Hazafias kötelességből írtam meg ezt a könyvet – mondja Andrassew Iván, aki Tőkés László nem éppen szeplőtelen magánéletében turkál legújabb, Ne vígy minket kísértésbe című kötetében. Én egyelőre csak a hallottak alapján kell írjak róla, mert még nem jutott a kezembe a Könyv. Nekem ugyanis még nem postázta senki, pedig állítólag tőlem is idéz a magyar újságírás titánja, igaz, anélkül, hogy erről előzőleg bárki megkérdezett volna engem.

Lehet, hogy némely filozófusok szerint az ember sikerre orientált lény, amolyan zoon sikericus, de én nem effajta elismerésre vágytam, hogy az újságírást hazafias kötelességből űző Andrassew Iván könyvében szerepeljek. Az sem lelkesít különösebben – bár ha jól értem, tudtomon kívül a haza megmentésén is ügyködtem –, hogy azt sem tudom pontosan, hogy mit vett át tőlem a kompiláció szerzője. Ezzel szemben olyan körülmények, esetek övezik ezt a könyvet, amelyek azt a benyomást keltik bennem, hogy ez a »hazafias cselekedet« tulajdonképpen csak eufemisztikus megfogalmazása a politikai érdek fogalmának.

Kezdjük a gyanúpert azzal, hogy a Tőkés László családban viselt dolgairól szóló könyvet ismeretlen feladó postázta partiumi református lelkészeknek. A nagyon előzékeny ismeretlen mintegy kitalálta, hogy Tőkés László magánéletének ügyei nagyon érdekelhetik a papokat, ezért küldte el nekik a könyvet, anélkül hogy ők megrendelték volna, amit már csak azért sem tehettek meg, mert mindaddig, amíg kézhez nem kapták a paksamétát, nem is tudtak e könyv létezéséről.

A könyv előkészítésében nagyon titoktartóak voltak az illetékesek, igencsak ügyeltek arra, hogy semmi ne szivárogjon ki a kísértésről a megfelelő időpontig, azaz a romániai választási kampányig. Ezt a feladatot nagyon ügyesen és lelkiismeretesen teljesítette könyvet kiadó Noran vezetője, a váradi Törzsasztal író-olvasó találkozók szervezője, Kőrössi P. József, aki ezen az eseménysorozaton sok könyves újdonságot szokott bejelenteni, de a kísértésről valahogy elfelejtett szót ejteni. Ráadásul Kőrössi P. József jól ismer engem, számtalan módja és alkalma lett volna arra, hogy értesítsen arról, hogy egy általa kiadandó könyvbe az én irományaimat is betennék. Nem tette meg, most már gondolom érthető, hogy miért. De legalább világossá vált számomra az, hogy mit keresett Váradon a Kelecsényi Lászlóval lefolytatott áprilisi Törzsasztal beszélgetésen Andrassew Iván. Le kellett egyeztetni néhány dolgot Joó Edittel, akit szintén ott láttam. Ezt csak úgy mellékesen jegyzem meg, adalékként Andrassew nyilvánosan leszögezett állítására, miszerint az asszony nem segített neki az anyag összeállításakor. De lehet, hogy szó sem volt egyeztetésről, és ez az egész csak véletlen, meg az én galád spekulációm…
És ha már a Törzsasztal szóba került, akkor itt az alkalom megemlíteni azt is, hogy annak társszervezője Szűcs László, a Bihar megyei RMDSZ fősajtósa, és így máris körvonalazódik az a politikai kapcsolat, ami magyarázatot nyújthat a könyv megszületésére.

