Egyre közelebb van június 5-e, a helyhatósági választások időpontja, a Bihar megyei pártok többsége máris megnevezte legfontosabb embereit, azaz nagyváradi polgármester-jelöltjeit és megyei tanácsosi listájuk vezetőit, akiket egyfajta megyei tanácselnök-jelöltnek lehet tekintetni azok után, hogy eltörölték a tanácselnökök közvetlen megválasztásának a rendszerét.

Nyilvánvaló, hogy Biharban a fő esélyes a Bolojan-Malan duó, nagyon sok szempontból. Legelsősorban azért, mert a Bolojan adminisztráció politikai szempontból tökéletesen időzítette az Uniós projektek befejezését. Tulajdonképpen kritikával kell illetni azt, hogy Nagyvárad összes jelentős uniós projektje az utolsó, sőt, az utolsó utáni pillanatban, vagyis 2016-ban fejeződik be, három évvel a 2007-2013-as költségvetési ciklus lezárulta után. Csakhogy a választási kampányban még friss élményként lehet majd eladni a választópolgároknak a felújított Szent László teret, az új, gázturbinás hőerőművet, a gyorsforgalmi utat, az akvaparkot, a felújított Kálvária dombot, a körgyűrűn lévő felüljárókat, és még annyi minden mást. Egy ilyen portfólió felmutatása után nehéz lesz bárkinek is tétlenséggel vádolni Nagyvárad polgármesterét, aki a róla kialakult pozitív képet ezúttal Mircea Malanra is igyekszik majd rávetíteni, kérdés, hogy mennyire eredményesen. Mindenesetre az ellenjelöltek részéről ostobaság lenne, ha magukat a Bolojan-féle megvalósításokat kezdenék el támadni, ezért feltehetőleg a megvalósítások hogyanjára fektetik majd a hangsúlyt, és azt fogják tematizálni, hogy mennyi pénztől esett el a város a sok határidő után befejezett uniós projekt miatt.

Ilie Bolojan
Mindazonáltal Bolojan szerint egy ilyenfajta ellenkampány nem jelent komoly veszélyt, mert olyan magabiztos, hogy a jól megalapozott kampánycsomagját megtetézte egy kiszámíthatatlansága miatt kockázatos lépéssel, amikor meghirdette a Várad-Szentmárton egyesítésére vonatkozó referendum megismétlését, méghozzá a helyhatósági választások napján. Abban bízik, hogy az emberek ezúttal elfogadják majd az ő elképzelését, és úgy tűnik, hogy az meg sem fordul a fejében, hogy a választópolgárokat esetleg erősen irritálja majd a demokráciának ez a furcsa értelmezési módja, amikor a városvezető gyakorlatilag rákényszeríti akaratát a választópolgárokra. Kiélezettebb verseny esetén egyetlen párt sem kockáztatná meg azt, hogy egy referendum nem eléggé precízen felmért hatásai nyomán esetleg elveszítse a polgármesteri tisztséget, de Bolojan érzékeli, hogy nincs esélyes kihívója az idén. A Szociáldemokrata Párt (PSD) Nagyváradon sosem volt erős, négy éve is csak a liberálisoknak köszönhetően erősödött meg a városban, az idén pedig alig valószínű, hogy olyan jelöltet tudna állítani, aki akár csak meg is közelítse Bolojant. A PSD-nek ráadásul nincs is mivel kampányolnia, mert se karizmatikus jelöltje, de megvalósításai sincsenek, úgyhogy félő, hogy a magyar kártya fog előkerülni a tarsolyából, amivel még mindig elég sok románt lehet a szavazóurnákhoz ugrasztani.

