Csütörtökön a helyi adókról és illetékekről szóló közvitára mentem a váradi városházára, és ott találtam két RMDSZ-es helyi tanácsost, Ritli Csongort és Szabó Józsefet alias Alexet. Meg is kérdeztem tőlük, miről diskurálnak, netán a tervezett illetékekkel kapcsolatban van-e valami meglátásuk, amit esetleg megosztanának velem is? Ez a kérdés valahogy kevéssé izgatta őket, mert beszélgetésünknek talán a nyolcadik másodpercében Alex a romániai államfőválasztás második fordulójára terelte a szót, és azt taglalta, hogy az interneten hogyan lett tálalva ez az egész ügy.

Elhangzott néhány, a történet szempontjából nem fontos mondat, mígnem Alex az egyik –  talán épp a legutóbbi – blogbejegyzésemre hivatkozva azzal a kifejezéssel élt, hogy „feltöröltem a padlót” az RMDSZ-ben bízó fiatal generációval. Mitagadás, irritált kissé ez az interpretáció, mert (gyalázatosnak, aljasnak,  nem írom ezt, mert még megsértődik itt nekem) aggályosnak tartottam azt, hogy az RMDSZ legfelsőbb irányítói által hozott döntéseket taglaló kritikám ellen valaki úgy védekezzen, hogy mintegy élő pajzsként ráncigálja az RMDSZ-es bölények elé a nagypolitikába bele nem látó, a döntési folyamatokra semmilyen befolyással nem bíró, talán ha csak plakátragasztásra felhasznált ártatlan fiatalokat. Minden valószínűség szerint emiatt a tudatosnak vélt átértelmezés miatt ragadtattam el magam annyira, hogy valami olyasmit találtam mondani, miközben egyébként éppen Ritli Csongorra néztem (ez fontos körülmény!!), hogy meglehetősen nagy mellénnyel kezelitek az erdélyi magyarság véleményét. Mondtam is nekik azonnal, hogy a „ti” alatt az RMDSZ országos vezetését értem, és őket magukat csak akkor vonom be ebbe a személyes névmásba, ha felvállalják a szövetség országos vezetésének döntéseit. Hát, szó, ami szó, ők védelmezték is olyan vehemenciával az országos RMDSZ-t, mintha legalábbis valahol a hátuk mögött Kelemen Hunor vagy Verestóy Attila, netán Kiss Sándor hallgatózott volna.

Ez önmagában nem okozott semmiféle meglepetést, sőt, nem is érdemes elvárni mást egy pártkádertől, mint hogy elismételje mindazt, amit fentről a fejébe vertek, de amit ekkor Ritli Csongor produkált, az már erős volt egy kicsit. Ő ugyanis kikérte magának: hogy merem én azt mondani  –  miközben rá nézek! –, hogy nagy mellénnyel kezelik ők az erdélyi magyarság véleményét. Neki nem is lehet nagy mellénye, mert ő dolgozik, és ilyen sértő hangnemben nem beszélhetek vele, mert ha én az ő szemébe nézek, miközben azt mondom, hogy „ti”, mármint az RMDSZ nagy mellénnyel kezeli az erdélyi magyarság álláspontját, azt ő magára veszi. Innentől kezdve a barátságos hangvétellel indult csevej egy szürreális szószaporítássá változott, és folytatódott mindaddig, mígnem egy másik újságíró közbekérdezéseivel véget nem vetett neki. A történet ennyi, az én hozzáfűznivalóm pedig ez: