Van egy hollywoodi film a jobbak közül, Viharsziget a címe. Martin Scorsese rendezte, olyan sztárok játszanak benne, mint Leonardo DiCaprio, Mark Ruffalo, Ben Kingsley és Max von Sydow. Noha a film többféleképpen interpretálható az én olvasatomban arról szól, hogy a Viharszigeten berendezett elmegyógyintézetben mindenki úgy viselkedik, hogy a főhősben megerősítsék azt a tudatot, hogy ő valójában nyomozó, nem pedig egy zavart ember, aki megölte a feleségét. Az elmegyógyintézet munkatársai azt remélik, hogy ezzel a módszerrel sikerül rávezetniük a kezeltjüket arra, hogy elfogadja a valóságot. Ez a kísérlet a filmben kudarcot vall, de a való életben folytatódik.

Bejárta a világot a hír, hogy a holland szépségkirálynő választást egy transzgender nő nyerte meg. Nehezen érthető, hogy egy transzgender nő miért a született nők mezőnyében indul, hiszen a szivárványos mozgalom egésze arra épül, hogy az emberek különbözőek, maga a szivárványos zászló is arra utal, hogy sokszínűek vagyunk, minden egyes színsáv egy külön nemi identitást szimbolizál és az LMBTQ betűszóban is a T egy külön jel a transzgender emberek jelölésére. A hollandiai szépségverseny ezzel szemben azt üzeni, hogy a transzgender nő lényegében egyáltalán nem más, hanem pont ugyanolyan, mint a született nő. Ugyanez érvényes a sporteseményekre általában. A transzgender emberek nem akarnak külön sporteseményeket maguknak, hanem a – hogy így mondjam – a bionő és a bioférfi kategóriában akarják magukat megmérettetni. Vagyis nyilvánvaló másságuk ellenére azokkal való azonosságukat hirdetik, akiktől különböznek, mely különbözőség garantálja számukra a kisebbség státuszt, amivel pluszjogokat követelnek maguknak.

Hogy világosabb legyen a helyzet fonáksága, képzeljük el a romániai magyar kisebbséget, mely másságára és kisebbségi státuszára hivatkozva azt követelné, hogy Romániában biztosítsák számukra a román nyelvű ügyintézést az állami hivatalokban, miközben tudvalevő, hogy Romániában román nyelven zajlik az ügyintézés! Ha a kisebbség eltér a többségtől és erre a másságra hivatkozva követel jogokat, akkor nyilván – a példánál maradva – a romániai magyarság azt követeli, ami e másságából fakad, tehát a magyar nyelvű ügyintézést. Ha a jog alapja a másság és a kisebbségi státusz, akkor a transzgenderek számára külön versenyeket kell biztosítani és ők nem a nők, illetve a férfiak versenyén kellene részt vegyenek. A külön férfi és külön női versenyek kapcsán sem ágál senki amiatt, hogy ez kirekesztő és diszkriminatív megoldás lenne a nőkkel és a férfiakkal szemben, miközben elfogadhatatlan (ma még) az, ha lennének született férfiak, akik a nők, és született nők, akik a férfiak versenyében akarnának részt venni. A transzgender mozgalom célja azonban éppen az, hogy a maguk számára igényelt plusz jogok ne a többségtől való eltérésüket, hanem ellenkezőleg, a többséggel való összemosást, sőt, az azzal való azonosságot alátámasszák. Ennek a törekvésnek a bűvszava a befogadás, melyre hivatkozva akarják elfeledtetni, eltakarni, nem létezővé tenni saját másságukat. De ehhez nem elég pusztán a transzgender közösség szándéka, az egész társadalomnak úgy kell viselkednie, ahogy azt a transzgender emberek elvárják, mert ők addig nem érezhetik a hőn áhított azonosságot, amíg azok nem érzik ugyanezt, akikkel azonosították magukat. Ezért az egész társadalomnak úgy kell tennie, mint a holland nőknek, akik a szépségversenyen megtapsolták az őket legyőzőt.

