Olyan hosszan azért ne. Csak a miheztartás végett néhány sort, főleg azért, mert a román média olyan kegyelettel adózik a most meghalt Corneliu Vadim Tudor emlékének, ami eltakarja, de legalábbis ködösíti ennek az embernek a romániai társadalomban valójában felvállalt szerepét.

Vannak akik kifezjezetten ódákat zengenek róla – ez az Antena 3 – de a romániai mércével visszafogottnak tekinthető román satjóorgánumok is maximum színes, netán ellentmondásos személyiségnek nevezik C. V. Tudort, az uszítót, az őrjöngőt, ezt a román Zsirinovszkijt, aki hosszú évtizedeken át mérgezte a hazai közéletet a műveltség álcájába bújtatott otromba, ostoba nézeteivel. Minden közéleti megnyilvánulása nyilt támadás volt a jóérzés és a józan ész ellen. Rendszerváltás utáni politikai krédója három pontban foglalható össze: (1) a kommunista rendszer jó volt, tehát Ceasescu is jó román és jó vezető volt, (2) a romániai magyarok vagy asszimilálódjanak, de legjobb az, ha eltakarodnak innen (de a cigányok és a zsidók is magukra vessenek), és (3) Romániának egyesülnie kell Besszarábiával. A kommunista rendszerben Ceausescuék dicsőítője volt, az ő halálukkal, a rendszerváltás után – amikor már lehetett – önmaga dicsőítésébe kezdett. Közéleti tevékenysége abból állt, hogy elvbarátain kívül mindenkit ledorongolt, aki él és mozog ebben az országban, gyűlöletszító cikkeinek, felszólalásainak, megnyilvánulásainak se szeri se száma. A rendszerváltás után mintegy húsz éven át Gheorghe Funarral egyetemben az idegen- és magyargyűlölet fő szószólója, mintegy szimbolikus alakja volt. Mindezek mellett a hithű ortodox keresztény ember képében tetszelgett. És persze költő is volt: a diktátorokat alfelen nyaldosó rigmusok barkácsolója, szentimentális gügyögések rímbe szedője. Ez a nagyszájú pojáca igazi caragialei figura volt, csak nem a humoros fajtából, hanem abból a tipusból, akin jó esetben is csak kínjában tud nevetni az ember. C. V. Tudor tovább éltetett egy rendkívül kártékony mentalitást, amitől ez az ország azóta sem tud szabadulni. Tehát többek között neki is tulajdonítható az, hogy a halálával együtt nem száll sírba, hanem tovább él Romániában a nacionálkommunista vétetésű sovinizmus és magyargyűlölet. Jó, ha mindezt nem felejtjük el ebben a halál keltette megbocsátásra ingerlő hangulatban. Nyugodjon békében olyan mértékben, amilyen mértékben munkálkodott azon, hogy Romániában nyugodt, megbékélésre hajló közélet teremtődjön meg.