Hát bizony mindazok után, amit az elmúlt huszonöt évben a romániai politikai életet figyelve leszűrtem, joggal feltételeztem azt, hogy itt már minden megtörténhető megtörtént, és mostantól kezdve egyvalaminek a lehetőségét immár teljesen ki lehet zárni: azt, hogy valaha önérzeteskedő RMDSZ-es politikussal találkozok. Hiszen már eleve az „önérzetes politikus” kifejezés oximoronná vált nálunk, de ha még RMDSZ-es is az önérzeteskedő, mindazok után, amit a magyar érdekképviselet leművelt itt elmúlt negyedszázados története során, hát az már fantasztikusabb és elgondolkodtatóbb, mint az Interstellar.

Márpedig én találkoztam ilyen politikussal; csütörtök délután a nagyváradi városházán.

Ritli Csongornak hívják az illetőt, akit megsértettem azzal, hogy rá mertem nézni, miközben azt mondtam neki, meg politikustársának, Szabó Józsefnek az államfőválasztás kapcsán, hogy az RMDSZ nagy mellénnyel viszonyul az erdélyi magyarság véleményéhez. A fiatal városi tanácsos nagyon lereagálta ezt a véleménynyilvánításomat, mondván, hogy ő nem nagy mellénnyel, mert ő dolgozik, tehát kikéri magának, hogy én vele, róla így és ilyesmit. Az eset leírása bővebben itt, most az annak kapcsán felvillant gondolatokkal folytatnám.

 Már eleve nehéz volt felfognom azt, hogy ha valaki dolgozik, akkor miért nem kezelhet semmit sem nagy mellénnyel. Tulajdonképpen  mi is az elvárás? Lepődjek meg, netán essek hasra attól, hogy egy politikus arra vetemedik, hogy dolgozzon? Nem tudtam mire vélni ezt az elméncséget,  elvégre én is dolgozom (azért is voltam ott a városházán), és az embereknek mekkora sokadalma dolgozik még ebben a városban, meg szerte az országban, akiknek ráadásul az önérzetét valóban nap mint nap durván kikezdik a romániai közállapotok. Mennyi sértést, megalázást kell elszenvedniük a korrupció melegágyaként fungáló, de egyébként gyatrán működő közintézményektől, a száz sebből vérző, a betegeket fejőstehénnek tekintő egészségügyi rendszertől, az alamizsnának is csak jóindulattal nevezhető fizetéseket nekik odalökő munkáltatóktól, és nem utolsó sorban, sőt, talán legfőképpen az előbb felsoroltak miatt is nagyban felelős, inkompetens, gátlástalan politikai elittől. Úgyhogy Ritli Csongornak lenne hasznosabb dolga is az önérzeteskedésnél, mondjuk tevékenykedhetne annak érdekében, hogy az emberek ne érezzék azt, hogy önérzetükben úton útfélen meg vannak alázva. És ha ő maga úgy érzi, hogy tett vagy tesz valamit a közösség érdekében, akkor szintén nem hiteles a kritika miatti mimózáskodás, egyrészt mert tisztában kell lennie azzal, hogy közéleti személyként amúgy is több kritika éri az ő munkáját, mint a  másokét, másrészt pedig a tettek, nem pedig a szenvelgés igazolják azt, ha egy közéleti személy nem saját dicsőségének öregbítése végett, hanem a köz érdekében végzi azt a munkát, amiért a közösség fizeti őt. Ezzel szemben a sértődős, kikérem magamnak hozzáállás éppen hogy arról árulkodik, hogy az illető közéleti személy igencsak nagy mellényt szabott magának, függetlenül attól, hogy dolgozik-e, vagy csak a lábát lógatja.

