Érdemes odafigyelni újabban a külpolitkai hírekre, mert nagyon fontos dolgokat lehet ezekből megtudni arról, hogyan képzelik el a nagyhatalmak Közép-Kelet Európa sorsát. Az első ilyen sorsfelvázoló maga Vlagyimir Putyin orosz elnök volt, aki a Bloombergnek adott interjúban a kalinyingradi enklávé kapcsán – egyébként viccesen – feltett újságírói kérdésre komolyan válaszolva kijelentette: az európai határok módosításának felvetése Pandora szelencéjét is felnyitná egyúttal, és akkor akár a román-magyar határ kérdése is előkerülhet. Ebből a megjegyzésből a románok fenyegetést, a magyarok bíztatást olvastak ki, pedig, ha végiggondoljuk Putyin kijelentését, akkor mindkettő alaptalan.

Hiszen Oroszország csak akkor fogja felvetni a román-magyar határ kérdését, ha Kalinyingrádot vissza fogja adni valamikor valakinek. Tehát soha. Putyin világossá tette Oroszország doktrínáját Európa vonatkozásában: Európa határai nem, illetve csak olyan magas áron módosíthatók, amit senki sem lenne hajlandó megfizetni. Ebben a tekintetben Ukrajna esete, bár ellentmondani látszik ennek a doktrínának, paradox módon mégis ezt erősíti. Elvégre Oroszország mindig is a saját érdekszférájának tekintette Ukrajnát, és nem kívánt területeket elszakítani tőle, noha minden bizonnyal korábban is lett volna ereje ehhez. A Krím elcsatolása azután következett be, hogy a Nyugat igen erősen húzta maga felé Ukrajnát, és Oroszország a területszerzéssel adott leckét Ukrajnának arról, hogy a vele való egyeztetés nélkül tett minden ukrán mozdulat súlyos következményekkel jár. Mint ahogy a román-magyar határ említése is nyilvánvaló üzenet Romániának, hogy túlságosan messzire ment az Oroszországgal szembeni ellenségeskedésben, és ha nagyon eldurvul a helyzet, akkor a diplomáciai üzengetéseket tettek követhetik. Persze Románia mit sem törődött a folyamatos orosz diplomáciai figyelmeztetésekkel (Putyin mellékmondata csak az utolsó volt ezek sorában), amíg a háta mögött érezte a világ egyetlen szuperhatalmát. Csakhogy ez a szuperhatalom, az Egyesült Államok rövid idő leforgása alatt két olyan egyértelmű üzenetet küldött Romániának, ami felér egy Mike Tyson féle gyomrossal.

Kezdődött James Pettit kisinyovi amerikai nagykövet nyilatkozatával, aki kertelés nélkül kimondta, hogy a Moldovai Köztársaságnak önálló államként kell saját érdekeit érvényesítenie, legutóbb pedig Hans Klemm, bukaresti USA-nagykövet látogatott el a Székelyföldre és fényképeztette le magát az ottani magyar vezetőkkel és a székely zászlóval. Hans Klemm ezzel a fényképpel üzente meg Romániának azt, hogy az Egyesült Államok tisztában van a romániai magyarok helyzetével, és erre mostmár oda is figyel.

De mi készteti az Egyesült Államokat arra, hogy ilyen kendőzetlenül bánjon a hűségét már csatlós szinten kinyilvánító szövetségesével, Romániával? Lehet, hogy az USA ezekkel a gesztusokkal akarja tesztelni Románia hűségét, azt, hogy mindig minden körülmények között számíthat-e rá, ami abban az esetben lehet különösen fontos számára, ha valóban Romániába akarja szállítani a Törökországból kivont vagy kivonandó atomtölteteket. Ez csak egy találgatás, az viszont tény, hogy Amerika le akarja hűteni a román reményeket Besszarábia bekebelezése kapcsán, Petit nyilatkozata ennek félreérthetetlen megnyilvánulása, amit csak megerősít Klemm gesztusa, amivel azt üzeni, hogy mielőtt más ország polgárait akarná saját keblére ölelni, Románia jobban tenné, ha előbb azokra a saját állampolgáraira figyelne oda, akiket eddig elhanyagolt, sőt, elnyomott, és most is elnyomás alatt tart. Amerika tehát Románia és a nemzetközi közvélemény számára is félreérthetetlenül fogalmazta meg álláspontját, ami ráadásul furcsamód tökéletesen összecseng Vlagyimir Putyinnak azzal az elképzelésével, hogy Európának ebben a részében semmiféle határmódosítás nem képzelhető el. Egyfajta európai kiegyezés, vagy fegyverszünet ez a két nagyhatalom között. Az USA-nak azért érdeke az, hogy a határok ne módosuljanak, mert Ukrajna példája megmutatta, hogy ha egy politikai folyamat kicsúszik a keze közül, akkor nem tudja garantálni az adott ország területi integritását, ezért jobbnak látta behúzni a vészféket. Oroszország számára pedig megfelelőek a jelenlegi határok, mert bár a Krímet elcsatolta Ukrajnától, és ugyanilyen könnyedén megtehetné ezt a Donbass térséggel is, viszont számára az jelent komoly stratégiai pluszt, ha számba vehető orosz lakosság él minél több európai országban, mert rajtuk keresztül kontrollálhatja az adott térséget, vagy legalábbis könnyebben gyakorolhatja befolyását, mint ahogy történik az Ukrajnában és a Moldovai Köztársaságban is. Oroszország amúgy is a világ legnagyobb országa, nincs szüksége több saját közigazgatású területre, de befolyási övezetre annál inkább, különben nem is tekinthetné magát nagyhatalomnak. És mivel a soft power tekintetében (kultúra, film, zene, média, fogyasztási cikkek, nyelv, stb.) Amerika legyőzhetetlen ellenfél, Oroszország a maga soft powerjét nem fogyasztási és kulturális termékekben, hanem orosz emberanyagban exportálja, hogy az orosz közösségek jelentsék a kapcsot Oroszoroszág és a befolyási övezetének tekintett térségben lévő országok között.

