Rászoktam arra, hogy az orosz-ukrán háborúról szóló hírekre írt facebook-kommenteket olvasgassam. Nagyon tanulságosak ezek az agyvillanások, mert rávilágítanak a magukat „békepártinak” nevezők gondolkodásmódjára. Ez a háborúpárti-békepárti szembeállítás egyébként a legvegytisztább bolsevik módszertan szerint lett felépítve a magyar közbeszédben. Az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspártban Leninék frakciója volt kisebbségben, de egy szavazás alkalmával hogy, hogy nem az ő álláspontjuk kapott több voksot a párton belül. Ezt az esetet felhasználva Lenin a maga kis csoportját azonnal elnevezte többségnek, azaz bolseviknak (bolsevik oroszul azt jelenti: többség), míg a pártnak szám szerint többségben lévő frakcióját elnevezte kisebbségnek, azaz menseviknek. Ugyanez a szófejtetőre állítás történik az orosz-ukrán háború kapcsán is: azok, akik odaállnak az Ukrajnát megtámadó agresszor, azaz Oroszország mellé, és folyamatosan az orosz érdeket képviselik, elnevezték magukat békepártiaknak, azokat pedig, akik Ukrajnát támogatják abban, hogy védekezzen az agresszor ellen, ők elnevezték háborúpártiaknak.

Az ukránokat pártolók és az oroszokat pártolók – hogy ne az eleve megtévesztésre szánt békepárti-háborúpárti szóhasználattal éljek – érvelésmódjában a döntő különbség a van és a kellene közötti alapállásban ragadható meg. Az ukránpártiak a logikai ok-okozati összefüggésekre alapoznak, a valóságban megtörtént eseményeket és fejleményeket előfeltételként kezelve következtetnek előre az okozatokra és a lehetséges következményekre, míg az oroszpártiak a saját elváráshorizontjuk alapján feltételezett jövőbeli történést, elképzelést tekintenek előfeltételnek, és ebből a nem reális, hanem csak elképzelt, ha tetszik vágyvezérelt okból következtetnek vissza a jelenre. Példákat is mondok a kétfajta gondolkodásmód konkrét alkalmazására az ukrán-orosz háborúból merítve.

Az ukránokat támogatók számára világos, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, többször is. Ennek az oknak, ennek a van-nak, az orosz agressziónak a következménye az, hogy a NATO elkezdte felfegyverezni Ukrajnát. A felfegyverzés egyébként már 2014-ben, a Krím elfoglalása után elkezdődött, mert a Nyugat számolt azzal a lehetőséggel, hogy Oroszország ismét támadni fog. És jól látták az ok-okozati összefüggést, mert Oroszország valóban támadott. De ok-okozati összefüggés van aközött is, hogy Oroszország támadása után a kétszáz, illetve a száz év óta semleges Svédország és Finnország kérték felvételüket a NATO-ba.

Ezzel szemben az oroszpártiak azt mondják, hogy legyen béke, ennek folyományaképpen szerintük most, a háború kellős közepén nem kell sem fegyvereket, sem békefenntartókat küldeni a megtámadott országnak. Béke valamikor lesz, csak azt nem tudni, hogy milyen – Ukrajna kapitulál, befagy a front, Oroszországot kiűzik Ukrajnából stb. –, erre a bizonytalan jövőbeni békelehetősgre hivatkoznak az oroszbarátok mint okra, és ebből következtetnek mindenféle okozatra, például arra, hogy a Nyugat ne küldjön fegyvert Ukrajnának, mert ez csak akadálya annak a békének, ami egyébként még nincs, hanem talán majd egyszer lesz. De az ukránoknak történő fegyverszállítás leállítását csak azok kívánhatják, akiknek érdekükben áll vagy szeretnék azt, ha Oroszország legyőzné Ukrajnát. És ezzel a megállapítással eljutunk egy reális, logilailag is érvényes ok-okozati összefüggéshez: Ok – nem küldünk fegyvert Ukrajnának. Okozat – Ukrajna nem tud védekezni, kapitulál. Az igaz, hogy ez is egyfajta békéhez vezet, csak nem olyanhoz, ami Európa érdekeit szolgálja, illetve ez egy olyan békelehetőség, amit az oroszpártiak ilyen nyíltan nem akarnak bevallani, ezért burkolják be diskurzusukat a békepárti-háborúpárti szómisztika ködébe.

Egy másik példa. Donald Trump amerikai elnökké választásával megrendült a bizalom atekintetben, hogy az USA valóban hajlandó-e megvédeni szövetségeseit egy katonai konfliktus esetén. Ennek az elbizonytalanításnak számos jele mutatkozott meg alig másfél hónap alatt, amióta Trump elfoglalta hivatalát. Lásd, hogy bánik Kanadával, amelyik szintén NATO-tag, Grönland tekintetében tett nyilatkozatai kvázi hadüzenetek Dániának, de ott van Zelenszkij kidobása a Fehér Házból, JD Vance alelnök beszéde a Müncheni Biztonságpolitikai csúcson, ahol a saját szövetségeseit nevezte veszélyesnek, de az agresszor Oroszországról mint veszélyforrásról egy szót sem ejtett, stb., stb. Midezek a tények, okok maguk után vonták azt a következményt, hogy Európa megemeli védelmi kiadásait és több országban ismét tervezik bevezetni a sorkatonai kötelezettséget.