Itt van aztán az RMDSZ, amelyik relatíve új arcokat hoz be a köztudatba, de olyanokat, akik azért nem veszélyeztetik a jelenlegi helyi hatalmasságok pozícióit. Bár a román média arról cikkezett a közelmúltban, hogy belső hatalmi harc folyik Kiss Sándor és Szabó Ödön között, úgyhogy az még nyitott kérdés, hogy kié lesz a vezető pozíció a bihari RMDSZ-en belül. Midenesetre Kiss és Szabó elég ügyesen rendezik maguk között ezt a dolgot abból a szempontból, hogy a külvilág felé szinte semmi sem látszik, és például a megyei tanácsosi listát és a váradi polgármester-jelöltséget is olyan személyekre bízta a párt, akik már meglehetősen régóta benne vannak a politikában, a vezetők kipróbált emberei, ugyanakkor egyfajta újdonságként lehet érzékelni a felléptetésüket, legalábbis a Kiss-Szabó-Biró triászhoz képest. A kérdés az, hogy a két RMDSZ-es jelölt  milyen elképzeléssel fog neki ennek a kampánynak: mennyire gondolják komolyan az integráló szerepet, illetve mennyire akarnak konfrontatívak lenni azokkal a magyarokkal szemben, akik nem lelkesednek a szövetségért, illetve hogyan szólítják meg azokat, akik számára immár teljesen közömbössé vált a politika. És az is nagy kérdés, hogy milyen kihatással lesz Huszárra és Pásztorra a már említett belső politikai harc: engedni fogják-e, hogy vigyék a kampányukat úgy, ahogy azt kigondolták, vagy Kiss és Szabó mindenáron a lojalitásukról akarják majd biztosítani magukat, olyan helyzetekbe kényszerítve a tandemet, amiből csak imázs-, vagy szavazatveszteség árán tudnak majd kikecmeregni.

Huszár István
Huszár István imázsát egyébként még fel kell építeni. Az jó, hogy megszólalásaiban spontánnak tűnik, csakhogy ez a spontaneitás sokszor meglehetősen zavaros beszédekbe fut ki, sokkal hasznosabb lenne tehát, ha a spontaneitás látszatát fenntartó, viszont nagyon is jól átgondolt és világosan megfogalmazott üzeneteket közvetítene. Emellett Huszár meglehetősen tájba simuló politikus képzetét kelti, ami most még egyszerre az erőssége és a gyengesége is. Erőssége, mert ő más politikusoknál hitelesebben képviselheti azt az álláspontot, hogy békíteni, integrálni, összehangolni akarja a különböző érdekeket, ugyanakkor sokak szemében nem elég markáns személyiség, túl gyengének tűnik ahhoz, hogy a magyarság érdekeit hatékonyan képviselje az önkormányzatban. Sokan érezhetik azt, hogy Huszár lehetne valamivel konfrontatívabb is, persze nem a Szabó Ödön stílusú agresszív közszereplői megnyilvánulásokra kell gondolni, de mindesetre markánsabb, határozottabb hangvételt várnak tőle.