Ha elég naivak lennénk, akkor nem keresnénk politikai indokokat e kötet megjelenése mögött, és könnybe lábadt szemmel hallgatnánk Andrassew megható, hazafias kötelességről szóló megnyilatkozásait, de mit ad Isten, a könyv éppen a romániai önkormányzati választások kampányában jelenik meg, egy olyan választásra időzítve, amelyen először indul a Tőkés László által kezdeményezett Erdélyi Magyar Néppárt. Persze, lehet, hogy mindez csak belemagyarázás, hiszen Andrassew Iván azt is kijelentette, hogy neki, a könyv írásakor fogalma sem volt arról, hogy Romániában mikor vannak választások. Csakhogy ha neki nem is, de a Romániában havi rendszerességgel megforduló, itt politikailag elkötelezett újságíróval találkozó kiadónak nagyon is volt fogalma róla, mint ahogy azoknak is, akik nagyon nem örültek volna annak, ha ez a könyv június második hetében jelent volna meg.

Azt sem gondolom különösebben szerencsés mozzanatnak, hogy a könyvet Budapesten Kuncze Gábor mutatta be (akad-e valaki, aki e nevet nem ismeri?), hiszen ez már felér egy politikai állásfoglalással. De beszédes a zilahi eset is, ahol fiatalok a kísértést akarták dedikáltatni Tőkés Lászlóval. Pedig a könyvben állítólag az áll, hogy Tőkés egy út során ki akarta tenni az autóból várandós feleségét. Nem tudom, más hogy van vele, de én ilyen emberrel nem szívesen dedikáltatnék semmit, még egy olyan könyvet sem, amit nem ő írt. Hacsak nem egy jól előkészített lejárató kampány rám osztott szerepét kell eljátszanom…

Mindezek a körülmények arra késztetik Andrassewet, hogy tagadja azt a vádat, miszerint a kísértést politikai indíttatásból írta, mert ha a közvéleményben tudatosul az, hogy ez a könyv nem egy szenvedő asszony melletti igazságtétel, hanem egy politikai szereplő likvidálásának eszköze, akkor már nem hivatkozhatnának az erkölcsre azok, akikről kiderül, hogy emberek szenvedéseit használják fel kétes politikai célok érdekében.

Soha nem fogom elfelejteni azt a médiahadjáratot (írtam is róla), amelyet a legutóbbi elnökválasztásokon Traian Băsescu ellen viseltek ellenfelei. Annak a kampánynak a csúcsa az volt, amikor bemutattak egy sok évvel korábbi videót, amin az látszik, hogy Băsescu egy kampányrendezvényen megüt egy kisgyereket. A videót birtokló politikai erőket nem érdekelte a gyereknek a szenvedése, hiszen évekig rejtegették a felvételt (ha nem eleve hamisítványról van szó), hogy aztán a kampányban felhasználhassák.
Andrassew könyve ugyanezt az erkölcsi aggályt veti fel. Ha őt, vagy bárki mást őszintén érdekelné Joó Edit és a Tőkés gyerekek sorsa, akkor már évek óta lett volna alkalmuk méltatlankodni, felháborodni, levegő után kapkodni, hiszen maga Andrassew is állítja, hogy a kötetbe foglalt dokumentumok zöme (kivéve azok, amelyeket Joó Edittől kapott, teszem hozzá), fent volt a világhálón. Akit nem a pártérdek vezérel, hanem az igazság napvilágra kerülésének vágya, az nem vár a választási kampányig, hanem felszólal, leleplez akkor, amikor kiderül az igazság, teszem fel akkor, amikor Tőkés László a saját feleségét belekeverve akarta becsapni a közvéleményt. De Andrassew Ivánt nem az igazság keresése, hanem a hazafias kötelesség hajtja, csakhogy ez –  az igazságtól eltérően – meglehetősen változó, kontextustól függő és mindenkinek mást jelentő fogalom. És én nem hiszek olyan hazafias kötelességben, amely számára egy ember, egy család szenvedése nem más, mint politikailag kiaknázható kampánysztori. Ezért nem lelkesít az a tény, hogy belekerültem ebbe a könyvbe.

U.I. Miután elolvastam, visszatérek a kísértésre.