Ezt is megértük: régen a fülünknél fogva vittek az igazgatóhoz, ha kártyázáson fogtak az iskola területén, ma pedig már az iskola vezetősége osztogatja a magyar kártyát az osztályokban. Az oktatási reform eme igen haladó szellemű fajtáját a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskolában ültették gyakorlatba, sőt, nem is elégedtek meg pusztán ennyivel, hiszen olyan paklikat terjesztettek, amelyeknek a hátlapjai egy polgármesterjelöltet reklámoznak. Erre a huszáros merészségű cselekedetre azért szánták el magukat, mondja maga az igazgatónő, mert a gyerekeket valamivel le kell kötni a szünetekben.

Az egy cseppet sem rossz ötlet, hogy kártyával igyekeznek lekötni a gyerekek energiáit, hiszen manapság már óriási a választék, és akadnak szép számban olyan jó, a gyerekek kreativitását, kombinatív készségét fejlesztő kártyák is – dixit –, amivel érdemes játszani, és nem is csak a szünetekben, de akár egy-egy értelmetlen vagy fölösleges tantárgy, netán egy bárgyú tanár órája helyett is. Csakhogy a magyar kártyáról ezt nem lehet ilyen határozottan állítani, mert bár szép kivitelezésű is, magyar is, tehát a miénk is, de mégiscsak egy szerencsejáték, így annak pedagógiai célzatú alkalmazása már önmagában véve is erősen vitatható, az pedig már az abszurd hatványa, hogy a gyerekek energiáinak a lekötésére olyan kártyát használnak, amelyek alattomos módon politikai kampányüzenetekkel bombázzák őket!

 Tudomásom szerint az iskolákba tilos bármilyen formában bármiféle pártpolitikát bevinni, bár igaz, amennyi oktatási reformot levezényeltek már ebben az országban az elmúlt negyed században, az is meglehet, hogy én maradtam le a legújabb fejleményekről, és mostmár nemcsak az iskolaigazgatókat nevezik ki politikai alapon, de a jegyeket is a szülők pártpreferenciája alapján adják a tanulóknak. Én csak reménykedni tudok abban, hogy itt azért még nem tartunk, és továbbra is elvárható, hogy mint minden épeszű ember, úgy a gyerekeket nevelő tanárok számára is nyilvánvaló legyen az, hogy egy olyan kártyapakli, amelynek minden egyes lapja egy politikust, egy pártot reklámoz, az kampánycélra, nem pedig gyermekek energiájának lekötésére szolgál, ennélfogva soha semmilyen körülmények között semmi keresnivalója nincs az iskolában.

Egy kampány egyébként maga a nagybetűs Manipuláció, a kampányanyagok pedig a manipuláció tárgyi leképeződései, felvetődik tehát a kérdés, hogy lehet-e, szabad-e a gyerekeket pártpolitikai vagy bármiféle közönséges érdek vezérelte manipulációnak kitenni, méghozzá az iskolában, az intézmény vezetőségének a hozzájárulásával? Elvégre miért járatják a szülők a gyerekeiket iskolába: azért hogy ott pártkáderrá, netán szerencsejátékossá formálódjanak, vagy azért, hogy gondolkodó, értelmes, tehát nehezen manipulálható embereket neveljenek belőlük, akik aztán felnőttkorukban könnyebben eligazodhassanak az élet, így a politika dolgaiban is? Az előbbi, vagy az utóbbi célt szolgálja az, ha a fiatalok krucsáznak az iskolában, játék közben pedig öntudatlanul elméjükbe ivódik egy pártlogó és egy kampányszlogen? A fenti kérdések költőiek mindazok számára, akik úgy gondolják, hogy az iskolában a manipuláció elleni védekezésre kell megtanítani a gyerekeket, nem pedig manipulációnak kitenni őket.

A forradalom eufóriájának egyik első gesztusa volt, hogy eltüntették az egy gyűlölt portréban rögzített politikát a tankönyvekből és az osztálytermekből, mert akkor, a diktatúrából szabadulva még mindenki rendelkezett azzal a tudással, hogy egy politikai rendszer akkor a legkegyetlenebb, amikor már a gyermekeket sem kíméli. Elfeledkeztünk erről a tudásról, ha engedjük, hogy a politika most kártyalapok hátoldalán kampányszlogenként surranjon vissza a tantermekbe, ha engedjük, hogy a politika ne csak a felnőttek, de a gyerekek gyomrára, nyakára, lelkére is rátelepedjen ismét. El kell gondolkoznunk azon, hogy milyen társadalmat kívánunk felépíteni gyermekeink számára, szem előtt tartva azt, hogy a jövő társadalmának építése pont az iskolákban zajlik. Sokmindenről igen, de erről egyetlen oktatási rendszer sem mondott még le. Ha visszaengedjük a politikát az iskolába, akkor nem közös értékeken alapuló társadalmat, hanem szekértáborokat, még rosszabb esetben újabb diktatúrát építünk fel.