                                                MIrcea Malan
Bár az szinte borítékolható, hogy Bolojan megnyeri a választásokat, viszont az sem mindegy, hogy a többi jelölt mennyi szavazatot szerez meg, hiszen a legnagyobb legitimációs erőt mégiscsak a megszerzett szavazatok száma biztosítja. Ebben a vonatkozásban Huszár Istvánnak és a Pásztor Sándor nevével fémjelzet megyei tanácsosi RMDSZ listának is nagy esélye van, hogy a következő négy évben beleszólásuk legyen a város és a megye dolgaiba. Különösen a megyében látok nagyobb esélyt, hiszen a fő favoritnak számító Nemzeti Liberális Párt megyei húzóembere, Mircea Malan egyáltalán nem volt meggyőző az elmúlt négy évben Nagyvárad alpolgármestereként. Gyakorlatilag egyetlen nagy projekt köthető egyértelműen az ő nevéhez, ami ráadásul nem más, mint a gyanús körülmények között megvalósított, nagyon is megosztóra sikeredett Szent László tér felújítása. Ezzel szemben Pásztor Sándor vízügyi államtitkárként több olyan projektet valósított meg a váradi önkormányzattal, ami még pozitív emlékként élhet az emberek emlékezetében, és a Vízügyi Igazgatóság vezetőjeként is szakértelmét bizonyította. Huszár és Pásztor pozitív megítélésének kedvez az is, hogy eddig nem bonyolódtak bele politikai bokszmeccsekbe. Huszár és Pásztor szemszögéből több szempontból is kulcskérdés, hogy mennyire engedik majd magukat belerángatni a durva kampányolásba, mind a magyar, mind pedig a román ellenfelek irányába. Ha ők is elkezdik az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) anyázását, akkor lekopik róluk az az imázs, amit eddig tudatosan vagy ösztönszerűen felépítettek maguknak, és amelyben eddig a politikai konfrontáció kisebb szerepet kapott, ehelyett inkább az összebékítésre való hajlam jellemezte őket. A román pártok felé pedig szintén óvatosnak kell lenni a kampányban. Különösen Huszár Istvánnak kell tisztában lennie azzal, hogy vajmi kevés esélye van győzni Bolojan ellen a választáson, éppen ezért már most meg kell határoznia azt, hogy milyen céljai vannak a választások utáni időszakban. Ha szerepet akar vállalni június után is a városvezetésben, ahhoz egyrészt tisztes helytállásra van szükség, másrészt pedig arra, hogy a kampányban ne haragítsa túlságosan magára Ilie Bolojant, viszont annyira mégiscsak rombolnia kell ellenlábasának az imázsát, hogy ő, de legalábbis a pártja ne nyerje túl magát az önkormányzati választásokon, és ezáltal Huszár minél nagyobb helyet szorítson az RMDSZ-nek a helyi tanácsban. Nagyon keskeny úton kell tehát lavírozzon Huszár az elkövetkező hónapokban. Ráadásul most beütött ismét a Várad és Szentmárton fúziójára vonatkozó referendum, ebben a kérdésben éles ellentét van a polgármester akarata és a helyi magyarság érdekei között, akiket ugyebár Huszár képviselni akar. Így tehát minél vehemensebben fogja Huszár ellenezni a fúziót, annál inkább távolodni fog Bolojanéktól, akik a választások után könnyen ismét rátalálhatnak a PSD-re, amelyik máris jelezte, hogy ezúttal már támogatni fogja a fúzióról szóló referendumot. Nyilván a PSD-t többek között az a szándék vezérli ebben a pálfordulásban, hogy visszakerüljön a városvezetésbe, ami feltehetőleg csak az RMDSZ kiszorításával együtt lesz elképzelhető.Zatykó Gyula
Időközben az EMNP is megnevezte fő jelöltjeit Csomortányi István és Zatykó Gyula személyében. Az ő esetükben sokkal egyszerűbb a képlet: ők egy lépést sem tehetnek, még lélegzetet sem vehetnek, ha arról előzőleg nem kaptak engedélyt Tőkés Lászlótól, így gyakorlatilag az EMNP-ben az a kérdés, hogy mit akar Tőkés László. De bármit is akar az egykori hős, itt és most az EMNP maximális célkitűzése az lehet, hogy bejusson a váradi- és más települések helyi tanácsába és a megyei közgyűlésbe, ami már nagyon szép eredménynek számítana a részéről. Ehhez jó adag szerencse mellett egy intelligens kampánnyal meg is van az esély, ez utóbbi viszont csak akkor valósulhat meg, ha a kampány időszakában Tőkés László a lehető legtávolabb tartózkodik Bihar megyétől, és így a lehető legkevesebb konfrontációra ösztönző parancsát kell majd teljesíteniük a jelölteknek. Ha ez meglesz, még mindig ott leselkedik majd rájuk folyamatosan a veszély a másik oldalról Szabó Ödön és strómanjai provokációinak formájában, és ha belebonyolódnak a közhangulat-mérgezésbe, ugyanúgy járhatnak, mint ahogy Huszárék is, ha belemásznak a kampánymocsokba. A néppártiakat annál is inkább fenyegeti ez a veszély, mert Csomortányi István a maga során nem megy a szomszédba egy kis személyeskedésért és uszításért. Mivel az EMNP-RMDSZ egyezség nem jött össze – noha korábban Kiss Sándor fogadkozott etekintetben – ezért a néppárt meg kell mutassa azt, hogy valóban képes lesz szólni azokhoz a Bihar megyei magyarokhoz, akiknek az elmúlt években elegük lett a politikából, és kiábrándultságuk odáig fajult, hogy immár szavazni sem mennek el. Nagy és nehéz feladat ezeket az embereket hatékonyan megszólítani, és hogy ez sikerül-e nekik, az nagymértékben függhet attól, hogy mennyire lesz mocskolódó a kampány. Ha olyan lesz, mint amit már most is megtapasztalhatunk a helyi magyar sajtóban, tehát a személyeskedésig menő otromba támadásokat értenek majd alatta, akkor a helyhatósági választások eredménye a helyi magyar érdekképviselet szempontjából sokkal kedvezőtlenebb lesz, mint amekkora sikerre számítanak azok, akik a durva kampányban hisznek, és azt alkalmazzák.