A kultúra nem olyan mint egy vállfán fityegő ruhadarab, amit meghatározott alkalmakkor magunkra aggatunk. Az igazi kultúrának tétje, emellett kontextusa, konnotációja van. Ha játék is, nem játszadozás. Ha valaki nem érzi, nem érti, csak használja a kultúrát, olyan otromba baklövést követ el, mint az a szülő és/vagy tanár, aki a múlt szombaton a nagyváradi Ady […]
A romániai tüntetéssorozatot egyre többen és egyre több vonatkozásban hasonlítják az 1989-es eseményekhez, de ez a hasonlóság természetesen nem abból fakad, hogy az országban most valóban forradalom zajlik, ugyanis az akkori és a mostani eseménysor tétje és célkitűzései is egészen mások.
Úgy tűnik, megbukott az ortodox egyház arra irányuló lépéssorozata, hogy megszerezze magának a nagyváradi Aluminei utcai iskolaépületet a hozzá tartozó elemi és általános iskolai osztályokkal együtt. A trükk átlátszó volt:
Egyre többen, és egyre gyakrabban követelik a múltunkat, tetteinket, hőseinket. A szlovákok például újabban azt akarják kisütni Liszt Ferencről, hogy ő tulajdonképpen szlovák volt. De a helyi közösségek történetének vonatkozásában is vannak, akik az igaztól eltérően ábrázolnák a mi múltunkat.
Induljunk ki abból az alapinformációból, hogy 2002-ben Románia lakossága 21.680.974 személy volt, 2012-ben pedig a népszámlálás hivatalos lezárásáig 19.599.506 embert sikerült összeszámolni. A mostani népszámlási folyamat alatt tapasztalt baklövéseket, szervezetlenséget, fejetlenséget és felelőtlenséget figyelembe véve nyugodtan kijelenthetjük, hogy többtízezres, ha nem százezres nagyságrenddel nagyobb a valós lakosságszám.
Megvannak a romániai népszámlálás első végeredményei. Összehasonlítva a mostani lakosságszámot a 2002-es népességszámmal, kitűnik a fogyás szinte megdöbbentő mértéke. Itt az önmagáért beszélő adatsor, kezdve a magyar érdekeltségű megyékkel.
Bombahír innen: népszavazáson döntenek majd Székelyföld sorsáról. Erről szavazott meg határozatot a Kovászna megyei tanács október 31-iki ülésén. És még mondja valaki, hogy nincs haszna a politikai versenynek! Húsz évig, amíg biztos volt az RMDSZ jelenléte a parlamentben, az autonómia csak a kampányokban jelent meg jól hasznosítható szlogenként, de most, hogy a szövetség bejutása amúgy is […]
Műkincsnek is nehéz lenni abban az országban, ahol a politikum etnikai alapon tesz különbséget az egyházak között. Én legalábbis ezt a következtetést vontam le a Bihar Megyei Tanács október 28-iki ülése után, amelyen a megye választottjai egy órán át vitatkoztak arról, hogy megkössenek-e egy olyan bérleti szerződést, amelyet a jogállamokra jellemző logika szerint meg kellett […]
Most nem én fogok papolni, és nem is Julien Benda, aki Az írástudók árulása címmel írt egy könyvet, hanem Babits Mihály, aki ugyanilyen címmel írt maga is egy esszét, reflektálva Benda könyvére. A babitsi gondolatok megdöbbentő aktualitása késztet arra, hogy szemezgessek a szövegéből.
Akárhányszor Budapesten jártam, amikor csak tehettem, elmentem az országház közelében felállított József Attila szoborhoz. Leültem mellé a „rakpartra”, és együtt hallgattam Attilával a Duna fecsegését. Ez a néhány perces hallgatás olyan volt nekem, mint egy hívő embernek lehet egy áhitatos önmagába vonulás valamelyik csendes templomban.