Most nem én fogok papolni, és nem is Julien Benda, aki Az írástudók árulása címmel írt egy könyvet, hanem Babits Mihály, aki ugyanilyen címmel írt maga is egy esszét, reflektálva Benda könyvére. A babitsi gondolatok megdöbbentő aktualitása késztet arra, hogy szemezgessek a szövegéből.

Kezdjük mindjárt ezzel:

„A mai tudós tudja, hogy az erkölcsöt posztuláló ész másodlagos az ösztönökkel szemben; s irodalmunk az ösztönök korlátlan és szabad kiélését hirdeti. Ehhez képest az ösztönök közül azok, melyek nem az egyéni önzés ösztönei – a nemzeti és faji ösztönök –, minden értékskála csúcsára kerültek a legtöbb mai gondolkodó tábláján; míg az univerzális erkölcs elvei annyira vesztettek presztízsükből, hogy legalább a nemzetek közti érintkezésben csak a tények és erő jogát ismerték el.”

Az írástudók egy része emiatt fatális változáson ment keresztül:

„Az ember önmagát hibáival együtt szereti (ami még nem jelenti okvetlen, hogy nem akar e hibákon javítani). Hazáját is hibáival együtt szereti, s ebben még nincs oly nagy veszedelem. A veszedelem ott kezdődik, mikor hibákat, sőt bűnöket elvileg erényekké avat, azon egyetlen kritérium alapján, hogy az ő hazájának hibái azok – s ilyenformán minden objektív erkölcs nyilvánvaló tagadását hirdeti –, s teszi ezt nem naivul, hanem teljes tudatossággal, az írástudó felelős szószékéről.”

Persze, voltak, vannak akik ellenálltak e kísértésnek, de az írástudók kasztja, mint olyan, a zöm megtette a fatális lépést saját népének mindennemű felmentése felé:

„Mily tragédia, ha az igazi írástudó tudja hibásnak vagy bűnösnek hazáját! Az erkölcsi felháborodásnak micsoda hangjai törnek ki belőle! Önkínzó haraggal fordul a bűnös anya ellen, dacolva annak vádjaival, kitagadásával, száműzésével… Szereti hazáját hibáiban is, de szó sincs róla, hogy hibáival együtt szeretné! Minden hibáját kétszer érzi, és szó sincs róla, hogy erényeknek látná! Gondoljunk a zsidó prófétákra, gondoljunk Dantére vagy Adyra! De még nagyobb tragédia volna, ha egynek érezné magát hazájával hibáiban is, ha magában is érezné azokat, s nem tudná gyűlölni, noha jól látná, hogy hibák, hogy bűnök! Mily tragikus szavakat adhatna ez a tragikus helyzet egy igazi írástudó ajakára! A modern írástudó számára nem tragikus az. Ő a legkényelmesebb megoldást választja: a bűnt, mihelyt az ő hazája bűne az, egyszerűen kinevezi erénynek – és akkor többé semmi baj!

Bűnös nemzetekről beszélni sohasem volt aktuálisabb, mint ma, amikor már a „jámbor tömeg” tudatába is átment a szomorú tétel, melyet az új írástudók oly kedvtelve hangoztatnak: hogy a nemzetek lépteit nem az Erkölcs kormányozza.”

És így alakul ki a ma is jól ismert szellemi fenevad, az ideológia, avagy a világnézet. Babits tudja, és el is árulja, miként kell védekeznie egy igazi, felelősen gondolkozó írástudónak az ideológiákkal szemben:

„Aki nem a véletlen és logikátlan tények, hanem a minden tényektől független Igazság nevében okoskodik, annak először is e „világ-nézetek” béklyóiból kell magát teljesen fölszabadítani. Az a készség, és hogy úgy mondjam, fegyelmezettség, amivel a modern írástudók hajlandók a körülöttünk harcoló világnézetek egyikének katonáivá szegődni – jobbra vagy balra állni –, s a választott világnézet elveinek véletlen és történelmileg lerakódott komplexumát – legalább főbb részeiben és egész összefüggésében – kritika nélkül elfogadni: úgyis csak egy újabb és eklatáns példája az „írástudók árulásának”. Akinek az Igazság a fontos, egyenként vonja vizsgálat alá az elveket, s egyiket elfogadja, másikat elveti, aszerint, amint igaznak vagy hamisnak tetszenek előtte. De a modern írástudónak nem az Igazság a fontos, hanem a „világnézet”: vagyis a harc, a párt.” (…)„A régi Írástudó az igazsággal és erkölccsel érvelt; a mai a lehetőségekkel és gazdasági összefüggésekkel. Ez pedig semmiképp sem tartozik hatáskörébe. Ez a politikusok és közgazdák dolga: a praktikus tudomány és Cselekvés embereié. Nekik kell a Szükséges Rossznak ebben a tengerében, amit Életnek nevezünk, megtalálni a Legkisebb Rossz útját. Az igazi írástudó hivatása épp az, hogy e gazdasági és egyéb praktikus lehetőségekre és szükségszerűségekre nem tekintve, ébren tartsa e földön a tiszta erkölcs és logika tekintélyét és tudatát.”

Ma hol találunk ilyen írástudókat?