Ezzel szemben mit mond egy oroszpárti? Azt, hogy Trump csak a zavarosban halászik, de végül úgyis győzni fog, meg fogja védeni a szövetségeseit, és ebből a jövőre vonatkozó feltételezésből kiindulva azt állítja, hogy fölösleges Európa felfegyverzése. Holott eddig is azért volt béke Európában, mert itt vannak az amerikai fegyverek és az amerikai katonák. De ha majd nem lesznek itt, és Európa mindezt nem pótolja, akkor az biztonságpolitikai kockázattal jár Európa számára. Az oroszpártiak ezt természetesen nem veszélynek, hanem lehetőségnek tekintik, csak ezt szintén nem mondják így ki…

Abból a tényből kiindulva, hogy Oroszország csak az elmúlt harminc évben hány szomszédját támadta meg, illetve avatkozott be ott katonailag (Ukrajna, Kazahsztán, Grúzia, és ezek csak a szomszédok, és csak azok, amikre most hirtelen emlékszem), egy ukránpárti logikusnak tartja Európa következtetését, hogy fel kell készülni egy orosz agresszióra. Nem állítom azt, hogy ez a támadás meg is fog történni, de azt állítom – mert a múltbeli történések ezt támasztják alá –, hogy minél jobban fel van fegyverkezve egy ország, annál jobban csökken annak a valószinűsége, hogy egy másik ország megtámadja. Ezt jelenti a jól ismert bölcs mondás: ha békét akarsz, készülj a háborúra.

Ezzel szemben az oroszpártiak következetesen kitartanak amelett az elképzelésük mellett, hogy Oroszország nem fogja megtámadni Európát, és ezt az Oroszországba vetett alaptalan jóhiszeműséget tényként, okként kezelve jutnak arra a következtetésre, hogy a jelenben nem kell fegyverkezés, nem kell békefenntartó erő. Az oroszpártiak taktikája érthető: azért vetítik előre az előfeltevéseiket, mert a jövő nem ellenőrizhető, ráadásul tetszésük szerint választhatják meg rendre Oroszországnak kedvező premisszáikat. Aztán ha a választott premisszákat a valóság nem igazolja, semmi probléma, tesznek néhány újabb lépést előre a jövőbe, és újabb reménybeli elképzeléseket választanak kiinduló pontként, hogy azokból vonjanak le az oroszoknak kedvező következtetéseket a jelenre vonatkozóan. Erre is vannak példák.

Emlékezhetünk arra, hogy még pár nappal 2022. február 24-e előtt is azt állította Oroszország, hogy nem fogja megtámadni Ukrajnát, és az oroszpárti közvélemény az orosz vezetéssel unisonóban harsogta azt, hogy mekkora abszurditás azt feltételezni, hogy Oroszország megtámadja Ukrajnát. Aztán Oroszország megtámadta Ukrajnát. Nos, miután a háborút nem indító Ororszország premisszájára ezek után már nem lehetett hivatkozni, előkerült a következő előfeltevés, amiről fentebb már beszéltem: a leendő béke mint ok, aminek okozata az, hogy Ukrajna ne kapjon fegyvereket. Az is az oroszpártiak előfeltevése volt, hogy Oroszországnak valójában nem Ukrajnával, hanem az USA-val kell megegyeznie a leendő békéről. És három évnyi háborúskodás után a Trump kormányzat előállt egy tűzszüneti javaslattal, amit az ukrán vezetéssel sikerült is elfogadtatnia, az oroszok azonban elutasították. Az ukránpártiak azt mondják: íme, megteremtődött egy alkalmas kiindulópont ahhoz, hogy elinduljon a békefolyamat. De az oroszpártiak most, hogy az asztalra került a tűzszüneti javaslat, tettek egy újabb lépést a jövőbe, és azt momdják, hogy ez a javaslat nem vezet el a leendő tartós békéhez, és ebből a jövőbe vetített feltételezésből kiindulva érvelnek amellett, hogy Oroszország ne fogadja el most a tűzszüneti javaslatot. Holott az nyilvánvaló, hogy a tűzszünet maga nem béke, hanem a békéhez vezető első lépés, amit azonban a jelenben meg kell tenni ahhoz, hogy a végső cél, a végső okozat, a béke megvalósulhasson. Az oroszpártiak azonban erre a jövőbeni végső célra, a békére hivatkozva torpedózzák meg a jelenben a béke irányába megtehető lépést. A példák folytathatók, de talán ennyi is elég ahhoz, hogy érzékeltővá váljon az oroszpárti szofisztika az ukrán-orosz háború kapcsán.