Az évszázados, évezredes múltra visszatekintő városoknak megvan az a sajátosságuk, hogy fejlődésüket nem a XXI. századi városrendészeti szempontok határozták meg. Ezt az egyszerű tényt Európa más, nagy múlttal rendelkező városaiban tudomásul veszik a polgármesterek, de Romániában rengeteg olyan vezető akadt az utóbbi évtizedekben, akik a múltra és a város adottságaira való tekintet nélkül alakítgatták erdélyi városaink történelmi belvárosait. Emlékeztetnék itt Nicolae Ceausescu elvtársra, aki minden erdélyi városban elrendelte a kommunista esztétika és ideológia által megkívánt városrendészeti változtatásokat.

 Nagyváradon ez a célkitűzés nem járt teljes sikerrel, mert a Szent László templomot a helyiek ellenállása miatt nem sikerült eltolni a főtérről, de azért a fél Kossuth utcát csak letarolták. De nem csak a régmúlt, hanem a jelen és a jövő is baljósnak tűnik ebből a szempontból, hiszen magunkra szabadítottuk Ilie Bolojant, aki pechünkre általános városrendészeti tervet akar kidolgozni, amelynek alapján a fentebb említett egyszerű tény tudomásul vétele nélkül végezne meglehetős pusztításokat a város történelmi belvárosában.

Bolojan rombolási mániája nem új keletű, hiszen lyukat vágott már a Körös utcába, és le akarta dózerolni a városháza épületéhez esztétikusan illeszkedő kantint. Ez a terve dugába dőlt, mert nem volt kétharmados többsége. Most viszont van, és ha már nem ment a kantin lerombolása egy parkolóház kedvéért, akkor most lebontja a Kert utca jobb oldalát egy bicikliút kedvéért, merthogy – így ő – össze kell kötni a Pece parton épülő bicikliutat a Sebes-Körös partján épülő bicikliúttal. Nyilván, ha valóban kerékpárutak kiépítése lenne a szándék, akkor Bolojannak sem kellene egyebet tennie, mint amit tőlünk nyugatabbra lévő európai városokban alkalmaznak: az utca egyik oldalát a gyalogos forgalomnak, a másik oldalát a bicikliforgalomnak fenntartani. Vagy el lehetne vezetni a bicikliutat azokon a szűk, kis utcákon keresztül, amelyek lezárása miatt nem szenvedne kárt az autóforgalom. Vagy: ha már amúgy is az a terv, hogy a város központja gyalogos-biciklis terület legyen, az autósok pedig lehetőleg kerüljék a Szent László teret, akkor egyszerűen le lehetne zárni az autóforgalom elől a Kert utcát. Mindezek helyett az önkormányzat olyan sok macerát vesz magára – kisajátítások, dózerolás, takarítás – egy árva bicikliút kiépítéséért, hogy joggal merül fel a gyanú: talán mégsem a kerékpáros lobbi, hanem az ingatlanspekulánsok aknamunkája áll emögött az ötlet mögött. Hiszen könnyű elfogadtatni a néppel azt, hogy egy ilyen nemes és békés cél érdekében, mint amilyen egy bicikliút, letarolnak egy egész házsort a belvárosban. De aztán senki ne lepődjön meg azon, ha egy-két év múlva polgármesterünk előáll majd azzal, hogy megváltoztak a város fejlesztésének körülményei, ami szükségessé teszi a Kert utcai bicikliút felszámolását, de ha már itt vannak ezek a jó kis szabad területek, akkor adjuk már el valami építkezési befektetőknek, hátha építenek oda szép irodaházakat, bankszékhelyeket, meg hasonlókat.

Nem is olyan régen még azzal az ürüggyel akart Bolojan pénzt kisajtolni az emberekből, hogy a történelmi belvárosban minden épület homlokzatát fel kell újítani. Sok pénzre akart szert tenni így, de most, hogy úgy tűnik, belebukott a vállalkozásba, mintegy bosszúként, homlokzatok helyett tűzfalakat akar ránk hagyni a történelmi belvárosban. Ezért nem beszél már történelmi belvárosról, hanem azt hangoztatja, hogy a Kert utcán nincsenek műemléki besorolású, értékes épületek. Nyilván, nem ott található az Eiffel torony, vagy a Colosseum, de ami ott van, az is szerves része a történelmi belvárosnak, amelynek kiterjedését és területét éppen a Bolojan adminisztráció jelölte ki annak idején, igaz, azzal a céllal, hogy megsarcolja az embereket a homolkaztfelújítási illetékkel. De bárhogy is alakítgatja Bolojan a történelmi városrész határait aktuális érdekeinek megfelelően, a Szent László tér akkor is egy egységes műemlékvédelmi övezet, amelyben semmilyen változtatást nem lenne szabad eszközölni, nemhogy a tér egyik épületét (a Beöthy Ödön utca és a Szent László tér sarkán lévőt) lebontani. Ez az aggály azonban olyannyira nem zavarja Bolojant, hogy még annak a kevés emlékhelynek az egyikét is beáldozná hagymázos elképzelései kedvéért, amelyikkel a román közösség büszkélkedik Nagyváradon. Pedig még emléktábla is hirdeti a Szent László tér és a Kert utca sarkán lévő épületen, hogy abban az ingatlanban működött a Nicolae Jiga Alapítvány, mely a román diákoknak biztosított lakhatást abban az épületben a 19. század második felében. Egy váradi számára minden emlékhely fontos, de talán még egy a várostól idegen polgármester számára is jövedelmezőbb lehet egy történelmi jelentőséggel bíró épületet bemutatni az ide látogató turistáknak, mint bontás után visszamaradó tűzfalakat. Ez a példa arra is rávilágít, hogy ezúttal nem magyar, vagy román, hanem közös váradi ügyről van szó. Ezért is lenne jó már elgondolkozni végre azon, hogy miért választottunk mi, váradiak az elmúlt több mint húsz évben nem váradi származású polgármestereket. Talán azért, hogy a saját bőrünkön tapasztaljuk meg azt, hogy ha egy városvezető nem kötődik ahhoz a településhez, amelyiket irányítani hivatott, akkor csak utakat, vonalakat, csomópontokat, problémákat lát benne, és érzéketlen a város által őrzött emlékek, sorsok, történelem iránt. Egy ilyen vezető úgy kezeli a várost, mint egy legójátékot, amit építgethet, bontogathat kedvére. A város fejlődését annak múltjával összehangolva előmozdítani, ehhez már kimutatható mennyiségű intelligencia kell, hogy az alázatról már ne is beszéljek. Lehet, hogy ez csak olyasvalakinek sikerülhet, aki szereti is a városát, nem csak irányítja.