Románia számára nagyon rossz jel az, hogy ennyire a nagyhatalmak figyelmébe került, méghozzá ilyen kedvezőtlen megvilágításban, mert ennek az országnak mindig is hasznosabb volt az, ha a világpolitika farvizein hajózva, lehetőleg mindig a legerősebb, vagy annak hitt nagyhatalom uszályába kapaszkodva evickél előre saját történelmében. Románia önálló gondolkodására, cselekvésére, kezdeményezésére – már amikor voltak ilyenek – nem voltak vevők sosem a nagyhatalmak, kivéve ha a román törekvés egybeesett az ő érdekeikkel (lásd az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlasztása többek között Románia felduzzasztása által). Újabban azonban Románia belekezdett egy eleinte bátortalan, fű alatti, de az évek során egyre hangosabb, Besszarábia bekebelezését célzó akcióba. Az nyilvánvaló, hogy az oroszok kezdettől fogva rossz szemmel nézték ezt, de most a két említett amerikai nagykövet gesztusa is félremagyarázhatatlanul hangzatosam és látványosan figyelmeztette Romániát arra, hogy túl messzire merészkedett, és Amerika érdekeit egyáltalán nem szolgálja a román elképzelés. Márpedig Románia abban bízott, hogy csatlósi szintű hűségéért cserébe az USA meg a NATO majd kikaparja a gesztenyét, és megszerzi neki Besszarábiát. Ettől a reménytől fűtve, és ki tudja, talán valamilyen korábbi amerikai ígérgetésektől megrészegülve Románia totálisan tönkretette diplomáciai kapcsolatait Oroszországgal, hogy most aztán két tűz közé, pontosabban két nagyhatalom közé kerülve kelljen átgondolnia azt, hogy merre van az arra.  

Putyin és az amerikai követek megnyilvánulásai a magyarok számára is fontos üzenettel bírnak. Egyrészt figyelemre méltó a magyarok iránti pozitív elmozdulás, a magyar érdekek jogosságának elismerése, de ezeknek az érdekeknek az érvényesítése a két nagyhatalom szempontjából csakis a jelenlegi határok keretein belül képzelhető el. Úgyhogy a szittya magyarok is visszaakaszthatják egyelőre az íjat meg a lovaglóostort a szegre, mert sem az Egyesült Államok, sem Oroszország nem fog semmiféle határt revideálni Európában, pláne nem a magyarok kedvéért. Mindazonáltal Hans Klemm székelyföldi útja és gesztusa azt is jelzi, hogy a székelyföldi autonómia jogos igény, ami akár meg is valósítható, mert ez nem ütközik az Egyesült Államok érdekeivel. Sőt, Amerika számára az autonómia megvalósulása azzal a pozitív hozadékkal járna, hogy a magyarok szimpátiája ismét felé fordulna, amire egyébként mind a magyaroknak, mind az amerikaiaknak szükségük lenne, mert az elmúlt években a magyarok körében valami perverz, megmagyarázhatatlan oroszbarátság alakult ki. Ebben egyrészt a Jobbik keze van benne, de sajnos Amerika sem mutatott hajlandóságot az 1989-es rendszerváltás után arra, hogy valamilyen módon előmozdítsa az erdélyi magyarok igényeinek teljesítését. Tette ezt a geostratégiai partner, Románia kedvéért, amelyik így megmaradhatott nacionalista, kisebbségelnyomó állapotában, sőt, nacionalista ideológiával megalapozott hódítási igényekkel is fellép immár. Itt volt az ideje az orrára koppintani. Mint ahogy ideje volt már a magyaroknak egy kis bátorítást adni ahhoz, hogy méltányos és realisztikus keretek között előmozdítsa saját, jogos igényeit.