Magyarvilágban majdhogynem szociológiai axióma, hogy az igazán nagy írók jelentőségéről az irodalomban kevésbé jártas emberek is könnyen meggyőződhetnek legkésőbb az író halálakor, akkor ugyanis fellángol a közvélemény, heves viták bontakoznak ki, az egyik magyar rész magasztal, a másik magyar rész köpköd és fröcsög.

Erre lehetett számítani Esterházy Péter elhunytakor is, persze nem azért, mert a legcsekélyebb mértékben is Esterházy munkásságának művészi értéke lenne a vita tárgya (még ha ez is a látszat), hanem azért, mert nagyon sokak számára az irodalom nem irodalom, hanem az ideológiai harc eszköze, ilyenformán pedig Esterházy sem pusztán egy író ezeknek a sokaknak a szemében, hanem egy ideológia valós, vagy ráfogott képviselője. (A magyar emlős. Egy magyar nem csinál nyarat. A magyar a sötét, ahová Európa ugrik.)

Az Esterházyt még halálában is gyalázók tucat számra, százszámra osztották meg a közösségi hálókon a Hogyan gondozd a magyarodat című írását, ez volt a legelső, egyben perdöntőnek szánt érvük arra, hogy Esterházy Péter haza-, és nemzetáruló, magyargyalázó, tehetségtelen, erkölcstelen senkiházi, és persze zsidó volt. (Tanácsosabb fajtiszta magyart beszerezni, mint valami bizonytalan származású magyart.) Az erre a felütésre kibontakozó véleménnyílvánítások során a következő és egyben utolsó érv pedig az volt, hogy az egyik kijelentette, hogy egyébként egy sort sem olvasott Esterházytól, a másik ennél cizelláltabban kifejezve magát elárulta, hogy a Termelési regényt hagyta abba az első oldal után, a harmadik számára a Harmonia caelestis volt érthetelen, a negyedik a Bevezetés a szépirodalomba címűt tartotta olvashatatlannak stb. stb.  (A magyart következetesen dicsérjük vagy dorgáljuk! Lágy, barátságos hang: jól van, jó magyar, illetve keményen, határozottan: pfuj, magyar, helyedre!)

Az is feltűnő, hogy a Hogyan gondozd a magyarodat című írását valahogy mindegyik szittya megértette, pedig az a szöveg egy cseppet sem érhetőbb, vagy érthetetlenebb  – ahogy vesszük – mint bármelyik másik Esterházy mű. Így hát  semmilyen garancia nincs arra, hogy azok, akik folyton folyvást megosztják a Hogyan gondozd a magyarodat című írást Esterházy nemzetgyalázását bizonyítandó, meg is értették azt, amit megosztottak, hiszen akkor a többi Esterházy alkotást sem tartanák érthetetlennek, olvashatatlannak, felfoghatatlannak. Gyanítom, hogy ezek a magukat méltóságukban sértve érzett magyarok gyerekes naivitásukban (Ami a pelenkázást illeti, legjobb a magyart minden étkezés előtt tisztába tenni. Szoptatás 3 óránként.) szó szerint leképezték elméjükben a leírt mondatokat, de fel nem fogták az inkriminált szöveg egészének jelentését, jelentésárnyalatait, iróniáját, annak ellenére, hogy magyar szavakból összeállított magyar mondatok vannak benne. A megosztók ezzel a megosztással nem az írót, hanem magukat leplezték le: nyíltan, pőrén, gátlástalanul  megmutatták, hogy kik is ők valójában, mindenki számára láthatóvá, szinte kézzelfogható valóssággá tették azt, hogy kikről szól a Hogyan gondozd a magyarodat. Az önérzetükben sértett szittyák nem veszik észre, hogy elvakultásgukban a magyarok értékesebb felét tagadják meg, üldözik el, ezzel maguk és az egész magyarság (ön)sorsrontóivá válnak. (A Kárpát-medence huzatos… (magyarul: húzzon el innen minden magyar)).

Az Esterházy Péter műveket elolvasni képtelen, de őt gyalázni képes magyarok beleestek az ő irodalmi csapdájába, amit egyébként nem is biztos, hogy annak szánt. De lehet, hogy de. Ez is, meg az Esterházy Péter halálát övező rágalom kampány is csak azt jelzi, hogy az ő munkásságának irodalmi, művészi értéke kikezdhetetlen, zseniális, győztes és magyar. (A rágalmaktól magyarod minősége alig változik, az esetleges vizeletfoltokkal ne törődj, bazmeg.).

 Az irodalom nem mindig a levegőbe beszél. A jó irodalom sosem beszél a levegőbe. (Levegőt minden magyar igényel, de nem huzat formájában.)