Magyarország szellemi-politikai radikalizálódása egyértelműen a migráció folyamatához kötődik.

A tömeges bevándorlás félelmeket kelt a társadalmakban, mely aggodalmak egy része lehet jogos. A migráció próblémájára adott válaszok egészen különbözőek lehetnek, és Európa számos példával szolgál e kihívás különböző kezelési módjaira. A magyar kormány a radikális elzárkózás politikáját választotta, melyhez a társadalmi támogatottságot már csak a nyugati nyomásgyakorlás kivédése érdekében is az emberek félelmeinek a felszításával próbálta elérni, sikerrel. Az emberek félelme ugyanis nagyszerűen kiaknázható politikai szempontból. A magyar kormány először azt hirdette, hogy nem menekültek, hanem gazdasági bevándorlók árasztják el az öreg kontinenst, hogy visszaéljenek Európa szociális ellátási rendszerével anélkül, hogy dolgozni akarnának. (Ha valakit ez a 23 millió román árasztja el az országot retorikára emlékeztet, az nem a véletlen műve).

A gazadasági szempontok hangsúlyozása után rögtön következett a második szint, a kulturális különbözőségek hangoztatása. A magyar kormány azt az álláspontot képviselte, hogy a bevándorolni akarók annyira különözőek tőlünk gondolkodásban, életfelfogásban, hogy ha tömegével beengedjük őket, akkor nem fognak asszimilálódni, hanem gettókba tömörülnek és no go zónákat alakítanak ki. Gyakorlati szempontból ebben az érvelésben is van valami, többek között ezért szokták demokratikus államok is törvényben tiltani a kolonizációt. A kulturális különbözőségek megléte azonban nem vezet szükségszerűen a következő lépcsőfokhoz, amelyre a magyar kormányfő most rálépett, és ezzel maga mögött hagyta a migráció ellen felhozható racionális érveket, és az egész diskurzust ideológiai síkra terelte. A Tusványosonon elhangottak ugyanis élesen ellentmondanak az eddigi érveknek, mert nem a gazdaság és nem a kultúra, ráadásul nem a gettósodás és az elkülönülés, hanem ellenkezőleg, a fajtakeveredés problémája lett megjelölve a migráció megakadályozásának alapvető okaként. Nyugaton már kevert fajú népek vannak, ez is fogja a vesztüket okozni, de a magyar és a közép európaiak általában még nem kevert fajú népek, és ha keverednek, akkor is csak európaival, mással nem. Így szól sommásan a miniszterelnöki érv, ami a fajelmélet egyik alaptézisére épít, miszerint lennének tiszta és kevert emberfajok vagy népek.

A magyar miniszterelnöknek egyvalamiben kétségtelenül igaza volt Tusványoson: nagyon zavaros időket élünk, komoly kihívások előtt áll az egész világ. Ennek a megállapításnak egyik szomorú igazolása éppen az a tény, hogy Magyarország kormányfője az Európában legalábbis rég letűntnek hitt fajvédelem eszméjét mutatja fel szellemi iránytűként, ami kivezethet minket ebből a káoszból.