A magyar kormány megszüntetné az országban a genderkutatást, ami számos értetlenkedést és politikai reakciókat váltott ki. Az igaz, hogy a megszüntetés módja kifejezetten pártállami, autoriter rezsimeket idéz, ami joggal kifogásolható, de a döntés mögött álló üzenet hordereje akkora jelentőségű, hogy érdemesebb most ez utóbbiról beszélni.

A genderkutatás nem egy tudomány, hanem alapvetően két prekoncepcióra épülő ideológia. Az egyik előfeltevése az, hogy az ember biológiai neme nem szükségszerűen egyezik meg a társadalmi nemével, mely utóbbi nem eleve adott, hanem egy társadalmi konstrukció, ebből kifolyólag az ember szabadon dönthet saját társadalmi, sőt, a technológia fejlettségnek köszönhetően immár a biológiai neméről is. Ez a tézis számos genderkutató és filozófus munkájában szerepel (a leghíresebb közülük Judith Butler), úgyhogy ennek a szellemi vonulatnak a tagadása merő rosszhiszeműség. Mivel azonban a genderkutatás magyarországi pártolói nagyon is tisztában vannak ennek az eszmének a felforgató jellegével, ezért erről nem is beszélnek, hanem a társadalmi egyenlőtlenségek kutatásának fontosságára helyezik a hangsúlyt.

A genderkutatás másik axiómaként kezelt prekoncepciója ugyanis az, hogy a férfiak és a nők között társadalmi egyenlőtlenség van, ebből kiindulva pedig megfogalmazza azt a politikai célkitűzést, hogy ezt az egyenlőtlenséget meg kell szüntetni. Csakhogy bármiféle társadalmi egyenlőtlenség megállapítása tudományos formában a szociológia feladata, a genderkutatás pedig ezeket a szociológiában használatos módszerekkel mért adatokat használja fel arra, hogy egy politikai célkitűzést szolgáljon. A genderkutatás nincs mit kezdjen azokkal a szociológiai vizsgálatokkal, amelyek matriárchális közösségeket vizsgálnak, sem azokkal, amelyek a férfiak hátrányos megkülönböztetését mutatják ki, vagyis csak olyan kutatásokat végeznek vagy fogadnak el, amelyek hozzáilleszthetők az említett prekoncepcióhoz. Ezt az alapbeállítottságot tükrözte tökéletesen a maga egyszerű módján Kunhalmi Ágnes szocialista képviselő a két cici egyenlő kevesebb bér beszólásával, amiből jól kiolvasható a genderizmust működtető, baloldali ideológiákra jellemző alapgondolat, ti. az, hogy van egy elnyomott társadalmi réteg (a nő), és van az elnyomó réteg (a férfi), és az elnyomottat fel kell szabadítani az elnyomó hatalma alól.

Bármennyire is nem szeretik hallani sokan, de a genderkutatás valóban olyan, mint a marxizmus, amely nem egy önálló tudományág, hanem a közgazdaságtannak és az általában vett társadalomtudománynak egyfajta interpretációja Marx Károly elképzeléseinek a mentén, és a társadalomtudományokat használta fel politikai-ideológiai célok megvalósítására, konkrétan arra, hogy megszüntesse az osztálykülönbségeket, valamint hogy diszkreditálja a vallási és a nemzeti identitást, amelyek a marxizmus szerint az egyenlőtlenségek fenntartására szolgáló eszközök. A marxizmushoz nagyon hasonlóan a genderkutatás a nemi identitás felszámolásának ideológiai célkitűzését csomagolja a tudományosság köntösébe, és szintén a marxizmushoz hasonlóan keres vagy talál ki elnyomott és elnyomó társadalmi csoportokat, természetesen azzal a céllal, hogy azokat kijátssza egymás ellen.

A genderkutatás tehát a marxizmushoz és a rasszizmushoz hasonlóan egy a tudományosság külsőségeit magán hordozó ideológia, mely nem a valóság objektív tanulmányozását tűzi ki célul, nem azt vizsgálja meg, hogy mi az, ami van, hanem a valóság tényeit próbálja úgy interpretálni, hogy ennek az ún. tudománynak a prekoncepcióit igazolja. A rasszisták jól ismert ‘tudományos’ érve az, hogy statisztikai adatok szerint nagyon kicsi a fekete bőrű feltalálók és tudományos Nobel-díjasok, vagy a sakkvilágbajnokok aránya a fehérbőrüek arányához képest, és ez a tény a bizonyítéka annak, hogy a fehérbőrű emberek szellemileg magasabb rendűek mint a fekete bőrűek. Ugyanez az alapállás a genderkutatás terén is; hogy csak egy példát említsek: mivel vannak transzszexuálisok is, ebből máris azt a következtetést vonják le, hogy sokkal több nem van, mint pusztán kettő.