 A nagyreményű politikus önérzeteskedése azért is tűnt ép ésszel felfoghatatlannak, mert még csak nem is az ő városi tanácsosi munkáját bíráltam, hanem az országos RMDSZ-ét, és azt is csak úgy ímmel-ámmal, egy meglehetősen suta megfogalmazással. Ha ő annyira önérzetes, hogy még a pártját ért ilyen enyhe fricskától is szívdobogást kap, akkor bizony rossz szakmát, és rossz pártot választott magának, mert az RMDSZ az elmúlt hosszú évek során számtalan olyan dolgot művelt, és műveltetett magával, amitől a jóérzéssel párosuló önérzetes emberek már túlságosan sokszor voltak kénytelenek kiüríteni a gyomrukat. Ha már finnyáskodik Ritli Csongor, és városi tanácsosként is személyes sértésnek veszi az országos RMDSZ-t érintő kritikákat, akkor ezúton javaslom neki, hogy inkább amiatt húzza a száját, hogy az RMDSZ egy olyan pártot támogat, illetve egy olyan kormányban csücsül még mindig, amelyik tudatosan akadályozott román állampolgárokat abban, hogy éljenek legeslegalapvetőbb demokratikus jogukkal, a szavazás jogával. Pusztán csak ezt az egyetlen egy szempontot figyelembe véve ki lehet jelenteni, Ritli Csongor legnagyobb szomorúságára, hogy az RMDSZ nem csak az erdélyi magyarok véleményét kezeli nagy mellénnyel, hanem a legalapvetőbb demokratikus elveket és értékeket is.

 Sajnos Ritli Csongor nem figyelt oda legnagyobb főnökének, Victor Pontanak a szavaira, aki az elvesztett államfőválasztás után azt mondta mindazoknak, akik az ő szekerét tolták: „most mindannyiunknak hallgatni kell egy ideig!” Ahelyett, hogy a miniszterelnök meglepően pontos helyzetértékelését fontolóra vette volna, főhősünk eljátszotta az önérzetes politikus nagyjelenetét Ponta kkor, amikor ezt a szerepet egy RMDSZ-es politikus a lehető legkevésbé alakíthatja hitelesen: egy a magyar érdekképviselet asszisztálása mellett elcsalni próbált államfőválasztás után. És tulajdonképpen ez az, amiért ekkora feneket kerítettem ennek a lényegében banális sztorinak: Ritli Csongor reakciója sokat elárul annyi más ritlicsongorról, az erdélyi magyar politikai életben helyzetbe hozott fiatal generáció tagjainak arroganciájáról, a feljebbvalók iránti agresszív lojalitásáról, fanatizmusáról és túlméretezett egójáról. A politikai főhatalom védőszárnyai alól kikandikáló eme ifjú titánok azt gondolják magukról, hogy pusztán azért, mert politikus létükre munkára vetemedtek, már el kell alélni tőlük, és ha már apuka, anyuka, vagy a párt betolta őket valamilyen közfunkcióba, akkor máris istenként kell rájuk tekinteni, és mindebből kifolyólag még ők vannak felháborodva akkor is, amikor pedig lapítaniuk kellene. Hát nem, ezek az idők elmúltak, vagy legalábbis egyre többen tesznek annak érdekében, hogy a munka ugyanolyan alázatot és kitartást követeljen a politikusoktól is, mint mindenki mástól, és hogy megtanuljanak végre az érdekképviselők is szembenézni saját hibáikkal, felelősségükkel, ostobaságaikkal.

 Ez az abszurd közjáték nekem azt jelzi, hogy a politikai kultúra tekintetében egy tapodtat sem haladtunk előre negyed évszázad alatt. A fiatal generáció politikusai is érinthetetlennek gondolják magukat, csakúgy mint azok, akiktől a szakmát ellesték; elődeikhez hasonlóan ők sem tanulták meg a kritikát annak venni, ami: kritikának. Ehelyett mindenfajta szembesítést saját vagy pártjuk tetteivel és döntéseivel személyes sértésnek, a Párt, a Haza, a Nép, a Kormány elleni támadásnak vélnek; egójuk, vagy, hogy stílusos legyek, mellényük nagyobb realitásérzéküknél, és a hatalom körein kívül esők véleményére való odafigyelés készségénél.