltan cselekedne, ahogy tette azt az USA az elmúlt 77 évben igen nagy hatékonysággal.

Trump ugyanúgy hódítani akar, mint Oroszország, és úgy tűnik, Grönland szolgáltatja azt az egyébként rendkívül átlátszó ürügyet, amivel katonailag is Európa ellen fordulhat, ha az nem veti alá magát teljes mértékben az ő akaratának. Grönland erőszakos megszerzésének előjátékaként is tekinthető a venezuelai ügy, amellyel Trump bebizonyította azt, hogy úgy avatkozik be egy másik országba, ahogy neki tetszik, mert akkora erő fölött rendelkezik, ami ellen senki nem tud fellépni, és ő ezt az erőt mindenfajta aggály nélkül használja is. A venezuelai beavatkozást követően jelentette ki azt, hogy őt a nemzetközi jog nem fogja megállítani. A hajóágyú tehát elszabadult, és ezzel úgy tűnik, Grönland sorsa megpecsételődött, és lehet, hogy Kanadáé is, hogy csak a korábbi szövetségeseket említsem.

A világnak már csak egy reménye maradt: az hogy Trumpnak nem sikerült alig egy év alatt leépítenie Amerikában a demokráciát annyira, hogy a belső politikai erőváltozások ne szabnának gátat az ő hatalmi játszmáinak. Reménykeltő fejlemény ebben a vonatkozásban az, hogy az amerikai Szenátus megszavazott egy olyan kezdeményezést, mely korlátozná az elnök további katonai fellépését Venezuelában kongresszusi jóváhagyás nélkül. Ennek az elfogadásához republikánus szenátorok szavazataira is szükség volt, és öt republikánus szenátor át is szavazott a demokratákhoz, így lett meg a többség a Szenátusban. Ez a voks nagy horderejű és nyílt lázadás a Republikánus Párton belül a Trump-kormányzat ellen, kérdés, hogy ez egy folyamat első megnyilvánulása vagy egyszeri eset marad, és Trumpnak sikerül maga alá gyűrnie a teljes republikánus tábort. Az amerikai népet is hergeli Trump azzal, hogy a Bevándorlási és Vámhivatal (ICE) katonáit gyakorlatilag ráuszítja a tagállamokra azzal az indoklással, hogy illegális bevándorlók után kutatnak. Az egyik ilyen akció során lőttek agyon Minneapolisban egy 37 éves nőt, akiről a legfelsőbb vezetés most azt hazudja, hogy terrorcselekményt akart elkövetni az intézkedő hatóság emberei ellen. Már eleve az ICE fellépése is felbőszíti az embereket, ez az incidens pedig a George Floyd megöléséhez hasonlatos lavinát indíthat el az Egyesült Államokban. Mindenesetre már több amerikai városban tüntetnek emiatt.

Ha Trump győz a belföldi harcban, az a NATO végét jelentheti, és akkor Ukrajna még nagyobb bajba berül, és egész Európa ki lesz téve az orosz fenyegetésnek. A Távol-Keleten elesik Tajvan, de nagy veszélybe kerül Dél-Korea és Japán is, és Ausztrália is hatalmas nyomásnak lesz kitéve Kína részéről. Míg a magára maradó Egyesült Államok nem biztos, hogy könnyen maga alá fogja gyűrni egész Latin-Amerikát, mint ahogy a valóban látványos Maduro elfogási akció alapján azt lehetne gondolni, hogy ez csak egy sétagalopp lenne az USA számára. Hogy a világban marad-e írmagja az egyezményeken és a nemzetközi intézményeken alapuló nemzetközi rendnek, vagy belesodródunk egy új imperialista korszakba, amelyben az erősebb államok bekebelezik a kisebb országokat a magukénak tekintett felségterületen, az most legfőképpen az amerikai népen múlik. Idén félidős választások lesznek Amerikában, ez vízválasztó lesz, amely megmutatja majd, merre billen el az erő az USA-ban: Trump felé vagy az ellenérdekeltek felé. Igen, erre már lehet mondani azt, hogy sorsdöntő voksolás lesz.