Hol nemzetárulás van, ott nemzetárulás van.

Elsüvített a puskagolyó a fülünk mellett, nem talált, és végül győzött Romániában a normalitás, győzött az igazi kereszténység, győzött az igazi szuverenitás. És ehhez az erdélyi magyar közösség is jelentős mértékben hozzájárult, pedig sokan vették célba európai reményeinket: nemcsak a szélsőséges soviniszta őrjöngők, hanem a kétkulcsos kormánypárt és az első fordulóból kibukó, addig európai elköteleződésűnek mutatkozó jelölt, de keresztezte a mi Európa mellett kitartó utunkat Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke is, aki Oroszország érdekei kedvéért odadobta volna az erdélyi magyarságot George Simionnak és Călin Georgescunak.

Az RMDSZ miután Crin Antonescuval befürdött, az első forduló lezárultával azonnal kijelentette, hogy a továbbiakban Nicușor Dant fogja támogatni, és neki kampányolt a magyar közösség körében. Szintén Nicușor Dan támogatására szólítottak fel a történelmi egyházak, míg a kisebbik magyar párt, az EMSZ már az első körben is Dant támogatta. Úgy tűnt tehát, hogy ezt az egységet nem lehet és nem is kell megbontani, hiszen az erdélyi magyarság körében szinte soha nem tapasztalt egyetértés uralkodott arról, hogy ebben a konkrét helyzetben ki a megfelelő államfőjelölt a magyarság számára.

De aztán közbeszólt a magyarországi vezetés.

Tavaly ilyenkor a Fidesz még nem akart belépni abba az EP-frakcióba, amelynek az AUR is a része. Akkor megtehette ezt, mert az még nem ellenkezett Oroszország érdekeivel, de időközben George Simion és az AUR kinőtte magát, olyannyira, hogy esélyessé vált megszerezni a hatalmat Romániában, és ezáltal megnyílt volna az út egy újabb az Európai Uniót bomlasztó erő előtt. George Simion és Orbán Viktor programjának valójában csak két közös pontja van: az egyik a már említett unióbomlasztás, a másik pedig az Ukrajna elleni fellépés, mindkettő a magyar külpolitika origója évek óta, és nem utolsósorban orosz külpolitikai érdek is.

Ilyen helyzetben és az ukrán-orosz háború kontextusában az orosz elvárásoknak engedelmeskedő magyar kormánynak nem maradt mozgástere, segítő kezet kellett nyújtania George Simionnak ahhoz, hogy nyerjen. Mivel az első forduló után úgy tűnt, hogy a 40 százalékot szerzett szélsőséges jelöltet szinte lehetetlen legyőzni, erre a látszatra rájátszva a magyarországi vezetés úgy tett, mintha a romániai elnökválasztás eredménye már valóban eldőlt volna az első fordulóban: kezdte ezt a narratívát Gulyás Gergely, majd folytatta Orbán Viktor is, aki alig pár nappal az első forduló befejezése után beszédet mondott a Tihanyi apátságban, amelyben támogatásáról biztosította George Simiont, akiről máris úgy beszélt, mint Románia leendő államfőjéről. Megpróbálta megteremteni magáról a reálpolitikus képét, aki tisztában van az adott körülményekkel, és e körülmények indítják őt arra, hogy jó viszonyt alakítson ki az új román vezetéssel. Orbán Viktor nagy sportbarát, és nagyon jól tudja, hogy a meccsek nem a félidőben érnek véget, ezért ha valóban a jó viszony kialakítása lett volna a cél, akkor megvárta volna a választások végét, és akkor vette volna fel a kapcsolatot nem a reménybeli és elképzelt, hanem a konkrét győztessel.

De az igazi cél Simion segítése volt.

Az első forduló után nyilvánvalóvá vált az is, hogy az erdélyi magyarság monolitszerű egységben szavaz olyan politikusra, aki távol tarthatja Simiont a hatalomtól, és feltételezni lehetett, hogy ez így lesz a második fordulóban is. Ahhoz tehát, hogy Simion esélyeit növelje, Orbán Viktor megpróbálta megbontani az egységes erdélyi magyar szavazótábort. Erre volt alkalmas a tihanyi beszéd, amelyben Orbán Viktor jó keresztényként állította be a sírgyalázó, agresszív és máris államfőnek tekintett Simiont, sőt, a miniszterelnök biankó csekket adott a román politikusnak, amelyben a vele való együttműködésre nyújtott garanciákat. Félő volt, hogy a magyar kormánypropagandában pácolt erdélyi magyar elméket sikerül elbizonytalanítani, hiszen Orbán Viktor szellemi befolyása óriási az erdélyi magyarság körében, de szerencsére a magyaroknak a George Simionhoz, Dan Tănasahoz és társaikhoz köthető konkrét tapasztalatait és emlékeit nem lehetett elhomályosítani. Az RMDSZ is próbálta menteni a menthetőt, a tihanyi beszéd után egy nappal Kelemen Hunor úgymond egyeztetett Orbán Viktorral, ezt követően pedig az RMDSZ úgy tett, mintha mi sem történt volna, elterelte a figyelmet erről az esetről attól való félelmében, hogy az erdélyi magyarság netán valóban megtántorodik az Orbán-beszéd hatására. George Simion viszont azonnal élt a lehetőséggel, meg is köszönte Orbánnak a segítséget, és elkezdett a magyar miniszterelnök őt dicsérő szövegével házalni a magyar vidékeken. De ez sem segített: az erdélyi magyarság kitartott saját érdekei mellett.

Orbán Viktor pragmatista politikus: tisztában van azzal, hogy tihanyi megnyilvánulásával nagy megdöbbenést vált ki az erdélyi magyarságból, de mivel Romániában most zajlott az elnökválasztás, ezért annak eredményeit is most kellett befolyásolni úgy, hogy az Oroszországnak, és – miért ne – a trumpi Egyesült Államoknak kedvező legyen. A következő magyarországi választásokra még egy évet várni kell, Orbán Viktor pedig abban bízik, hogy addigra a propaganda segítségével kimossák majd az erdélyi magyarok fejéből a tihanyi árulásnak az emlékét. De Simion hatalomba segítésének a csele nem sikerült, lehet, hogy ugyanúgy nem sikerül majd az a másik csel sem.

Mert hol nemzetárulás van, ott nemzetárulás van.