Nagyvárad polgármestere újabban kínos baklövéseket követ el: néhány hete a sovén veteránoknak kedvező utcanév-változtatási döntésével sértette meg a helyi magyar közösséget, meg a jóérzésű románokat, a Moszkva klub harminc napos bezárásával pedig a fiatal, és a nem is annyira fiatal váradi értelmiségi réteget szomorította el. Ilie Bolojan most is, mint a sovén veteránok esetében, egyes polgárok panaszaira hivatkozott, amikor döntését meghozta. És bár igaz, hogy egyetlen ember jogos követelését sem ildomos figyelmen kívül hagyni, ugyanakkor bölcs dolog lenne minden releváns információ birtokában, mindenki számára kedvezően dönteni. Tudniillik ha a város polgármestere tisztában lenne azzal, hogy a Moszkva Nagyvárad egyik kulturális központja, ahol a hely működtetői mellett számos más intézmény is igényes és változatos kulturális és művészeti eseményeket szervez, akkor talán nem úgy járt volna el, ahogy az rá egyébként a legjellemzőbb.

Az elmúlt években a Moszkvában annyi, és olyan kiváló minőségű, emlékezetes kulturális események zajlottak le, amilyenekhez Várad kulturális igényekkel rendelkező fiatal értelmiségi rétegének az önkormányzat jóvoltából jó ideje nincs szerencséje. Ez persze nem azért van, mert a város nem rendelkezik a Moszkva kávézónál sokkal több pénzzel és összehasonlíthatatlanul fejlettebb infrastrukturális hálózattal, hanem mert a város profiljába főként a vattacukros, vidámparkos, vásárfiás ingyendzsemborik, meg a száz éve lecsengett sztárok haknijai tartoznak. Persze ez is kielégít egyfajta (tömeg)igényt, és világos számunkra az is, hogy az ekképpen boldogított plebsz hálából megajándékozza szavazataival a város éppen regnáló urait, de annyit azért mégis elvárnánk, hogy ha az önkormányzat vezetőinek nincs megfelelő tudásuk ahhoz, hogy igényes rendezvényeket szervezzenek, akkor legalább azokat hagyják tevékenykedni, akik értenek ehhez. Nem is beszélve arról, hogy egy az orránál és a legkicsinyesebb érdekeinél távolabb látó helyi önkormányzat már rég stratégiai partnerséget kötött volna egy olyan intézménnyel, amelyik kulturális téren ekkora terhet vesz le a válláról, és elviszi a város jó hírét olyan helyekre is, amelyek túlmutatnak a Nagyvárad Metropolisz Övezet földrajzi és szellemi határmezsgyéjén. E jószolgálat teljesítéséhez szükség volt egy helyre, és a Moszkva ebben is nagyot dobbantott: a város szívében pangó, évek óta lepukkant, elhagyatott épületkomplexumot volt képes megtölteni élettel. De úgy látszik, mindezek a fegyvertények nem elegendőek ahhoz, hogy az önkormányzat végre belássa azt, hogy elbátortalanító intézkedések helyett támogatni kellene az ilyen jelentős pozitív hozadékkal járó kezdeményezéseket.

Mert ha már a Sonnenfeld palotában kialakult egy szellemi, kulturális központ, akkor az önkormányzat elgondolkozhatna azon, hogy abban az épületben lévő lakásokat kibérelje mondjuk a városba meghívott fellépőknek, vagy maga is kulturális tereket alakíthatna ott ki, amelyeket aktív kulturális vállalkozóknak adhatna bérbe, a jelenleg ott lakóknak pedig máshol biztosíthatna lakást. Így lenne egy egységes kulturális tere Nagyváradnak a belváros szívében. Ráadásul a város turisztikai stratégiájához is hozzá kellene tartozzon az, hogy bizonyos épületekben – például a Sas palotában és a Sonnenfeld palotában – kulturális, szabadidős központok alakuljanak ki, hiszen Nagyváradból sose lesz európai város, ha a központban sehol se lehet tíz óra után bulizni, csak azért, mert minden épületben van egy-egy lakó. Persze, lehet, hogy most nagyon rossz ötlettel álltam elő, mert könnyen meglehet, hogy ha megvalósulna, az történne, ami mindig történni szokott ott, ahová a politika betolja a képét: előbb-utóbb a kicsinyes érdek, a korrupció, az aljasság nyerne teret, és a valóban jó dolgokat tenni akarókat kiszorítanák a csak a politikai hátszéllel érvényesülni tudó potyalesők.

Arról még nem is ejtettem szót eddig, hogy talán a Moszkva az egyedüli hely a városban, ahol románok és magyarok egyszerre képesek jól érezni magukat, az a hely propaganda- és ideológiamentesen, a lehető legtermészetesebb módon segíti elő a nemzeti közösségek békés egymás mellett élését. Ez az, ami nem mondható el a polgármester egyes intézkedéseiről, aki előszeretettel elégíti ki a békés egymás mellett élésben nem érdekelt polgárok igényeit. (Itt jegyzem meg azt, hogy amikor a Hegyesi Márton/Teodoroiu utcai gyorsforgalmi út megépítéséről volt szó, akkor a polgármester nem törődött az ott lakók félelmeivel, mármint azzal, hogy a gyorsforgalmi út port, szmogot, zajt fog zúdítani otthonaikra, hanem a közérdekre hivatkozott, a Moszkva esetében viszont többszáz ember igényét vette semmibe egyetlen lakó kedvéért. És ez csak egy példa volt).

És még valami: a városnak szüksége van értelmiségre, olyan közösségre, amelyik nem feltétlenül a manele bárokban és a tüzijátékos hepajokon érzi jól magát, hanem ott, ahol igazi muzsikusokat, úttörő színházi előadásokat lehet látni, hallani, ahol képzőművészek alkotásaival lehet találkozni, ahol kellemesen el lehet beszélgetni, röviden: ahol európai, békés és szabad szellemiségű légkörben lehet időt tölteni. Talán mondanom sem kell, mekkora hozadéka egy városnak az, ha van egy olyan hely, ahol az értelmiség otthon érezheti magát. És ha ők megtalálták az otthonukat, akkor nem lehetetlen otthont találni annak a lakónak sem, aki nem bírja a Moszkva szomszédságát. Bírságolások, büntetések helyett, jó lenne ha a domnu primár ezen törné a fejét.