avagy miért írják az Alkotmányba azt, hogy az apa férfi, az anya nő

Brüsszelben eltökélték, hogy az Európai Unióban mindenhol érvényt szereznek az LMBTQ-jogoknak. De ahhoz, hogy a genderista jogokat működtetni lehessen,

az emberről mint lényről alkotott képünket kellene megváltoztatni.

A szivárványos mozgalomnak két vitatott alaptézise van, de most csak azzal foglalkozzunk, amelyik kimondja, hogy a nem szabadon megválasztható, és mint ilyen, emberi jogként értelmezendő. Ennek az alaptézisnek a kiinduló pontja az az empirikus tény, hogy vannak emberek, akik testben egy bizonyos neműek, de tudatukban a másik nemű embernek érzik és vallják magukat. Az orvostudomány tud ezeknek az embereknek a létezéséről, és arról is, hogy (egyelőre legalábbis) lehetetlen ezt a tudatállapotot megváltoztatni úgy, hogy az tartósan megegyezzen a testi valóság tényével. Az LMBTQ-mozgalom szerint ilyen esetekben nem a tudatot kell a testhez, hanem a testet kell a tudathoz igazítani. Ma már vannak orvosi eljárások, amelyekkel ez a kiigazítás elvégezhető, csakhogy ez a beavatkozás brutalitása ellenére is csak tüneti kezelés, mert a minden sejtbe beleírt genetikai kód által meghatározott nemű embert csak akkor lehetne másik neművé átoperálni, ha minden egyes sejtjét átkalibrálnák, nem pedig úgy, hogy hormonkészítményeket itatnak vele, illetve kimetszik meglévő nemi szerveit és a másik nemet utánzó szerveket ültetnek belé. Ha egészségügyi problémaként kezeljük ezt a kérdést, és a tudatot amúgy sem lehet a test fizikai valóságához hozzáigazítani, akkor ezeknek az embereknek és csakis ezeknek az embereknek alapos vizsgálat után rendelkezésükre állhat a meglévő orvosi, műtéti kezelés. Az LMBTQ-mozgalom azonban kikéri magának, hogy ezt egészségügyi problémaként kezeljék, ehelyett a kérdést emberjogi ügyként tálalva követeli a nemválasztás jogának elismertetését.

Az LMBTQ-mozgalom egész emberi közösségekre ki akarja terjeszteni, emberjogi alapelvvé akarja minősíteni a szabad nemválasztás jogát, méghozzá azoknak az embereknek a létére hivatkozva, akik maguk állítják azt, hogy nemi tudatuk nem opció, hanem állapot: azaz hiába van mondjuk férfi testük, ők képtelenek férfiként gondolni magukra, még akkor sem, ha a környezetük hatására ezt megpróbálták. Ugyanúgy megváltoztathatatlan az ő nemi tudatuk, mint amilyen megváltoztathatatlan a homoszexuálisok szexuális orientációja. A genderlobbi a végletekig ragaszkodik ahhoz az álláspontjához, hogy a test-tudat inkompatibilitás eleve adott állapot, nem pedig választás kérdése, ezzel igyekeznek hárítani azokat a gyakori és nagyon is megalapozottnak tűnő vádakat, miszerint a gyerekek körében terjesztett genderpropaganda igenis megzavarhatja a kiskorúak nemi öntudatát. Ezen a ponton már mindenképpen fel kell tenni a kérdést: miképpen lehet általános jogelvvé bővíteni valamit, ami az emberi közösség számbelileg elenyésző részét érinti, ráadásul, mint ahogy ők maguk kijelentik, nem választott, hanem beleszületett állapotban vannak, ugyanakkor az empirikus, referenciális valóság is folyamatosan ellenáll a nemválasztás lehetőségének?

Dekonstrukció

A genderizmus mitagadás zseniális megoldást választ: egyszerűen átvágja ezt a gordiuszi csomót azzal, hogy a fizikai világ szintjéről a metafizika és a nyelv szintjére lép át, és arra törekszik, hogy a nyelv szintjén iktassa ki a nemek biológiai meghatározottságát a nemekről szóló diskurzusból. Ez a magyarázata annak, hogy a sokszínűséget valló szivárványos mozgalom a valóságban létező két nemet, a férfit és a nőit igyekszik szürkévé összemosva semlegesíteni. És erre a manőverre pompás eszközként használja a dekonstrukció értelmezési stratégiáját, amellyel eredetileg ellentétes értelmű filozófiai fogalompárokat robbantott szét e művelet kitalálója, Jacques Derrida, de a szivárványos mozgalom felismerte, hogy ezzel a módszerrel pompásan ki lehet lúgozni, értelmetlenné lehet tenni a konkrét fizikai világ tényeit megjelölő szavakat is. A genderlobbi a dekonstrukció terminológiáját átvéve a természeti világ adottságait leíró »férfi« és a »nő«, az »apa« és az »anya« szavakat kétosztatú, azaz egymással ellentétben álló bináris filozófiai terminusokként kezeli és egymás ellen kijátssza ezeket, hogy megalkothassa a non-bináris társadalmi nemek fogalmát. És miután a nyelvi szinten megvan már vagy száz nem, akkor ezekhez a szavakhoz immár hozzá lehet idomítani a valóságot.

