Sosem titkoltam azt, hogy Wass Albertet egy jobbára hazafias szólamokat pufogtató, középszerűnél talán csak valamivel jobb írónak tartom, tehát nem a kificamodott irodalmi ízlés és nem is valamifajta népnemzeti elkötelezettség késztet az alábbiak megfogalmazására.

Olvastam én is az újságban a romániai Elie Wiesel Intézet közleményét, amelyben felszólították a román hatóságokat, hogy járjanak el a háborús bűnösök kultuszának felélesztési kísérleteivel szemben. És kérik ezt annak kapcsán, hogy Nagyváradon levetítettek egy Wass Albertről szóló filmet. Mivel Wass Albert politikai és publicisztikai munkásságát nem ismerem, ezért nem tudom megítélni azt, hogy mennyiben volt ő írásaiban, politikai tevékenységében antiszemita, de ha az volt, akkor ez tenné indokolttá a Wass Albert kultusz visszaszorítását, nem pedig egy olyan ítélet, amelyet 1946-ban hozott egy romániai népbíróság, amelyiknek objektivitásához erős kétségek férnek, hiszen ezen népbíróságok tevékenységét a Román Kommunista Párt ideológiája és növekvő ereje befolyásolta. A hozzáférhető beszámolók alapján finoman fogalmazva is fenntartásokkal kell kezelni a Wass Albert elleni jogi eljárást és annak eredményét. Egyébként a kommunisták nem egyszer kérték az Egyesült Államokban élő Wass Albert kiadatását, de az amerikai igazságügyi minisztérium többször megalapozatlannak találta és elutasította az akkori Románia kérelmét. Vagyis a zsidóság védőbástyájának számító Egyesült Államok számára egyáltalán nem volt egyértelmű az, hogy Wass Albert háborús bűnös volt. További adalék, hogy a rendszerváltás után az immár demokratikusnak meg függetlennek mondott romániai bíróság jogerősen elutasította a Wass Albert fia által benyújtott per-újrafelvételi kérelmet. A kérdés az, hogy miért? Nem lenne megnyugtatóbb és tisztább az, ha egy ideológiáktól, bosszúszomjtól mentes, valóban független bíróság bizonyítaná Wass Albert bűnösségét (ha tudja), mint az, hogy magának a kivizsgálásnak a lehetőségét is elutasítja? A román államnak azonban ez nem érdeke, és alább ki is fog derülni, hogy miért.

                                                           Wass Albert

Előbb még arról, hogy bárki is volt Wass Albert, túlzásnak tűnik azt állítani, hogy egy róla szóló film levetítése kultuszteremtő-, vagy propagáló esemény lenne. Talán még akkor is így van ez, ha a váradi filmvetítést az író munkásságával nyilvánvalóan szimpatizáló szervezetek bonyolították le, hiszen azt mégiscsak mindenki maga dönti el, hogy elmegy-e egy eseményre, vagy sem, ugyanakkor azt is tudni kellene, hogy miről szól maga a film. Írók, művészek, alkotók életével, munkásságával megismerkedni ugyanis nem feltétlenül egyenlő a kultuszteremtéssel, nem úgy mint például a köztér-elnevezések, a szobor-állítások, vagy épp az, ha bankjegyeket bizonyos személy arcmásával díszítenek.

Mitagadás, ha kultuszteremtésről beszélünk, akkor a romániai Elie Wiesel Intézetnek, amely a holokauszt és az antiszemitizmus kutatásával foglalkozó szervezet, amúgy lenne dolga elég, hiszen Romániában számos olyan személyiségnek van kultusza, akik a huszadik század első felében tevőlegesen hozzájárultak ahhoz, hogy Romániában fellángoljon az antiszemita indulat, ami közvetett és közvetlen módon is kiváltója volt a romániai pogromoknak és és végül a holokausztnak. Hogy csak a két legfontosabb nevet említsem: Octavian Gogaról és Nicolae Iorgaról van szó. Előbbiről korábban már leírtam azt, hogy megrögzött antiszemita volt, és a két világháború közötti korszakban ő volt az a kormányfő, aki rövid, alig néhány hónapos miniszterelnöksége alatt bevezette Romániában az első zsidóellenes törvényeket, mindazonáltal aligha létezik Romániában olyan város, ahol ne lenne utca vagy köztér elnevezve róla.

