Ami a demokrácia ünnepe kellett volna legyen, az egy ország és a demokrácia rémálma lett: egy kvázi ismeretlen, szélsőséges függeten jelölt megnyerte Romániában az elnökválasztás első fordulóját. Calin Georgescu több mint 2 millió szavazatot szerzett úgy, hogy a társadalom zöme még a nevét sem ismeri, nemhogy a programját. Nem látták őt a pártok, nem látta a sajtó sem, a közvéleménykutató intézetek az utolsó pillanatig nem mérték valós támogatottságát, és neki magának sincs sem pártja, sem egyéb szervezete, amelyik látható módon propagálta volna a nézeteit.

A választási sokk utáni kutakodásom nyomán csak annyit sikerült kiderítenem politikai álláspontjáról, hogy Ion Antonescut és Zelea Codreanut dicsőíti, Putyint dicséri, és hogy korábban az AUR akarta miniszterelnöknek jelölni, de állítólag még ennek a pártnak is túl szélsőséges volt. Ilyen háttérrel és ilyen körülmények között egy demokratikus országban, demokaratikusan lebonyolított választásokon aligha lehet a szavazatok több mint 20 százalékát begyűjteni. Calin Georgescu eredménye azt bizonyítja, hogy mögötte egy hatalmas erő áll, ami azonban – és ez a legaggasztóbb – láthatatlan. Márpedig egy demokráciában a látható erők nyílt vitája során alakulnak ki vagy kellene kialakuljanak az erőviszonyok, a társadalmi tendenciák, Calin Georgescu győzelme azonban totálisan közegidegen módon történt, anélkül hogy ennek a folyamatnak akár legkisebb jele is érzékelhető lett volna. Ebből a szempontból is sokkal veszélyesebb a mostani helyzet annál, mint ami 2000-ben történt, amikor a mániákus Corneliu Vadim Tudor jutott be az elnökválasztás második forduljába, mert ő mindvégig jelen volt a romániai politikában, az emberek tudták, mit képvisel, az ellenfelei reálisan felmérték a kockázatokat, amelyeket ő jelentett Románia számára, és tudtak adekvát válaszokat adni erre a veszélyre. Calin Georgescu a társadalom számára láthatatlan módon halmozott fel felfoghatatlanul nagy hatalmat azzal, hogy képes volt 2 millió embert meggyőzni arról, hogy rá szavazzanak. Ha George Simion, a másik jómadár ért volna el ekkora eredményt, amiatt sem esnék ennyire kétségbe, hiszen vele kapcsolatban ugyanazt lehet elmondani, mint Corneliu Vadim Tudor esetében: ő is jelen van a romániai politikai küzdőtéren, nagyjából tisztában vagyunk azzal, hogy mit képvisel, ő és a pártja, látható volt, mondhatni nyílt kártyákkal játszott.

Hogy történhetett ez?

Két millió voksot egy 19 milliós országban nem lehet csak protestszavazatokból összegyűjteni. Különben is a protestszavazatok zsákjának ott volt jobbról az AUR, balról pedig (bár meglehetősen félrevezető módon jobboldalinak mondják) az USR. Illetve ott volt még a tizennégy államő jelölt közül bármelyik másik, akiknek nem volt közük az elmúlt négy év kormányzásához. De valljuk be őszintén: ki tudja, ki az a Silviu Predoiu, Alexandra-Beatrice Bertalan-Pacurariu, Sebastian-Constantin Popescu, Ana Birchall vagy Cristian-Vasile Terhes? Ezek is államfő jelöltek voltak, de olyannyira láthahatlanok nemcsak a kampányban, hanem általában a politikai életben, hogy ennek megfelelően 0,1 és 1 százalék közötti eredményeket értek el. De még a közülük legjobban szereplő Terhes sem kapott 100 ezer szavazatot. Erre ezeknek az ismeretleneknek a mezőnyéből Georgescu elvitt több mint 2 millió voksot! Mivel Georgescu oroszpárti nézetei nyilvánvalóak, még ha eddig nem is voltak közismertek, ezért csakis azt feltételezhetjük, hogy Oroszország masszívan beavatkozott a romániai elnökválasztásokba, és a közösségi hálózatokan, az online térben erős manipulációs hadjáratot indított a Romániától független, orosz érdekektől függő jelölt beplántálására az emberek elméjébe. Ez Románia számára szuverenitásvédelmi probléma, amit sürgősen orvosolnia kell. Georgescu támogatottságát növelhette az is, hogy Diana Sosoacat, a másik oroszpárti jelöltet, ezt a női Vadim Tudort kizárták az elnökválasztási versenyből. Feltételezhető, hogy ezek után Sosoaca és Georgescu titokban megegyeztek arról, hogy a Sosoaca -féle SOS párt támogassa Georgescu kampányát vagy egyszerűen csak arra buzdították a párt szimpatizánsait, akik egyáltalán nincsenek kevesen, hogy szavazzanak Georgescura. A harmadik tényező az ortodox egyház, amelyik szintén erősen támogathatta a vallásosságával hivalkodó Georgescut. A negyedik tényező pedig Klaus Iohannis leköszönő államfő tíz éves teljesíménye a legfőbb közjogi méltóság pozíciójában. A rendszerváltás óta nem volt még egy olyan államelnöke Romániának, akiben ennyire csalódott volna a lakosság, mint Iohannisban. Beszédes adat ebben a vonatkozásban, hogy Szeben megyében, Iohannis fő támogatói bázisán Georgescu végzett az élen több mint 47 ezer szavazattal, miközben a liberális Nicolae Ciuca kevesebb mint 20 ezer szavazatot kapott. De általában elmondható, hogy a nép büntette a liberális pártot, és nemcsak a rosszul kiválasztott államfő-jelölt – Nicolae Ciuca –, hanem főként a román társadalomtól teljesen eltávolodott Klaus Iohannis miatt. Megfigyelhető, hogy mindegyik tényezőről feltételes módban írok, és ez nem véletlen, mert biztosan nem lehet tudni semmit erről a választási eredményről, és ez az ami miatt megrendülhet a demokráciába vetett bizalom Romániában.

Hogyan tovább?

Calin Georgescu első fordulóbeli győzelme olyan, mint a fülünk mellett elsüvítő puskagolyó. Halálos a fenyegetés, de megúsztuk ezt a merényletet, még életben vagyunk, és remélem, fel is ébredtünk ostoba szendergésünkből. Bárki is kerül be a második fordulóba, Lasconi vagy Ciolacu, a romániai társadalomnak össze kell fognia, és arra a jelöltre kell szavaznia Georgescu ellenében, mert most már nem ideológiai törésvonalak mentén hozunk politikai döntéseket, a tét ennél sokkal nagyobb, mondhatni létkérdés: arra kell választ találnunk, hogy akarunk-e ismét orosz alávetettségben élni.