Ez a bűnös:

Igen, valóban, ez az Erdélyi Magyar Néppárt reklámgolyóstolla, ami tényleg olyan jelentéktelen kis valami, mint az a párt, amelyiket reklámozza, de ez csak a látszat, mert e tollacska egy olyan, de olyanra volt képes, hogy na!: szemet szúrt Szabó Ödönnek, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnökének, amikor ezzel a golyóstollal mentem el egy általa elnökölt eseményre. Nagy könnyelműség volt ez a részemről, mert ő néhány nappal később kérdőre vont az írószer miatt, és inszinuációra is ragadtatta magát, aminek a lényege ez: mivel EMNP-s golyóstoll volt nálam, EMNP-s vagyok.

Már az megér egy kis glosszázást, hogy Szabó Ödön miként jutott botcsinálta Sherlock Holmesként erre a határozott következtetésre egy ilyen, enyhén szólva elhanyagolható körülményből kiindulva, de még inkább írásra ingerel Szabó Ödön hangjának felelősségre vonó és már-már fenyegető éle. Először az jutott eszembe, hogy ha egy parlamenti képviselő egy golyóstoll alapján vési kőbe feltételezéseit, az a politikus milyen jelek, információk alapján mérlegeli az ukrán helyzetet, az adóügyi politikát, vagy mondjuk a felsőoktatás problémáját?! Na jó, ebbe inkább ne gondoljuk bele, mert az egy cseppet sem vicces.

Az mondjuk elég vicces volt a részemről, hogy még én kezdtem magyarázkodni neki kérdőre vonós telefonbeszélgetésünk során, mondván, hogy voltam én már RMDSZ-es golyóstollal EMNP sajtótájékoztatón („Én azt sose láttam” – Szabó Ödön idézet), és hogy beszélgetésünk idején is éppen egy primőriás pix volt nálam. „Az más” – mondta ő – „az egy intézmény”. Ezt véssük jól észbe: Szabó Ödön megmondja, hogy melyik a jó golyóstoll, és melyik a rossz golyóstoll; ő tisztázza, melyik a helyes írószer, és melyik a nem helyes írószer. Ugye magunk előtt látjuk a homlokát gondterhelten ráncoló, a felelősség súlyos terhét a vállán hordó államférfit, aki az erdélyi magyarság legalapvetőbb érdekeit szem előtt tartva mérlegeli a helyes és helytelen golyóstollak igen kényes kérdését, és amint megszületnek benne a golyóstoll etikettre vonatkozó irányadó tézisek, ezeket igen nyomatékosan az etikettől elhajló újságíró tudomására hozza. És teszi ezt olyan erélyességgel, mintha elvárná, hogy a vétkes újságíró önkritikát gyakoroljon, vagy valljon nyíltan színt. Mondjuk, ez nem biztos, hogy vicces.

Ne felejtsük el, hogy Szabó Ödön már ahhoz a politikus generációhoz tartozik, amelyik a választókkal való kapcsolattartást kampányok idején letudja azzal, hogy saját pártját reklámozó golyóstollakkal, szatyrokkal, vödrökkel ajándékozza meg őket. Ezzel a népet lealacsonyító alamizsnázással együtt a mai politikusgárda abba az ábrándba is ringatja magát, hogy az ún. választópolgár már eleve olyan kretén, hogy ha elfogad egy pártlogóval, politikusképpel díszített, választási szlogennel mondanivalósított golyóstollat vagy szatyrot, attól máris annyira hálás is lesz, hogy biztos megszavazza az őt ajándékkal hülyítő pártot. Mitagadás, Romániában van néminemű hatékonysága ennek a szavazatvadászó módszernek, így hát valamelyest érthető, ha egy politikus ekkora jelentőséget tulajdonít ezeknek a kampánybiszbaszoknak, amikkel a megfelelő időpontban szúrják kifele az emberek szemét. Mindemellet az újságíró talán nagyképűség nélkül tekintheti magát olyan tudatos választópolgárnak, aki politikai opcióját nem aszerint alakítja ki, hogy kitől mikor, milyen és mennyi golyóstollat kapott, még akkor is, ha Szabó Ödön velem szemben kimondatlanul is ennek ellenkezőjét inszinuálta. Ami, lehet, hogy vicces, de én nem tudok nevetni rajta.

A fenti kis mini eszmefuttatásnak azért van itt és most helye, mert én is választási kampányok során jutok hozzá rengeteg ilyen pártgolyóstollhoz. És mivel újságíró számára az írószer olyan szükséges fogyóeszköz, mint náthásnak a papírzsebkendő – vagyis mindegy, hogy milyen, csak mindig legyen kéznél, hogy szükség esetén bármikor elő lehessen kapni –, ezért én sem szoktam senkitől rossz néven venni, ha golyóstollat ad, legyen az akár az EMNP, akár az RMDSZ, de tőlem lehet a Vatra Romaneasca is. Nem is beszélve arról, amikor csak úgy nálam maradnak a kölcsönkért írószerek, amelyeket elfelejtek visszaadni. Az újságíróknak ezt az írószerek iránt megnyilvánuló szelektív kleptomániáját szakmabeliek és empátiával rendelkező laikusok számára nem kell magyarázni. Igaz, egy politikus se nem szakmabeli, meg empátiája sincs, úgyhogy mi sem akadályozza meg abban, hogy egy golyóstollból is politikai ügyet kreáljon. Egyébként pedig, ha egészséges elmével gondolkozó ember azt gondolja, hogy az újságíró korrumpálódott, vagy leköteleződött annak a pártnak, amelyiknek a golyóstollára éppen ráakadt valamelyik zsebében, az valójában nem egészséges elmével gondolkodó ember, hanem politikus. Ugyanakkor meglehetősen aggályos azt feltételezni egy újságíróról (ha valóban újságíró, nem egy pártcsicska!), hogy még a saját munkáját is nehezítve olyannyira figyeljen a politikus érzékenységére, hogy még arra is ügyeljen, hogy milyen golyóstollat használ a jelenlétében, és például Szabó Ödönre való tekintettel, vagy tőle való félelmében ne jegyzeteljen egy eseményen, mert csak EMNP-s golyóstoll van nála. Ez viccnek is rossz. De legalább képet kapunk arról, hogyan képzeli el Szabő Ödön sajtó és politika viszonyát.

És ha már idáig eljutottam, el kell árulnom, hogy a bűnös golyóstoll azon a találkozón akadt a kezem ügyébe, amelyen Szabó Ödön és többek a váradi kabaré újraindításáról egyeztettek, és megegyeztek abban, hogy várják helyi szerzők vicces írásait. Az ötletgazdák azt szeretnék, ha újjászületne a helyi közéleti kabaré. Én fel is ajánlottam nekik, hogy a blogomról bármelyik írást felhasználhatják és átkabarésíthatják (a fenébe, ezzel is lebuktam, mert most meg az jön le, hogy RMDSZ-es vagyok!), ezúttal pedig a leendő szerzők figyelmébe ajánlom készséggel ezt az egyébként orwellinek vagy kafkainak is beillő golyóstollas sztorit. Csak vigyázat, szerzők, milyen golyóstollat használnak! Mert lazáskodni, jelentéktelenségeknek nem jelentőséget tulajdonítani csak úgy és akkor lehet, ahogy és amikor azt Szabó Ödön helyesnek véli.

Persze ez is kész kabaré, csak nem vicces.