Nem tudom, régebben hogy volt, de amióta én emlékszem rá, az Euróviziós Dalfesztivál egy olyan álzenei felhajtás, aminek kapcsán csak addig lehet dalokról beszélni, amíg az ember kiejti  a száján a rendezvény elnevezését, mert egyébként csak egy könnyűzenei giccsparádéval álcázott színjáték az egész, ami mindez idáig a népek közötti egyetértést, meg a jószomszédi viszonyt volt hivatva hirdetni.

De úgy látszik, a dalfesztivál ideológiai hátterének kialakításával megbízott emberek megelégelték azt, hogy csupán ezt a már kissé elcsépelt üzenetet közvetítsék, és elérkezettnek látták az időt arra, hogy új frontot nyissanak a mentalitások szintjén. Ezzel magyarázható, hogy néhány évvel ezelőtt egy nőből férfivé váló (vagy fordítva?) énekes(nő?) nyerte a versenyt, az idén pedig a nemi identitását tudatosan nem eldöntő Conchita Wurstot választották győztesnek.

Ő egy olyan kérdéskörben – a nemi identitás ügyében – vállal fel a széles nyilvánosság előtt tabudöngető szerepet, amelyben komoly ellentét mutatkozik az európai közgondolkodásban. Persze, ahhoz, hogy a dalfesztivál ráirányítsa a figyelmet erre a törésvonalra, szükség volt arra, hogy Conchita Wurst nyerjen, mert csak ez generálhatott egy tisztán kirjzolódó ellentétre épülő, nagyon széles körben kialakuló közvitát, amelyben aki örül a szakállas díva győzelmének, az nyitott, toleráns, elfogadó ember, aki meg nem örül ennek, vagy akár csak hidegen hagyja az ő sikere, az retrográd, konzervatív gondolkodású arc. És elég csak átfutni az eredmény kihirdetése után megjelenő véleménynyilvánítások özönét, hogy megállapítsuk: az előzetes várakozások beigazolódtak, mert bár dalokról szinte egyáltalán nem esik szó, de most legalább néhány napig egész Európa az imént felvázolt törésvonal mentén vitatkozik a nemi identitásról meg a másságról.

A posztmodern gondolkodásban az egyik alapfogalom és egyben az egyik legfőbb érték a másság, és ezzel ellentétes fogalom az identitás, ami amolyan ijesztő mumus a posztmodern világképben. Csakhogy ez az identitással meglehetősen önkényesen bánó alapállás azt a veszélyt hordozza magában, hogy a másság hangadói ugyanúgy elnyomhatják az identitás híveit, mint ahogy az etnikai, vallási, nyelvi, nemi, osztály-, meg egyéb identitásukat felvállalók érezhetnek késztetést mindenféle másság kirekesztésére. Ennek oka pedig az, hogy a másság ideológusai ugyanúgy megalkotják a maguk ellenségképét, mint ahogy az identitás fanatikusai szokták. Erre a rövid eszmefuttatásra nyújt igazolást a gyakorlatban az a kis malőr, ami szintén az idei koppenhágai dalfesztiválon esett meg. Történt ugyanis, hogy a közönség kifütyülte az orosz Tolmachevy Sisterst.

Nyilván nem a duó gyenge dalocskája ellen tiltakoztak eképpen, elvégre melyik dal nem volt gyenge, meg aztán ez ellentmondana a dalfesztiválon egyébként kínosan felügyelt elemi udvariassági szabályoknak, és a népek barátsága eszméjének. Tehát ebben a közegben a közönséget nem az ún. dal minősége, sem pedig a konkrét geopolitikai helyzet, hanem az identitás fogalmának félreértése, avagy annak tudatos félremagyarázása késztette hangos kritikára. Különben nem mosták volna össze a Tolmachevy Sisters két tagjának identitását valami mással, mondjuk tizennyolc orosz hadosztállyal, és meg tudták volna különböztetni a két ugrabugráló szöszit Vlagyimir Putyintól és Dmitrij Medvegyevtől. Mivel azonban az euróvíziós dalfesztivál nem a zenéről, hanem az ideológiai harcról szól, ezért vált a két orosz leányka a nemzetközi rendet fenyegető, egyébként meg retrográd Oroszország képviselőjévé, míg Conchita Wurst a nyitottság, a tolerancia és a haladó gondolkodás szimbóluma lett. Másképp fogalmazva a koppenhágai közönség megteremtette a maga ellenségképét, miközben alakot öltött a másság ideológiájának legújabb megtestesítője is, akit most már fel lehet mutatni a visszahúzó erők elleni harcban. És hogy Conchita Wurst személyében nem egy zenei nagyság, hanem egy ideológiailag-politikailag kiaknázható celeb született, igazolja az az aprócska tény is, hogy Remus Cernea, a romániai melegek jogaiért küzdő politikus máris meghívta őt, hogy vegyen részt a június 7-iki romániai melegfelvonuláson.

Egyszóval az 59. Eurovíziós Dalfesztivál eredményhirdetésével csupán egy bugyuta dalverseny zárult le, de az ideológiai kulturkampf valójában csak most kezdődik.