És hogy ne keltsem azt a benyomást, hogy csak a levegőbe beszélek, amikor azt állítom, hogy a genderlobbi a férfi-nő fogalompárnak a biológiai jelentéstartalmait az értelmetlenségig összemossa, álljon itt példaként az a széles körben propagált állítás, hogy minden nemű embernek lehet menstruációja, hogy egy gyereknek születésekor nincs neme, ezt majd ő választja meg, amikor felnő, vagy hogy apa is szülhet gyereket. Mivel az »apa« és az »anya«, a »hölgy« és az »úr« szavaknak is vannak biológiai konnotációjuk, ezért ezen kifejezések ellen is beindult a genderista hajtóvadászat. Nyilván, ha hitelt adunk azoknak a kijelentéseknek, hogy nemcsak az anya szülhet gyereket, hanem az apa is, hogy mindenféle nemű embernek lehet menstruációja, akkor a »férfi«, »nő« fogalmaink között semmiféle jelentésbeli különbségek nem maradnak, hiszen így mindkét szó értelmezési halmaza magában foglal minden embert.

De pont ez az értelemvesztés a cél: a genderlobbi bizonyos szavak dekonstruálásával iktatja ki a nyelvből a nemekre vonatkozó biológiai, anatómiai utalásokat, és így szerez érvényt saját elképzelésének, amelyben a fizikai valóság már nem áll a társadalmi nem–generáló diskurzus útjában. Persze ezt a célkitűzést is emberjogi köntösbe burkolják, a LMBTQ-lobbi szerint ugyanis a nyelv gendersemlegesítésével teremtenek egyenlő jogfeltételeket az emberek, családok között. A genderlobbi a biológiai nemek különbözőségét jelző szavak kilúgozásával fosztja meg a biológiailag meghatározott, és ezt a tényt természetes adottságként elfogadó embereknek azt a jogát és lehetőségét, hogy önképüket nyelvileg kifejezzék, ezenközben megállíthatatlan szószaporítással találnak ki újabb és újabb kifejezéseket a társadalmi nemekre. Így már távolról sem jogegyenlőségről, hanem egyfelől jogtiprásról, másfelől pedig privilégiumokról beszélhetünk.

És miután az LMBTQ-mozgalmárok nyelvi, metafizikai szinten elérték a gendersemlegesítést, kiiktatták a biológiára utaló szavakat, visszaléphetnek a jog terepére és levonhatják a végső konzekvenciát: ha a nem megválasztása az egyén kizárólagos joga, és a jelentésüktől megfosztott biológiai meghatározottságoknak immár semmi szerepük nincs ebben a választásban, akkor ebből nyilvánvalóan következik az, hogy

nincs is szükség semmiféle nemváltó műtétre ahhoz, hogy egy ember olyan neműnek vallja magát, amilyennek akarja.

És vannak is helyek, ahol ezt a jogot már ilyenformán törvénybe is iktatták. Egy ilyen társadalomban egy egészséges női testű ember vallhatja magát férfinak is, nőnek is, illetve fordítva, egy biológiai-anatómiai szempontból teljesen egészséges férfi testű ember vallhatja magát nőnek is meg férfinak is. Megmaradnak azonban a test biológiai funkciói, így egy magát férfinak valló ember teherbe eshet, egy magát nőnek valló ember megtermékenyíthet. És így a nem szabad megválasztásának a jogával az ember biológiai nemét meghatározó szavak: »férfi«, »nő«, »apa«, »anya« nyelvi és jogi értelemben is teljes mértékben értelmüket veszítik, és a biológiai nem-meghatározások és fogalmak helyét átveszik az egyelőre százféle, de tovább bontható, szaporítható társadalmi nemek. A fizikai világ tényeit felváltja tehát egy metafizikai, nyelvi diskurzus, és ezt a diskurzust akarja általános jogrenddé tenni most az Európa Unió.

Magyarország pedig ezért írja bele az Alkotmányába azt, hogy az apa férfi, az anya nő, mert meg akarja őrizni a szavak jelentését. Hogy egy másik genderikon, Michel Foucault gondolatát idézzem, a nyelv nem a valóság leírására használt eszköz, hanem a hatalom megtartására és az elnyomásra használt diskurzus, ezért a magyar kormány a genderlobbi saját eszközét felhasználva hatalmi szóval védelmezi azokat a szavakat, amelyekkel eddig a fizikai valóság tényeit neveztük meg.

A genderizmus terjedése megállíthatatlannak tűnik a nyugati világban, csakúgy mint volt a rasszizmus és a kommunizmus, ezek is olyan tudományosnak beállított ideológiák voltak, amelyek saját nyelvezettel rendelkeztek, és ezzel a nyelvezettel, propagandával és hatalmi eszközökkel csepegtettek hamis tudatot az emberek elméjébe.

Leírom mindezt, amíg még leírhatom, mert lehet, hogy hamarosan lehet, előbb-utóbb már nem tehetem meg büntetlenül, pedig nem uszítottam, nem kívántam senkinek sem a vérét, egyszerűen csak felvázoltam a következményeit annak, ha szavaink jelentéseit nem a referenciális valósághoz, hanem egy mozgalom érdekeihez, illetve egyének értelmezéséhez kötjük.