Michel Foucaultnak igaza volt, amikor azt mondja, hogy a diskurzus rendje határozza meg azt, hogy egy adott korban mit tekintenek igazságnak. A diskurzus hatalmi tényező, mely megszabja, hogy miről, mit és hogyan lehet beszélni. Néhány példa: évszázadokon át az inkvizíció égette meg azokat, akik ellentmondtak a vallási dogmáknak, mert azok megfellebbezhetetlen igazságok voltak. De nemcsak különböző érákban, hanem ugyanabban a történelmi korszakban is megteremtődhetnek a hatalmi struktúrák által a társadalomra kényszerített különböző igazságdiskurzusok. A Harmadik Birodalomban a fajelmélet és a fajok közötti egyenlőtlenség volt a megkérdőjelezhetetlen paradigma, az ez ellen felszólalókat kíméletlenül irtották, ezzel egy időben Szovjet Oroszországban, majd később a csatlósállamokban a marxizmust, a történelmi dialektikát és az osztályelméletet sulykolták az emberi elmékbe, és aki ezeket nem fogadta el, mehetett a Gulágra. Jelenleg a nyugati kultúrkörben a nemiséget, az identitást és a biológiát ideológiai egységbe foglaló gender, illetve queer elmélet vált uralkodóvá, és az elnyomás konkrét eszközeit alkalmazzák ennek a teóriának össznépi elfogadtatására: akik nyilvánosan meg merik említeni azt, hogy a nemi identitás nem szociális konstrukció, mert már a fogantatás pillanatában eldől az ember neme, hogy csak a nő szülhet, csak a nő menstruálhat, azokat gyűlöletbeszéd vádja alapján megbüntetik. Még az az érv sem védi őket a különféle szankciók ellen, hogy amúgy semmiféle társadalmi konstrukció sem jogosít fel senkit arra, hogy pusztán egyéni érzések alapján válasszon magának társadalmilag konstruált, identitásképző szerepeket. Ha valaki orvosnak érzi és annak adja ki magát, de nem járta végig az orvossá váláshoz szükséges lépéseket, tehát nem teljesítette ennek az identitásképzésre is alkalmas szerepnek a társadalmilag megkonstruált feltételeit, akkor az nem orvos, hanem sarlatán. Ezzel szemben bár a szivárványos mozgalom hívei szerint a nemi identitás is társadalmi konstrukció, még sincs semmilyen társadalmilag rögzített kritérium, elvárásrendszer ami alapján eldönthető lenne ez, hogy ki a férfi és ki a nő. Ennek az állapotnak a logikus folyománya az, hogy egyre több nyugati országban az emberek egyszeri bemondásra megváltoztathatják a nemüket a hivatalos okmányokban anélkül, hogy bármiféle nemátalakító beavatkozáson kellene átesniük. Ami logikus is, amennyiben a nemi identitás valóban társadalmi konstrukció, mert a műtétek, az orvosi kezelések biológiai, anatómiai, genetikai beavatkozások, nem pedig társadalmi konstrukciók. Hogy még bonyolultabb (vagy egyértelműbb?) legyen a helyzet, azok, akik nemátalakító műtéteken esnek át, ezzel valójában akaratlanul is azt igazolják, hogy a nemi identitás a biológiához kötött.

Tulajdonképpen a nemi szerepek azok, amelyek társadalmi konstrukcióként jönnek létre, és az ezek közötti különbségek valóban feloldódtak a nyugati társadalmakban. A queer mozgalom ezt a tényt kihasználva áttolja a nemi szerepek jelentéstartományát a nemi identitás jelentéstartományára, és ennek alapján állítja azt, hogy a nemi identitások társadalmi konstrukciók, melyek egymásba mosódtak, összezavarodtak. Ennek az elméleti álláspontnak a gyakorlati megvalósításában támogatják a kormányok a gender és a queer mozgalmat, és a befogadás nevében elkezdődött a társadalmi struktúrák – jog, nyelv, sport, egészségügy, büntetésvégrehajtás stb. – nagyszabású átalakítása, hogy lehetőleg minden akadályozó körülmény elhárulhasson az elől, hogy a közösség minden tagja úgy tehessen, mintha a transzgender nők is nők, a transzgender férfiak pedig férfiak volnának. Épül tehát a Viharsziget. Már szépségversenyt is szerveznek ott.

UI. Lassan-lassan a nyugati társadalmak is ébredeznek. Még az út elején állnak, de a hatás, ha lassan is, kiváltotta az ellenhatást, és immár a legprogresszívebb országokban is egyre befolyásosabb tényezők egyre gyakrabban és egyre hangosabban kérdőjelezik meg a genderelméletet főleg annak gyakorlati következményei tükrében. Bízhatunk abban, hogy ahol elég erős a demokratikus rendszer, ott a ráció és a szabad érvelés hatására a társadalmak visszatérnek egy ideológiáktól lehetőleg minél jobban mentesített valóságfelfogáshoz.