Az az érv is elhangzott, hogy a kutatás betiltásával Magyarország lemarad más országokhoz képest, illetve nem fog tudni válaszolni az új kihívásokra, amelyek keletkeznek. Ennek az állításnak mindkét feltevése hamis: egyrészt a férfi- nő társadalmi szerepek alakulásának, változásának a tanulmányozására ott van a szociológia tudománya. A férfi-női szerepminták kialakulásának, belsővé tételének tanulmányozása a pszichológia tárgyköre, a különböző genetikai nemi eltérések tanulmányozása pedig a genetika, a tágabb értelemben vett medicina ügykörébe tartozik, és ezeket a tudományokat a kormány nem tiltja be, remélhetőleg. Vagyis szó sincs lemaradásról, hanem ideológia helyett a problémákat valóban tudományosan vizsgálhatják a kutatók. A másik felvetés is hamis, ugyanis a genderizmus nem válasz a keletkező új kihívásokra, hanem maga egy felforgató ideológia, amely nem kihívásokra keres választ, hanem meglévő állapotokat akar megváltoztatni, tehát maga a genderizmus gerjeszti a problémákat, amelyeket aztán a maga szája íze szerint akart megoldani. Ennek az állításnak az alátámasztására számos példát lehet felsorolni: a koedukált közvécék ötletét, a Hölgyeim és uraim megszólításnak Helló mindenki!-re való kicserélését a londoni metróban, a harmadik nem létének kimondását, eljutva egészen odáig, hogy egyes országokban a szülőknek jogukban áll immár megtagadni azt, hogy gyermekük neme szerepeljen az anyakönyvi iratokban.

És ez utóbbi példával léptünk át azt a határt, ami már súlyos etikai problémákat vet fel, hiszen ez az ideológia kísérleti nyúlként már az újszülötteket és a kisgyerekeket használja fel, és természetesnek, követendő magatartásnak próbálja feltüntetni azt, hogy a gyermekeknek nem mondják meg, hogy mi a nemük azért, hogy azt majd ők döntsék el, amikor felnőnek. Az ebből fakadó súlyos következményt pedig, a gyermekek nemi tudatának megzavarását egész egyszerűen elhallgatják. Arról ugyanis nem szól a genderizmus, hogy milyen minták alapján döntsön a gyerek, ha éppen a mintákat zárják el előlük!? A gyerekek biológiai neme több mint 99 százalékban meghatározza a nemi öntudatukat is, ez a kettő pedig együtt természetes módon vezet a társadalmi nemek kialakulásához. Ez utóbbi tehát az előbbi kettőnek a következménye, a genderizmus azonban az okozatot felcseréli az okkal, a társadalmi nemet a biológiai nemmel és a nemi öntudattal, úgy állítva be a kérdést, mintha a biológiai nem és a nemi öntudat lennének a társadalmi nem függvényei. Vagyis a genderizmus áltudományos módon összeköti ezeket, mert csak így tud szellemi muníciót biztosítani az LHBQT lobbinak és egyes plasztikai sebészeknek. 

A Nyugat, mint a fentebbi példákból láthattuk, már elindult egy visszafordíthatatlannak tűnő ideológiai csapásvonalon, míg a magyar kormány a genderszak betiltásával határozottan jelzi, hogy nem kíván ezen az úton a Nyugattal együtt haladni. Ugyanis nem minden helyes és jó, ami Nyugatról jön, a politikai ideológiák terén pedig különösen terheltté tette a Nyugat az emberiség szellemtörténetét, gondoljunk csak a nácizmusra, a rasszizmusra vagy a marxizmus megvalósult, mindig vérzuhatagot hozó különféle formáira. Mindezek az ideológiák a tudományosság burkába bújtatott hamis tudatot akartak felépíteni az emberekben. Tették ezt erőszakos eszközökkel; a genderizmus egyelőre csak manipulatív módon próbálkozik saját hamis tudatának a ráoktrojálásával az egész nyugati társadalomra, és a fentebb említett példák jelzik, hogy máris komoly részsikereket ért el. Lehet, hogy hosszútávon Magyarország nem fog tudni gátat szabni a genderizmus terjedésének, mert az elképesztő iramú technológiai fejlődés és az emberi elme ugyanolyan elképesztő mértékű modellálhatósága nem a kis országoknak, hanem a világméretű trendeknek kedvez. De próbálkozni azért kell, mert a mi és gyermekeink mentális egészsége a tét.