Március 27-én, Besszarábia Romániával való egyesülésének száz éves évfordulójára időzítve a bukaresti parlament nyilatkozatot fogadott el, amelyben legitim törekvésnek nevezi a Románia és a Moldovai Köztársaság újraegyesítésének óhaját. A józanság a politikusok legnagyobb erénye, de éppen ebből van egyre kevesebb a román politikusokban a centenáriumi évben; talán a fesztív hangulat az, ami elhomályosítja a román politikusok látását, ha úgy gondolják, hogy alkalmas az időpont arra, hogy egy ilyen elképzeléssel immár parlamenti szinten előálljanak.

Mert sajnos manapság a román politika nem látja, vagy ha látja is, teljesen félreértelmezi az ebben a kérdésben egyébként meglehetősen egyértelmű jeleket. James Pettit, az Egyesült Államok moldovai nagykövete évekkel ezelőtt feketén-fehéren kijelentette, hogy a Moldovai Köztársaság önállóan kell folytassa útját az Európai Unió felé, ami világos megfogalmazása annak, hogy Amerika nem támogatja az egyesülést. Romániai politikai körökben nagy felháborodást keltett ez a nyilatkozat, ami a nagyhatalom vélhetően kedélyeket lehűteni kívánó szándékával ellentétes hatást ért el, ugyanis ezt követően kezdték el idehaza ismét hangoztatni a román történelemből jól ismert „A magunk erejéből!” jelszót. Vagyis Románia a fő katonai-politikai szövetséges támogatása nélkül is erőlteti az egyesülést, aminek újabb fejezete volt a március 27-iki nyilatkozat.

Az Egyesült Államok nem kíván fölösleges konfliktusba keveredni Oroszországgal, elég neki az Ukrajna és Szíria miatti feszültség, tisztában van tehát azzal, hogy ennél jobban már fölösleges tovább szítani az ellenségeskedést, pláne nem a Moldáv Köztársaság miatt. Mindazonáltal, bár saját érdekeivel tisztában volt, az Egyesült Államok még egy tesztet is végzett Romániával azért, hogy felmérje, milyen pozitív hozadéka lehetne a térségre nézve egy esetleges román-moldáv egyesülésnek. Talán még most is sokan emlékeznek arra, hogy James Pettit már említett nyilatkozatával nagyjából egyidőben Hans Klemm, Amerika romániai nagykövete együtt pózolt a székelyföldi magyar vezetők társaságában a székely zászlóval, ami, ha lehet, tán még Pettit mondatainál is nagyobb felháborodást váltott ki a románok köréből, márpedig ennél nyilvánvalóbb jelzés nem is kellett Amerikának ahhoz, hogy kikövetkeztesse, mi várna a moldovai kisebbségekre egy esetleges egyesülés után, ha Románia a mostani határai között élő kisebbséghez ilyen nyílt ellenségességgel viszonyul. Vagyis ahelyett, hogy csökkenne és enyhülne, csak növekedne egy konfliktus-gócpont a térségben.

Románia tehát felült a cselnek, de talán még ennél is nagyobb ostobaság az, hogy a román politikumnak egy jelentős része meg van győződve arról, hogy a jelenlegi ukrajnai helyezet kedvező konjunktúrát teremt a román-moldáv egyesüléshez. Megbocsáthatatlan tévedés! Az ukrán helyzet éppen hogy annak a bizonyítéka, hogy Oroszország nem válogat az eszközökben, ha érdekeinek, érdekszférájának a megvédése a tét, illetve azt is egyértelműen le lehet szűrni belőle, hogy Oroszország immár igencsak megerősödött ahhoz, hogy gazdasági eszközökkel ne lehessen térdre kényszeríteni. Katonai eszközök természetesen szóba sem kerülnek, pláne nem Románia részéről, vagy, ha a NATO-ra gondolunk, Románia kedvéért.

Úgy tűnik, itt egyedül Klaus Iohannis államfőt nem kapta el a nagy egyesülési láz, ami egyrészt azzal magyarázható, hogy ő most gyűjtögeti a piros pontokat az EU döntéshozóinak a körében, akik szintén nem támogatják Moldova felszívódását Romániába, ezzel szemben Iohannisra állítólag a jövőben komoly funkciót bíznának. Ennek tükrében a román elnök nem veti bele magát a nagyromán retorikába, ezért is maradt távol az ominózus parlamenti ünnepségtől, na meg azért, mert reméljük, ő legalább tisztában van azzal, hogy Románia és Moldova egyesülése nem pusztán időszerűtlen, de kifejezetten veszélyes felvetés, lévén hogy azt sem az Unió, sem Amerika, sem Oroszország nem támogatja, nem is beszélve magukról a moldovánokról, akik román gyökerek ide vagy oda, legutóbb a nagyon hangos román unionista propaganda ellenére is egy függetlenség-párti és oroszbarát államfőt választottak meg.

Ez utóbbi ténynek a tükrében csak még naivabbnak tűnik a román parlament mostani akciója, hiszen a nyilatkozat nem mond semmit arról, hogy mit kínál Románia azoknak, akik akkor is elleneznék az egyesülést, ha az valóban megtörténne. A románok úgy viszonyulnak a Moldáviában együtt élő népekhez, mint a romániaiakhoz: teljesen elvonatkoztatnak ezek létezésétől, igényeitől, félelmeitől, érdekeitől. A mai román politikum tehát nem csak taktikai, de retorikai szempontból sem nőtt fel az elődök szintjére, akik 1918. december 1-jén Gyulafehérváron nemes ígéreteket tettek az együtt élő nemzeteknek, hogy mézesmázos szavaikkal valamelyest feloldják az első világháború végének nyomasztóan bizalmatlan légkörét, de a mai román politikusok ilyesmire nem figyelnek oda: senkinek nem ígértek semmit, pusztán a saját óhajtásukat nyilatkoztatták ki, és a labdát átdobták a moldáv térfélre, hogy ők döntsék el ezt a kérdést. A román parlament március 27-iki nyilatkozata tehát egy a centenáriumi év hevében született naiv kérelem, aminek a lényege az, hogy Románia a semmiért kapjon valamit, amire néhány történelemi esemény nyomán jogot formál. Pedig egy cipót sem szoktak ingyen adni, nemhogy egy egész országot!

És ha már a román politika meg is feledkezik mindenki másról, azért mi ne felejtsük el azt, hogy itt van még a romániai magyarság is, amelyiknek ki kell maradnia ebből a játszmából, még annak a veszélynek az árán is, hogy – mint már annyiszor egyébként – a románok ismét lehazaárulózzák. Ehhez ugyanis már hozzászokott a kisebbségi sorsú magyaraság, nem úgy egy baljósnak ígérkező regionális konfliktushoz, amennyiben a román politikum tovább lavíroz ezen a veszélyes, mindennel és mindenkivel szembe menő úton.