A román szenátus elfogadta a PSD-s Mircea Duşa védelmi miniszter által benyújtott törvénytervezetet, amely szerint minden romániai városban kötelező lesz egy főutat elnevezni 1918. december elsejéről. Sőt, a tervezet az utcaelnevezések mellett arról is rendelkezik, hogy a december elsejei nemzeti ünnep alkalmával minden városban ünnepségeket kell szervezni. Egy másik PSD-s politikus pedig azzal a javaslattal állt elő, hogy a büntető kódexben rögzítsék a román nemzet gyalázásának „bűncselekményét”. Az amit szabad Jupiternek, nem szabad a hatökörnek elve érvényesül itt, hiszen csak a román nemzet gyalázásának büntetését iktatná törvénybe a jóember, pedig amit a román állam művel mondjuk a székely szimbólumokkal, az kimeríti a nemzetgyalázás fogalmát még a PSD-s politikus által felállított kritériumok alapján. A román állam ráadásul nem ismeri el a székelyeket a romántól elkülönülő nemzetként, aminél nagyobb nemzetgyalázást elképzelni sem lehet.

De visszatérve az utcanévelnevezős-javaslatra, felvetődik a (naiv) kérdés, hogy miért éppen 1918. december 1. ilyen fontos dátum a román történelemben, hogy minden városban főutat kell erről elnevezni, elvégre az első világháború végén Bukovina és Besszarábia is ugyanúgy csatlakozott Romániához, mint Erdély. De egyetlen más történés sem esik olyan fontossággal a latba, hogy azt az egész országra kiterjedő kultusszá avassák, pedig talán voltak még Románia múltjában jelentős események, például az ország függetlenné válása, a román fejedelemségek egyesülési folyamatának első momentuma, vagyis Havasalföld és Moldva egybekelése, vagy a királyság kikiáltása, netán az 1989-es forradalom. Bár ez utóbbival lehetnek problémák, hiszen a forradalom ugyan sok mai politikusnak jelentette az érvényesülési lehetőséget, ezzel szemben súlyos szépséghibája az, hogy a kirobbantók között egy magyar személy játszott kiemelkedő szerepet, ugyanakkor meg kivégeztek egy román házaspárt. Ha fordítva lett volna, akkor lehet, hogy most 1989. december 22. is az összromán nemzeti emlékezet része lenne. Ehelyett azonban odáig fajult a forradalmat követő demokráciának tűnő politikai berendezkedés, hogy sokan már visszasírják Ceaușescut, ezenközben meg a politikusok a fent említett pihent agyú törvényjavaslatok elfogadásán fáradoznak. Noha lényegében érthető a javaslatok mögött megbújó szándék: ha már szellemi, anyagi nyomor van az országban, akkor legalább nemzetellenes bűnbakok legyenek, akiket lehessen büntetni meg elnyomni. És úgy tűnik, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök sem beszélt félre, amikor azt mondta, hogy a románok még ma sem hiszik el, hogy ez az ország az övék. A most szóba hozott törvényjavaslatok mintegy alátámasztják a magyar politikus véleményét, hiszen a bűnbakkijelölés mellett ezért is szüksége van a román politikai elitnek effajta szimbolikus, meg büntetőjogi önmegerősítésekre.

A román nemzet gyalázásának bűncselekménye még csak egy kósza javaslat, de az utcanév-ügyet már megszavazta a szenátus, és a romániai parlamentet ismerve nagy valószínűséggel a képviselőház is rábólint majd erre az aberrációra. De ha jobban belegondolunk, az erdélyi magyarság a maga javára fordíthatja a leendő törvényt. Az 1918. december 1-jén elfogadott Gyulafehérvári Nyilatkozat egyik bekezdése ugyanis így szól: „Teljes nemzeti szabadság az együtt lakó népek számára. Minden népnek joga van a maga neveléséhez és kormányzásához saját anyanyelvén, saját közigazgatással, saját kebeléből választott egyének által.” Ez olyan szép szöveg, amire magyar, román, német, cigány, stb. nyelvű zeneszerzői versenyeket lehetne szervezni, és az erre a szövegre komponált muzsikákat a december elsejei ünnepségen lehetne előadni, vagy slam poetry versenyeket lehetne szervezni, és az lenne a feladat, hogy ki tud minél frappánsabban szöveget improvizálni erre az alapgondolatra, netán minden december 1-jén a kisebbségi vezetésű városok népviseletbe öltözött küldöttsége nagy csinnadrattával Gyulafehérvárra mehetne, és elvinné ezt a követelést az ott grasszáló magas rangú román politikusoknak, stb., stb. A román állam minden áron az itteni kisebbségek, és főleg a magyarok fejébe akarja verni ezt az egyesülésdit. Nagyon megérett már az idő arra, hogy az erdélyi magyarok ne csak elszenvedői legyenek ennek a nevetséges nacionalista propagandának, hanem kezdeményezőkké váljanak, és ne csak december 1-jén, de nap mint nap követeljék a román államtól annak az ígéretének a betartását, amelyet az ország legfontosabb önlegitimáló aktusában, a Gyulafehérvári Nyilatkozatban tett minden Romániába került nemzeti közösség számára. Amíg ezt az ígéretét nem teljesíti, addig Románia – az itt élő kisebbségek számára legalábbis – folyamatos legitimációs mulasztásban van, sőt, legitimációs válságban szenved.