Turista Váradra jönni, megnézni Laika építészet

És még mondja valaki, hogy a közösségi oldalak haszontalanok! Tegnapelőtt a váradi magyarok bombázni kezdték a fészbukot azzal, hogy a váradi önkormányzat által európai pénzből, turistacsalogatás végett létrehozott városreklámozó honlap magyar nyelvű változata hemzseg a nyelvtani és tárgyi hibáktól, na meg a nettó baromságoktól (pl. Arhitectura laica – Laika építészet menüpont), és másnapra el is […]

Nagyvárad a bűnösök városa

Ha Nagyvárad polgármesterét Istennek képzelnénk, mint ahogy ezt teszi ő maga, akkor nyugodtan gondolhatnánk azt is, hogy Szodoma és Gomora lakói a Sebes-Körös partjára költöztek, hiszen annyi bűnöst csak Ilie Bolojan képes találni itt, ahány elkárhozott lelket az Úr talált ott, és míg az Isten tűzesővel, addig Nagyvárad polgármestere szabályzatokba foglalt pörölycsapásokkal ítélkezik a bűnös […]

Védhatalmi státuszt politika ellen

Gabriela Vrânceanu Firea, Mircea Geoană, Ecaterina Andronescu. Mi a közös bennük? Az, hogy mindahányan a Párt hithű katonái, akik abban szereztek maguknak érdemeket, hogy híven teljesítették az utasításokat, amit aztán a Párt (többek között) magas állami kitüntetéssel hálált meg nekik. Újabban az is összeköti ezeket az embereket, hogy ők lettek hivatottak dönteni arról, hogy visszavonják […]

Ki csinál nekünk autonómiát?

Örüljünk annak, hogy sikerült a Székelyek menetét úgy megszervezni, hogy azon részt vett az összes romániai magyar politikai érdekképviselet, és a magyarországi pártok túlnyomó többsége is támogatásáról biztosította az erdélyi magyarokat az autonómia kérdésében. Ez az esemény, bár nem valószínű, hogy lesz bármiféle gyakorlati hozadéka, arra mindenképpen jó volt, hogy megmutatta: létezik legalább egy olyan […]

Amilyen a múlt, olyan a jövőkép

A román történészek a tökélyig fejlesztették azt a módszert, amellyel fából vaskarikát, azaz a magyar történelemből román történelmet tudnak fabrikálni. Ha van még valaki, aki kételkedik ebben, az elmulasztott ellátogatni a nagyváradi önkormányzat által szervezett kétnapos történelemtudományi szimpóziumára, amelyet Nagyvárad kilencszáz éves múltja apropóján szerveztek meg, túlnyomórészt román történészek részvételével.

Az uszítóknak semmi sem jöhet jobban, mint az uszítás

Mivel jövőre lejár államfői mandátuma, és új feladat után kell néznie, ezért további politikai karrierjének kimenetele szempontjából Traian Băsescu államfő számára terhessé válhatott az, hogy a romániai közvéleményben úgy van elkönyvelve, mint Orbán Viktor és Tőkés László nagy barátja. Feltehetőleg ezért is kezdett magyarellenes offenzívába az elmúlt időszakban.

Regisztráljak, ne regisztráljak?

Amióta megjelent a hír, hogy megkezdődött a határon túli magyarok regisztrációja a magyarországi választási listákra, egy csomó reakció jelent meg ezzel kapcsolatban a médiában, és főként a közösségi oldalakon. A számtalan vélemény azonban mintha csak egyetlen kérdésre keresné a választ: regisztráljak, vagy ne regisztráljak? Pedig én ezt megelőzőleg azt gondoltam, hogy a határon túli magyarok […]

A tanítvány túlszárnyalta a mestert

Hát, így kívánta a sors (vagy Szent László?), hogy utóbbi napjaimat Szabó Ödönnel való polemizálással töltsem, pedig nagyreményű politikusunk maga volt az, aki a Szent László Napok levédetése körüli botrány kapcsán kiadott közleményében leszögezte, hogy hétpontos álláspontjának a közreadásával a maga részéről minden vitát lezártnak tekint. De politikusról lévén szó, nem várható el tőle, hogy […]