                                                             Octavian Goga

„Sokféle zsidót láttam már, kivéve egyetlen típust, amellyel találkozni szeretnék: tisztességtudó zsidót, aki hálás annak az országnak, amelyben él.” Ezt a gondolatot Nicolae Iorga fejtette ki egyik parlamenti felszólalásában. Iorga kultusza akkora Romániában, hogy még az egy lejes bankó is az ő arcképével van illusztrélva, holott a nemzetközi hírű történész közírói és politikusi munkásságán végigvonul a virulens antiszemitizmus. Parlamenti felszólalásaiban se szeri se száma a zsidóellenes kirohanásoknak: követelte a zsidó származásúak eltávolítását a hadseregből és az 1907-es parasztfelkelés kirobbanásáért is a zsidókat okolta, hogy csak két példát említsek a rengeteg közül. Iorga A.C. Cuzaval együtt alapította meg 1910-ben az antiszemita programot hirdető Nacionalista-Demokrata Pártot. Sőt, még egy olyan információra is ráakadtam, hogy Iorga és A.C. Cuza 1895-ben közösen alapítottak egy Egyetemes Antiszemita Szövetség nevű szervezetet. Továbbmenve: Iorga közírói megnyilvánulásaival, többek között a Samanatorul folyóiratban propagált eszmékkel hozzájárult a legionárius szervezet ideológiájának a megalapozásához. Az igaz, hogy később olyan politikai érdekellentétbe került a Vasgárdával, hogy a szélsőjobboldali szervezet aktivistái végül megölték, de ennek a gyilkosságnak nem ideológiai, hanem politikai ellentét állt a hátterében, és nem teszi meg nem történtté Nicolae Iorga antiszemita politikai tevékenységét és nyilatkozatait.

                                                              Nicolae Iorga

Az iméntiekből nem az következik, hogy ne olvassuk az említett alkotók irodalmi, illetve tudományos műveit, ne nézzünk róluk szóló dokumentumfilmeket, hiszen a művészi vagy a tudományos teljesítmény maga, illetve annak értéke elválasztandó az alkotó ideológiai, közéleti tevékenységétől, de ez utóbbit is pontosan meg kell ismerni ahhoz, hogy megállapíthassuk: a saját területén jelentős eredményt elért személyiség teljes életútja és tevékenysége indokolttá teszi-e azt, hogy alakját feltétlen tisztelet övezze. Ez egy olyan elv, aminek érvényesülnie kellene mindenki, és nem csak a magyar írók esetében, és ha egyenlő mércével mérnénk, akkor Iorga és Goga kultuszát legalább olyan mértékben meg kellene kérdőjelezni, mint a Wass Albertét.

Egyébként ha lennének olyanok, akik vennék maguknak a fáradtságot, hogy elmerüljenek a második világháború és az azt megelőző korszak romániai sajtójában és politikatörténetében, megdöbbenve tapasztalnák, ki mindenki hódolt az antiszemita uszítás kedvtelésének Mircea Eliadetól Emil Cioranon át a ma már kevéssé ismert személyekig, és ki mindenki fejtett ki aktív antiszemita politikai tevékenységet. Persze, ezeknek a személyeknek a zömét nem ítélte el később a romániai népbíróság, meg semmilyen más jogi intézmény, tehát nem számítanak háborús bűnösnek annak ellenére, hogy nagyon sokan tevékenységükkel közvetett és közvetlen módon is hozzájárultak a romániai holokauszthoz. Sőt, legtöbbjük esetében még az erkölcsi felelősségre vonás is elmaradt, és valószínűleg el fog maradni. A Wass Albert-ítélet pedig nagyszerű eszköz ahhoz, hogy elterelődjön a figyelem a román államnak az antiszemitizmushoz való gyalázatosan szemforgató hozzáállásáról, ráadásul a magyar író háborús bűnösségével még azt a látszatot is lehet kelteni, hogy a romániai holokausztért is a magyarok a felelősek. Ezért nem kockáztatja meg Románia a Wass Albert-per újra kivizsgálását, mert megvan a veszélye annak, hogy nem tudja kielégítően bizonyítani a bűnösségét, márpedig Romániának nem az igazságra, hanem egy magyar háborús bűnösre van szüksége.